New Visegrad Photography kiállítás Bécsben

Art Limes | 2021-03-10

Az öt ország összefogásából született New Visegrad Photography utazó kiállítás Bécsben mutatja be a régió legtehetségesebb fotóművészeit. A március 18-án, a bécsi Collegium Hungaricumban nyíló tárlat különlegessége, hogy egyben az idei első helyszín, amely – az Európa-szerte több országban megrendezett, de csak virtuálisan megtekinthető kiállítás után – az online bemutató és megnyitó mellett látogatókat is tud fogadni.

A New Visegrad Photography a Visegrádi Csoport országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és – a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésének
szándékával – Szerbia legnevesebb művészeti intézményeinek bevonásával jött létre, és a régió kiemelkedő frissdiplomás fotóművészeit ismerteti meg a nemzetközi közönséggel. A kiállítás-sorozaton az öt ország kilenc felsőoktatási intézményének 24 fiatal fotósa szerepel, Magyarországot a program elindításában kulcsszerepet betöltő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mellett a Kaposvári Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseli 10 művész alkotásaival. A New Visegrad Photography kiállítás arra törekszik, hogy a válogatásban a nemzeti sajátosságok, a különböző oktatási megközelítések és az alkotók önálló univerzumai között kibontakozzanak a szélesebb, globális jelenségekről és tendenciákról való, speciálisan közép-európainak tekinthető gondolkodásmód meghatározó jegyei. Kudász Gábor Arion, fotóművész, a MOME egyetemi docense, a kiállítás kurátora szerint „annak megfogalmazására teszünk kísérletet, hogy a nemzetközi hatásoknak minden korábbinál jobban kitett fiatal művészgeneráció számára mit jelent a közép-kelet-európaiság, ... mert érezzük, hogy a birodalmak ütközőjére ültetett kulturális hagyomány és közös terhet cipelő történetünk jellegzetes visszatérő témákban felismerhető, eredeti karaktert kölcsönöznek művészetünknek”.

Bánhegyesy Antal: County of Timiş, Orthodoxia, 2019, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A bemutatott alkotók egyéni és a New Visegrad Photography révén elért sikerei is mutatják, hogy az elkövetkezendő évtizedekben országaik fotóművészetének meghatározó alakítóivá válva a régióra jellemző vizuális kifejezésmódot az ő alkotómunkájuk jeleníti majd meg a széles nemzetközi közvélemény számára. „Szinte unalomig hivatkozunk a visegrádi régióból a világba szóratott alkotókra, akik az elmúlt évszázadban saját képükre formálták a fotográfia történetét: helyettük ezúttal nézzünk végre azokra, akik a következő száz évet fogják formálni!” – emeli ki a kiállítás lényegét Kudász Gábor Arion.
A kiállításon szereplő alkotók ugyan a tanulmányaikat az elmúlt években elvégzett fiatal fotóművészek, de többen közülük már jelentős szakmai sikereket tudhatnak maguk mögött. Fotóikat olyan elismert nemzetközi művészeti platformok is publikálták, mint a LensCulture, a Contemporary Lynx vagy a Fotograf Magazine, a New Visegrad Photography válogatásában szereplő fotósorozatáért Bánhegyesy Antal 2019-ben elnyerte a Capa-nagydíjat, Weronika Perłowska pedig a Contemporary Lynx díját, és munkáját a lengyel Vogue magazin is bemutatta.
A New Visegrad Photography szervezője az idén 25 éves EDGE Communications művészeti ügynökség, szakmai partnerei a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Art Photo Budapest, Közép–és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására. A program fő támogatója az International Visegrad Fund, a vándorkiállítás szervezőpartnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Az utazó tárlat Bécs mellett többek között Berlinben, Brüsszelben, Prágában, Rómában, Varsóban vendégeskedik, és szervezés alatt állnak további külföldi állomások is. Március 15-ig a pozsonyi kiállítás egy online virtuális galériában tekinthető meg, majd a járványügyi korlátozások enyhítését követően ide kültéri kiállításként is visszatér. A hazai érdeklődők Debrecenben láthatják majd az anyagot, ahol 2021 nyarán, a magyar V4 elnökség kapcsán utcai kirakatkiállítás formájában kerül a közönség elé.

                                                                                                                     Balogh Viktória:  Monolith, Unknown, 2019, Kaposvári Egyetem / Kaposvár University

NEW VISEGRAD PHOTOGRAPHY
A programban közreműködő intézmények: Academy of Arts, Architecture and Design in Prague (CZ), Academy of Fine Arts and Design in Bratislava (SK), Budapesti Metropolitan Egyetem (HU), Film and TV School of Academy of Performing Arts in Prague (CZ), Kaposvári Egyetem (HU), Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (HU), University of Arts in Belgrade (SRB), University of Arts Poznań (PL), University of Novi Sad (SRB)


Kiállított művészek: A FEHÉR Vera (HU), ALBERT Anna (HU), BAKSA Gábor (HU), BALOGH Viktória (HU), BÁNHEGYESY Antal (HU), Leontína BERKOVÁ (SK), BYLAK Krisztina (HU), ÉRDI Róbert (HU), Zuzana FEDOROVÁ (CZ), Lenka GLISNÍKOVÁ (CZ), Edyta JABŁOŃSKA (PL), Michał JASZKOWSKI (PL), Mina JEVREMOVIĆ (SRB), Lea KÁLAZI (SK), Milica KNEŽEVIĆ (SRB), Ľuboš KOTLÁR (SK), Tomasz KOWALCZYK (PL), Dragan KURUCIĆ (SRB), Weronika PERŁOWSKA (PL), Andrea STANIŠIĆ (SRB), SZÉKELY György (HU), SZTREHALET Oxána (HU), TÓTH Gabriella (HU), Václav TVARŮŽKA (CZ)

Szervező: EDGE Communications
Kurátor: KUDÁSZ Gábor Arion
Szakmai vezető: LÖBL Krisztina
Arculatterv: ILLÉS Hajnalka

Főkép: Lenka Glisníková: Gadgettools _1, Hymns of Dazzle Machines, 2019, Academy of Arts, Architecture and Design in Prague

Galéria: Dragan Kurucić: Portrait 005, Baroque Underground,2019, Academy of Arts in Novi Sad, Bánhegyesy Antal: County of Ilfov, Orthodoxia, 2019, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

További képek