Helyzetkép -visszatekintés Stefanovits Péterrel

Balázs Sándor | 2021-03-15

Képzőművész és korábban egyetemi oktató, de mestersége gyakorlásának keretein túl a közéleti szerepvállalás sem áll tőle messze. Stefanovits Péter alkotóként számos képzőművészeti műfaj és technika eszközrendszerét gyakran vegyítve hív életre műalkotásokat – nagy szabadsággal. Organizátorként pedig különböző művészeti társaságok tevékenységében, irányításában vállal szerepet – kreatív fegyelemmel. Jelenleg, 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője.

– Tulajdonképpen milyen feladatot lát el a Képzőművészeti Tagozat egyrészt befelé, mint az MMA testületének egyik tagozata, másrészt milyen rendeltetésre hivatott kifelé, a magyar képzőművész közösség tekintetében, ide értve a határainkon túli magyar alkotókat is? Több mint fél évtizedes tagozatvezetői tevékenységed az MMA képzőművészeti szekciójának élén erre kellő rálátást nyújthat.

– A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata tevékenységének hangsúlyos megnyilvánulása a tagozati díjak, ösztöndíjak testületi odaítélése, illetve az éves pályázati döntések lebonyolítása, de a hároméves ösztöndíjak bírálatában rendszeresen résztvevő képzőművészek száma is jelentős. Folyamatos feladatot jelent a Tagozat tagjai számára a hozzánk érkező kérések, kiállítási igények, sajátos helyzetekben való állásfoglalások kezelése, a szakmai- és kiállításrendezvényeken való bírálati részvétel, és egyéb protokolláris feladatok ellátása. Másfelől a bel- és külföldi szakmai rendezvényeken, kiállításokon és konferenciákon, tanulmányutakon való részvétel, illetve ezek tervezése és megvalósítása szintén feladataink közé tartozik.

– Milyen tartópillérei jelezhetők annak a munkának, amelyet a Képzőművészeti Tagozat szervez, irányít? Milyen kereteket, fórumokat biztosít, illetve lehetséges vagy szükséges ezek bővítése?

– Az elmúlt évek során sikeres eseményeink zajlottak Kassán, Nagyváradon, Magyarkanizsán, Beregszászon, Velencében, Passauban és Sepsiszentgyörgyön. Kiemelten sikeres volt a passaui Modern Művészetek Múzeumában rendezett, a Magyar Külügyminisztérium „30 éve szabadon" programjának együttműködési keretében rendezett kiállításunk „Elfolyó idő" címmel, amelynek további bemutatkozási helyszínei a következők voltak: Stuttgart, Berlin, Róma és Strasbourg. E mellett a Tagozat jelentős rendezvénye volt a szintén 2019-ben megvalósított „Transzmisszió" kiállítás és konferencia Sepsiszentgyörgyön, amelynek keretében a fiatal erdélyi képzőművészekkel együtt állítottak ki a tagozat alkotói. A kiállítást követő konferencián elhangzott előadások szövegét az alkalmi kiadvány, a kiállítás katalógusa is tartalmazza.

– Összevetve az eddigi két képzőművészeti szalon kiállítási anyagát, és eltekintve attól az egyébként talán indifferens ténytől, hogy az utóbbi rendhagyó körülmények között került megrendezésre: milyen benyomások születtek benned a magyar képzőművészet jelen helyzetéről?

– Sajátos és egyben sajnálatos a budapesti kiállítási lehetőségek szűkös kínálata. Ebből eredően a Műcsarnok központi helyzete továbbra is meghatározó, ezért az ott megvalósított kiállítási programok állandó feszültségforrást jelentenek időről időre. Így történt ez a Képzőművészeti Szalon 2015-ös, valamint az idén megrendezett II. Képzőművészeti Szalon esetén is. A szűken értelmezett szakma számára az ötéves rendszerességgel rendezett Szalon kiállítások nem alkalmasak a szellemi irányok, friss törekvések bemutatására, arra viszont lehetőséget nyújtanak, hogy az új művek nagyrészt felvonultathatóak legyenek. Ennek tükrében sem érthető azonban a szakmai, kritikusi és művészettörténészi visszhang, illetve annak színvonala, felületessége, amit a korábbi és az ez évi Szalon rendezvényével kapcsolatban tapasztaltunk. Részben ennek is köszönhető az az egyéni hozzáállás, amely két szélsőséges magatartással érzékeltethető a művészek részéről. Vannak az eleve elutasítás pártiak, a tisztán szakmai kérdések közé politikai tartalmakat keverők, ugyanakkor egy másik nézőpontú csoport a saját teljesíthetetlen igényű megjelenését szorgalmazza. Megoldásnak tűnik és meggyőződésünk, hogy kétévenkénti bemutatókra lenne szükség a különböző értékrendek bemutatásának biztosításával, a hazai rendkívül gazdag képzőművészeti kultúra széles kínálatának megjelenítésével.

– Tapasztalatod szerint a Képzőművészeti Tagozat mennyiben tekinthető szigetnek, avagy inkább kontinens, amely valamiképpen a magyar képzőművészet egészének ügyét képviseli?

– Véleményem szerint nem lehet elfogulatlanul sem a tagozatokat, de az MMA egészét sem elkülöníteni a művészeti sajátosságaik természetes közegétől. Ugyanis tagjai személyenként sok szállal kötődnek a szélesebb szakmai területükhöz (pl. az oktatásban, a szakmai szervezetek képviseletében, művésztelepi és egyéb kapcsolati rendszereken keresztül), így a kollégák képviseletét is ellátják. Úgy vélem, hogy az MMA sok feladatot kapott a kormányzattól, amit korábban a kulturális tárca művészeti osztályai végeztek el. Igaz, nem olyan széles körben, mint manapság az MMA (tagozati pályázati rendszer lebonyolítása, középdíjak utáni járulék folyósítása, hároméves alkotói ösztöndíjrendszer működtetése, Nemzet Művésze elismerés koordinálása stb.). Igen, jó lenne részben visszatérni a rendszerváltoztatás utáni időszakhoz a finanszírozás terén, amikor az új helyzetben az önálló jogi személyiséggel rendelkező szakmai egyesületek, szervezetek jelentős és közvetlen támogatást kaptak a kulturális költségvetésből működésük céljára, programjaik megvalósítására.

– Ha egy vagy néhány mondatba kellene összefognod – szálakat csokorba – ezen időszak tagozatvezetői törekvését: hogyan szólna a kijelentés? Mit emelnél ki, mint legfontosabbat vezetői praxisod köréből?

– A jövőben is fő szempontunk a tagozati szervezésű kiállításokkal kapcsolatban, hogy az adott helyszínen, a helyi szakmai közeg bevonásával szerveződjék a rendezvény, így – kiváltképp a határon túli helyszíneken – a tájékozódás és a személyes kapcsolatok kialakítása is megvalósítható.

– Közéleti, köztestületi aktivitásod mellett alkotóművészként hasonlóképpen tevékeny életet élsz. Olykor, néha: gátja egyik a másiknak? Merre tart, mi felé közelít, tájékozódik éppen privát képzőművészeti tevékenységed? Milyen tervek megvalósítása előtt állsz?

– Nem mindig sikerül a személyes célkitűzések, az alkotómunka kívánt igényű megvalósítása, ugyanakkor a tagozatvezetésből adódó feladatok hosszú távú tervezésének magas színvonalú ellátása. Mégis a mai, különösnek mondható életkörülmények olyan lehetőséget biztosítottak számomra, aminek eredményeként egy rendhagyó könyv születik meg rövidesen, tartalmilag az irodalom és a képzőművészet egyensúlyával. E kötet címe: ÉLET – RAJZ – 2020.

– Kizárólag a rendhagyó élethelyzet kényszere szülte e munkát, vagy egyébként is megszületett volna, tehát tervezett volt? És a talányosan ható cím ugyan árulkodó, mégis mire számíthatunk: szépirodalmi igényű írásra rajzok kíséretében, amelyek együtt kívánnak elmesélni valamit, nevezetesen egy életet?

– 2020 kora tavaszán, még az önkéntes – nem előírt – elvonulás alatt Zsennyén születtek az első rajzok. A Bartók rádió zenéje és a napi hírek adták a hátterüket, Krúdy Gyula novellái pedig az esti olvasnivalót. Ezt az időszakot már szigorú bezárkózás követte Pákozdon, hosszú hetek következtek, majd hónapok és eltelt a nyár is. A negyven rajz nagyjából másfél hónap alatt készült a pillanatnyi életérzések, gondolatok, valamint a lelassult világ hatásait tükrözve. E rajzokból válogattam a kötetbe, amelyekhez az írások kötődnek: érintőlegesen vagy szorosabban, a rajzokat értelmezve. Ezúton köszönöm a társaknak, akik írásaikkal megtiszteltek, s így műveikkel létrejöhetett egy sajátos szerkezetű könyv, akár egy időmetszet: életünk közösen megélt darabjaként az ÉLET – RAJZ – 2020.

Fotó: MMA