Vizuális dramaturgia a bábszínpadon – szakmai konferencia a Kabóca Bábszínházban

A Kabóca Bábszínház megalapításának 15. évfordulóját ünnepelte 2016 elején, amelyre ünnepi programsorozattal készült a társulat: egy egész héten keresztül kínáltak előadásokat, foglalkozásokat a nagyérdeműnek; a bábos szakmának pedig szakmai napot szerveztek.

A jó mese nem korhatáros

Új bemutatóra készül a Lilliput Társulat: A Négyszögletű Kerek Erdő című előadást február 26-án 17 órától mutatja be a társulat a Szigligeti Stúdióban. Szabó Attila író, rendező, dramaturg, bohócdoktor, jelen esetben pedig a darab rendezője és dramaturgja, akit ki is kérdeztünk az előadásról.

TRIANGULUM - avagy száz ördög közt három szentek

2016-ban lesz 1700 éve, hogy Márton meglátta a napvilágot Szombathelyen akkor, amikor a települést még Savariának hívták az alapító rómaiak. A Mesebolt Bábszínház előadása tematikájában kapcsolódik a Márton Év rendezvénysorozatához, s annak támogatásával jön létre. Ám legalább ennyire fontos, hogy a Mesebolt előző években színpadra állított szakrális színházi előadásainak szerves folytatása, kiegészítője. Azokhoz hasonlatosan szervesül benne a profán és a szakrális, az emelkedett és a humoros.

Szeretem szeretni az előadásokat, amikhez közöm van

Alapvetően költőnek tartja magát, de színdarabíróként is elismert munkákat tudhat maga mögött. Fehérlófia című meséjével 2013-ban debütált először bábszínházban, mely előadásra azóta is meghatározó élményként tekint. Interjú a Rigócsőr király című darab írójával, Szálinger Balázzsal.

A megleckéztetett királylány esete bábszínpadon

Báb és bábos egymásrautaltságáról diskurzusba bocsátkozni szinte már közhelynek számít bábszínházi közegben. A Vojtina Bábszínház legújabb bemutatója, a Rigócsőr király című előadás kapcsán azonban mégis erre vállalkoztunk VERES ANDRÁS rendezővel, aki tudatos dramaturgiai rendszer felépítésével teszi átjárhatóvá a két réteget.

„Amikor hoztam be a színházba Jancsit, fájt itt hagyni.”

Interjú Bodnár Enikő díszlet- és jelmeztervezővel, akinek nevét az évek során egyre gyakrabban láthatjuk a Kabóca Bábszínházban bemutatott előadások alkotói között. Február 7-én, vasárnap Az égigérő paszuly című bábelőadást mutatja be a színház Bal József rendezésében, ami szintén Enikő munkája.

AZ EMLÉKFOLTOZÓK

A Vaskakas Bábszínház következő bemutatója Máté Angi Az Emlékfoltozók című meséjének motívumaiból született. A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett író lírai hangvételű mesekönyvéből készült előadás érzékenyen mesél egy életen át tartó barátság különleges erejéről, meg két generáció korántsem azonos látásmódjáról.

Csehországban van egy Sárkányunk

Kelet-Csehországban már több mint fél évszázada van egy sárkányunk, amelyre joggal lehetünk büszkék. Hogy önök nem tudják, miről van szó?
Beszélgetés Tomáš Jarkovský dramaturggal.

Báboktatás - világszerte 3 layers of telling a story-konferencia

A történetmesélés határain – Báboktatás a XXI. században című hiánypótló nemzetközi konferenciára 2016. január 19-én Budapesten, a Színház-és Filmművészeti Egyetem „3 layers of telling a story" rendezvényének keretén belül került sor.

János vitéz

Végigtekintve a magyarországi bábszínházak repertoárján, színházépítési törekvésein, a Vaskakas Bábszínház innovatív, befogadó, múltat idéző-jövőbe mutató előadásaival némiképp „kilóg” a hazai színházi struktúrából.