Újraöltöztetni a mesét
Színészként már ismerhetik a győri gyerek- és a felnőtt nézők is a 2015-ben a Színikritikusok Díját elnyerő Bercsényi Pétert, aki a Varázsfuvolában Taminót játszotta, a Bernarda Albában pedig a női vágyak nem annyira titokzatos tárgyát alakította. Ezúttal azonban rendezőként olvasható a neve a Vaskakas Bábszínház következő bemutatójának, A Rézhegyek királynője színlapján.
A mese főszereplői Nasztya és Sztyepan, közéjük gyerek- és felnőttkorban, barátságban és szerelemben is befurakszik az álnok Kuzka. De szerencsére ott a címszereplő, a Rézhegyek varázshatalmú, átváltozásra és átváltoztatásra képes királynője, aki próbatételek elé állít, jutalmaz és büntet érdem szerint, így aztán az igazi szerelmesek egymásra találnak.
- Azt hiszem, kevesen vannak olyanok, akiknek A Rézhegyek királynője a kedvenc meséje… Bevallom őszintén, én egyáltalán nem ismertem Pavel Bazsov kötetének a címét, bár némi internetes keresgélés után kiderült, hogy a hetvenes években mesefilm is készült belőle. Te hogyan találtál rá?
- Trapéznadrágos kisgyerekkoromból való az emlék, hogy anyukámék ebből olvasgatnak nekem esténként elalvás előtt. A történeteken van egy kis tündérpor, egy kis sár, valami finom negédesség és valami mély életigazság. Nagyon szerettem ezeket a fűben, fában, földben lakó lényekkel, csodákkal teli orosz meséket, amikben mégis van valami valóságos. Talán nem véletlenül, mert ezek tulajdonképpen bányászmesék. Bazsov bányászcsaládból származott, aztán tanító lett, és elkezdte gyűjteni a számára ismerős történeteket, hiszen ő maga is ezeken nőtt fel. Amikor megkeresett néhány évvel ezelőtt Kocsis Rozi és Tengely Gábor, tulajdonképpen hamar egyértelművé vált, hogy ebből a kötetből választok. Aztán végül nem egy mese lett, hanem a regényes históriák számomra legizgalmasabb motívumaibólgyúrtuk össze Jeli Viktóriával az előadás történetét. Én mindenképp szerettem volna, hogy sok csoda és misztikum legyen, Viki pedig inkább az emberek és a realitás felé közelítette történetet, hiszen a forma szöveg nélküli bábjáték, ebben pedig nagyon pontosaknak kell lennie a helyzeteknek, a karaktereknek. Én nagyon szerettem volna komplex figurákat, a szövegnélküliség miatt, viszont sokkal inkább archetípusokra van szükség.
- Az előadás szöveg nélküli, de Melis László zenéjére, nagyon pontos koreográfiára készül. Hogyan irányítottad a zeneszerzőt, mit „rendeltél” tőle?
- A történetet és a karaktereket nagyon egyszerűen fogalmaztuk meg, a zene viszont épp az archetípusok miatt kap segítő, árnyaló funkciót, hiszen abból áttétel nélkül „olvas” a néző. Több kör volt, mire Laci megértette, mit is akarok, mert nem egyszerű illusztrációt kértem, hanem azt, hogy a zene mesélje el a történetet, mert a zene érzeti szinten beszél az emberekhez. Ha valaki nyitott a zenére és az érzelmekre, nem fog elveszni. Tulajdonképpen én diktáltam. A végeredmény félreérthetetlenül „oroszos”, hiszen ez a mese közege. Szikárságában is túláradóan érzelmes, végletes, de mégis benne van az elfojtás. Tudatosan ellentmondásos. Nem aláfestő-megerősítő, a képhez képest másodrendű filmzene, de nem is önmagában megélő programzene, mert az egyik cserbenhagyott volna, a másik pedig korlátozott volna. Ha akarom, olyan, mint a hetvenes-nyolcvanas évek legjobb tévés mesejátékainak a zenéje. Mint ahogyan Michac Gábor régi leporello-vagy popupszerű mesekönyvekhez hasonlatos, azok illusztrációját idéző, érdekes térélményt keltő díszlete, az egyszerű és egyértelmű piros, fehér, fekete színkódolás, a bábok oroszos megjelenése is tudatosan vállalt. Sőt, ha azt mondják, békebeli vagy nosztalgikus előadás A Rézhegyek királynője, azt is vállalom.
- Ami viszont csak egy korosztály fölött, a szülőknél és a pedagógusoknál működik. A gyerekek mire tudnak ráülni, mivel tudnak menni?
- Biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek jelenik meg ez az érzet, és lehet, hogy csak számomra jelenti majd a meséken túl gyerekkori lámpaoltásokat is. Bízom abban, hogy a mese tud annyira általános lenni, hogy az új nézők is mennek a szereplőkkel. A kerettörténet egy mesemondás. Valaki, aki lehet például a főszereplő lány, Nasztya is felnőttként, elkezd mesélni két gyereknek, akik belekerülnek ebbe a mesébe, amelyben van szó barátságról, szerelemről, gonoszságról, varázslatról, büntetésről, jutalomról.
- Beszéljünk még egy kicsit arról, hogy miért szöveg nélküli az előadás. Féltél a szövegtől?
- Amikor elkezdtem gondolkodni, azt hiszem, még keveset tudtam a szakmáról. Különleges kötődésem van a bábhoz és a zenéhez, így egyértelmű volt, hogy zenés előadás lesz. Viszont a szöveg és a báb, a zene és a fény valamint az előadás összes egyéb alkotóeleme együtt túl sok csapdát rejtett. Szóval nem voltam benne biztos, hogy első rendezésemben elbírnéka szöveg alapú helyzetekkel, ezért arra hagyatkoztam, amiben otthon vagyok: a zenére.
- A technika is biztos volt az elejétől fogva?
- Zenéje válogatja, milyen technikát érdemes hozzá választani. Egyrészt szívügyem a bunraku, amivel a legkifinomultabb mozdulatokat lehet végrehajtani, amivel a legárnyaltabban lehet az érzéseket megmutatni, másrészt viszont mivel csak a zene van, egyértelmű volt a választás. Szinte végig a klasszikus, három ember által mozgatott formában dolgozunk. Nem illúziót akarunk kelteni, hanem mesélni szeretnénk. Nem szeretném a mozgatókat elrejteni, de hiszem azt, hogy ha jól dolgoznak, a bábokra és a történetre figyel a néző. Miközben a színészi arcokat is fontosnak tartom, az ott látható érzéseket, mert támaszt kapok, segítséget, hogy az adott karakter épp hol jár. Ami a papíron bagatellnek hat, az a színpadon rendkívül sokféle színt kaphat például a mozdulat erejétől, sebességétől, az ismétléstől, vagy a többi mozdulattól. A lényeg: ahhoz, hogy telitalálat legyen, nagyon pontosan kell végrehajtanunk. A gesztusnyelvnek széles a tárháza a commedia dell’artétól a népi színjátszásig. Ezek egyszerűen és egyértelműen fogalmaznak. A bábbal tett gesztus és a zenei gesztus viszont annyira összeadódik, hogy a néző számára remélhetőleg világossá válik a jelentés.Az a fontos, hogy a színész bele tudja költöztetni magát a bábba, mert akkor történik meg a varázslat, függetlenül attól, hogy optikailag mi zajlik a színpadon. Ez a csapat pedig képes lesz rá.
Fotó: Vaskakas Bábszínház - Takács Renáta
Szöveg: Vaskakas Bábszínház
További képek
