Blattner Géza elveszett bábjai - egy kiállítás margójára

Blattner Géza 1925-ben hagyta el Budapestet és költözött Párizsba, hogy ott létrehozza Arc-en-Ciel, azaz Szivárvány nevű színházát. Ebben az évben, áprilisban nyílt az OSZMI nagyszabású kiállítása, amelyben munkásságát, életművét teljességében szerettük volna feltárni, megmutatni.

Egy földimalac plusz három kívánság: egyetlen nap, két premier a Meseboltban

Szombathely - A földimalac, aki semmiben sem volt biztos című mesejáték négy éven felülieknek, az ír varázslat hat éven felülieknek szól. Dupla premier: vasárnap dél-előtt és vasárnap délután a Meseboltban.

Két premier egy napon a Meseboltban

Óvodásoknak és iskolásoknak szóló két bemutató a Mesebolt Bábszínházban.

Kartonálom Tartományom

Schneider Jankó a kortárs nemzetközi és magyar bábművészet dinamikus, többszörösen is sokoldalú alkotója: ír, rendez, játszik, tervez, tanít. Művészete karakteres erővel, humorral, játékstílussal otthon van a Vojtinában is.

Pinokkió - bemutató a Vojtina Bábszínházban

„Ha egy gyereknek jó a szíve, akármilyen komisz kis vadóc is egyébként, még mindig lehet belőle valami” – mondja a Jótündér.

Halak kora - bemutató a Vojtinában

A Vojtina Bábszínház új tantermi részvételi színházi előadást készített középiskolásoknak Halak kora címmel.

A rút kiskacsa a Vojtina Bábszínházban

Méltóság Hete címmel szervez rendezvénysorozatot a Debreceni Hospice Ház Alapítvány 2017. április 3-9. között a Méltóság Mezeje Program 10 éves jubileuma alkalmából. A záróeseményére a Vojtina Bábszínház színháztermében kerül sor, ahol a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata bemutatja A rút kiskacsa című előadását.

Az árnyak játéka

Az OSZMI kezelésében lévő Büky Béla árnybáb-hagyaték kiállítása a pécsi KARAKULIT Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál és Kiállításon.

Szivárvány Európa felett - egy magyar bábművész Párizsban

Blattner Géza 1893-ban született Debrecenben. 1925-től Párizsban élt. Itt alapította meg az Arc-en-Ciel (Szivárvány) Színházat, ami rendkívül változatos, sokszínű társulatával, alkotó közösségével korát megelőző, kísérletező bábszínházzá vált. Blattner Géza művészközösségek katalizátora, vezetője és 40 éven keresztül maga is tevékeny alkotója volt.

AZ ÁRNYAK JÁTÉKA – Büky Béla árnybáb hagyatéka a KARAKULIT Fesztiválon

Az OSZMI bábgyűjteménye Büky Béla képző- és bábművész árnybáb-hagyatékának bemutatásával mutatkozik be a pécsi KARAKULIT Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál és Kiállítás kísérőprogramjaként.