Vertikális 5.0 – Apophatic Disfigurement

Kovács Gergely | 2023-02-26

Kecskés Péter kiállítása a MET Galériában.

A Gesamtkunstwerk, vagyis az összművészeti alkotás fogalma napjainkra jelentősen kikopott a kortárs művészetből. Ritka, egyszersmind ékes cáfolata mindennek Kecskés Péter intermediális művészete és jelen kiállítása, amely a legújabb, Jakab Krisztián és Hidvégi Aszter közreműködésében készült videó mellett egy ahhoz kapcsolódó performanszt, valamint három korábbi, részint eredetileg experimentális videóművekkel együtt kiállítottt printsorozatot is bemutat. Ezek a képek önmagukban is autentikus műalkotások, az egyes fotósorozatok együtteseiből kibontakozó összkép pedig a videók struktúrájával párhuzamosan egy különálló interpretációs síkon is értelmezhető. Fontos jellemzőjük, hogy a komponálás során felfedezhető biztosság és tudatosság nem merül ki a fényképek elkészítésében. Kecskés fotósorozatai és videói ugyanis határozott és karakteres dramaturgiával bírnak.

Az itt bemutatott együtteseket az erőteljes vertikális hangsúly mellett többek közt az imagináció és a fény metafizikájának testet öltése tartja össze. A Fényember című sorozat kapcsán kiemelendő, hogy Kecskés Péter luminizmusa nem egy impresszionisztikus, empirikus, külső fényt testesít meg. Edmund Burke aki szerint „a puszta fény túl köznapi dolog ahhoz, hogy erőteljes benyomást tegyen elménkre, márpedig erős benyomás nélkül semmi sem lehet fenséges. Ám az olyan fény, amilyen a Nap fénye, mely közvetlenül hat szemünkre és uralkodik érzékszerveinken: szerfölött nagy idea.”[1] A sorozat konkrét szellemi hátterét tekintve az iráni, buddhista, kabbalisztikus, neoplatonikus fotizmusok szolgálnak alapvető metafizikai forrásul a művész számára. Ezen belül különösen fontos Henry Corbin kutatása a síita imaginalizmusról.

A 2018-as amerikai munkák és az azokon alapuló videó felépítésében és tematikájában domináns elemként jelentkezik a mozgás, a dinamizmus, az urbanizáció. Figyelemreméltó, amint az olyan profán motívumok, mint az épületek megvilágítását szolgáló hétköznapi neoncsövek is már-már kozmográfiai értelmezési síkra tolódnak a sajátos és erőteljes alkotói gesztus által. Ezek a művek, különösen a vörösessárgás színvilágra épülő, az őskáoszt megidéző fotók éppúgy nem függetleníthetők a művész korábbi, asztrológiai indíttatású alkotásaitól, mint ezirányú elméleti munkásságától.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kiterjeszthető végtelen az emberi testnek a mozgás és a fények általi, részleges metamorfózisát megvilágító, elvont figurativitásra épül, de épp ilyen meghatározó eleme az avantgárd hagyományaiból származó sajátosságai mellett a Charlene Spretnak-i értelemben vett spirituális dinamizmus. Emellett nem hagyható ki empirizmus és racionalizmus, a megismerés tapasztalati alapú, valamint predesztinált kettőse sem a sorozat recepciójának értékelésekor.

Az elsőként itt bemutatott művészi videó szervesen kapcsolódik a korábbi évek hasonló munkáihoz, ugyanakkor a megújulás és az reinterpretáció lehetőségét is magában hordozza. Egyik alappillére a képi világban megragadható szoborszerűség, újfent az intermediális eszköztár és az összművészet jegyében. Ez jellegzetesség egy effektív, a korábbiakhoz képest is fokozottabb filmszerűséggel párosul, ami sajátos formanyelvet kölcsönöz a dekonstruktív alapállású művészi absztrakciót magas szinten megvalósító alkotásnak. A másik alappillér a videónak a cím által is elárult apofatikus jellege. A művész oeuvre-je kapcsán korántsem meglepő, hogy mindez az ókeresztény vallásbölcseletben gyökerező sajátossággal bír. Az apofatikus teológia ugyanis, ha úgy tetszik, az elhagyás teológiája. Elhagyom, ami töredékes, hogy amit azután találok, szintén elhagyjam később. Zarándoklat egy életen át, amelynek során a vándor az elmélyülő istenkapcsolat okán egyre inkább azzá válik, akivé teremtetett.[2] Nüsszai Szent Gergely szavaival élve: „Az egyre erősödő vágytól hajtva a lélek megállás nélkül növekszik, túllép önmagán és önmagán túlra nyúl, melynek eredményeként a várakozása csak tovább nő. Az emelkedés ily módon végtelenné válik."[3]

 


[1] Edmund Burke: Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről alkotott ideáink eredetét illetően. Ford. Fogarasi György. Budapest, Megvető, 2008. 96.

[3] Uo. Ld. még: Pierre Hadot: Apofatizmus és negatív teológia. Sapientiana, 2. 2009. 79–88.

 

A kiállítás megtekinthető március 3-ig.


 

További képek