Új utakon a Napsugár

Art Limes | 2023-08-21

Új évad, új játszóhely, új sorozatok, új korosztályok! Hagyományosan a BÁBOZDÁval nyitja meg új évadát a Napsugár Bábszínház a közönség előtt szeptember 16-án, 16:00 órakor.

Lassan teljesen belakja új épületének minden szegletét a Napsugár társulata. A 2023/2024-es évad próbái már augusztusban elindultak, a műhelyekben is zajlik a munka, közben két bábos tábort is levezényeltek.  Ez az évad a megújulásé lesz!

Négy új bemutatót tervez a társulat, ebből három az óvodás és kisiskolás korosztálynak, egy pedig a legkisebbeknek készül. Ebben az évadban a bérletes előadások és a már jól megszokott Napsugras Délutánok, valamint a BabaSzínház mellet új sorozatok is megjelennek a repertoáron és e mellett új korosztályokhoz is szól a Bábszínház.

Az első bemutatóra októberben kerül majd sor, A Nap fia, Joiko kifejezetten a társulatnak készülő darab, mely méltó nyitánya lesz az új játszóhelyen induló évadnak! Ezután novemberben a paravános – kesztyűs bábjáték világába kalandozik a bábszínház, a Paprika Jancsi következik. Március végén, az évad második felében kerül bemutatásra a Rászedett ördögök meséje. A legkisebbeknek is készül előadás, a Táncolókukac absztrakt mozgásszínház átváltozása várja a 4 éven aluliakat. Bérleten kívül, az adventi időszakban a Csodabalzsam című előadással várják majd a nézőket.

A Bögrés Mesék interaktív előadás és foglalkozássorozat az évad második felében kerül be a szombati előadások sorába, a bemutatók és hétvégi események közé illesztve.

Az elmúlt években több alkalommal is igyekezett a társulat megszólítani a felnőtt közönséget, hiszen hitvallásuk szerint a bábszínház mindenkinek szól, nem korosztályi, hanem műfaji meghatározás. Ebben az évadban újraindul a Kultúrszösz felnőtteknek szóló bábszínházi sorozat. Az előadások mellett Esti mesék felnőtteknek címmel különleges bábos-zenés estek várják majd az érdeklődőket a programban.

A tervek szerint tavasszal ismét megrendezésre kerül a Bábos Drámaíró Verseny, mely bepillantást enged a nézőknek a bábelőadások születésének minden pillanatába!

Mindeközben már készül a középiskolásokat célzó projekt is, melynek részletei hamarosan napvilágot látnak!

Az előadások mellett a Napsugár Bábszínház a Munkácsy Negyed szívében bábkiállítással és vezetett kulisszajárásokkal is várja a látogatókat, előre meghirdetett időpontokban, illetve előzetes bejelentkezés alapján csoportok számára is.

Színes, tartalmas és újításokkal teli évaddal várja tehát a Napsugár Bábszínház a közönséget ebben az évadban is!