Torzókkal a teljesség felé – Geszler Mária életmű-kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Meteoritok címmel nyílt meg Geszler Mária Garzuly Munkácsy- és Kossuth-díjas keramikusművész életmű- és családtörténeti kiállítása a Szombathelyi Képtárban. A kiállítás állandó, ami nem azt jelenti, hogy egyes elemeiben időről időre nem változhat. Kicsit olyan ez a tárlat, mint Szabó Magda Régimódi története – nem véletlen, hogy a Meteoritok társkurátora Czenki Zsuzsanna mellett maga Geszler Mária.

Geszler Mária 1966 óta él és alkot Szombathelyen, itt alapított családot. Egyedi és nemzetközi kontextusban is érvényes életművének jelentős részét nemrégiben a városnak ajándékozta. A nagylelkű gesztus apropóján a múlt év őszén Dráma a kertben címmel rendezett Geszler-kiállítást a képtár, most pedig elkészült az az állandó kiállítás is, amely sajátos kontextusban helyezi el, mutatja föl a keramikusművész (korántsem lezárt) pályáját. És ha elfogadjuk, hogy a különleges kiállítás – amint az a tárlatnyitón többféleképpen elhangzik – maga is művészeti alkotássá válik, akkor ezt a felvetést azzal gördíthetjük tovább: a megnyitó koreográfiája ugyancsak eltér némiképp a megnyitók szokásrendjétől.

Beavatási szertartás

Az eltérésnek részben nyilván praktikus okai vannak. A Geszler Máriát és munkásságát övező érdeklődés okán sejteni lehetett, hogy sokan leszünk: a megnyitóra tényleg megtelik a képtár – alkalmilag nézőtérré váló - aulája. Itt hangzanak el a köszöntők – de még nem lépünk, léphetünk be az emeleten kialakított kiállítás terébe. A szituáció emeli a tétet: a kíváncsiságot, az izgalmat, a várakozást. Mint egy beavatási szertartás.

Csapláros Andrea, a Savaria MHV Múzeum igazgatója kiemeli: a képtár Geszler-gyűjteménye az elmúlt egy évben tovább bővült – a most megnyíló életműkiállítás hat alkotói évtizedet ölel fel. De nem csak életmű-kiállításról van szó: “Állandó kiállítást nyitunk, és ez megpecsélő pillanat.” A tárlat megrendezését a szombathelyi önkormányzat és az NKA támogatása tette lehetővé.

 

 

 

 

 

 

Szombathely díszpolgára

Dr. Nemény András polgármester a “köszönet, hála, büszkeség”  hangján szól, Geszler Mária művészetének jellemzésére Weöres Sándort (a város híres szülöttét) idézi: “Szeretnék egyszer, tavasszal / egészen kék vizet inni / egy csonkatorony tetején.” Az sem véletlen, hogy haikut hozott az alkalomra. Végül, de nem utolsósorban bejelenti: a szeptemberi közgyűlés egyhangú döntése nyomán a város díszpolgári címet adományoz Geszler Máriának – az átadóra a novemberi Szent Márton-gálán kerül sor.

Méltó társa Geszler Máriának

Prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky-kórház ny. főigazgatója Garzuly Ferenc neurológus, író – a volt kolléga – emlékét idézi, kiemelve, hogy Garzuly Ferencnek “különleges érzéke volt a különleges esetekhez” (a ritka betegségekről öt könyve jelent meg, szépirodalmi munkássága is figyelemreméltó), mindenestül “rendkívüli orvos, rendkívüli személyiség volt, méltó társa Geszler Máriának”.

“Ez itt a térré vált idő”

A kiállítást Nagy Anna esztéta (ELTE SEK) nyitja meg. Egyfelől felvillantja a Geszler Mária munkásságát összefogó narratíva legfőbb hívószavait (egyediség formavilágban, technikában, kivitelezésben; zenei és női motívumok; vonzódás a keleti kultúrákhoz;  civilizáció és tradíció, ipari táj és természet drámai összecsattanása a Geszler-művekben stb.), másfelől – mintegy félre- vagy zárójelbe téve a klasszikus vagy ilyenkor szokásos művészettörténeti megközelítést - hangsúlyozottan személyes benyomásait osztja meg a közönséggel. Richard Wagner Parsifal című operáját idézi, nevezetesen azt a jelenetet, amelyben Gurnemanz, az öreg Grál-lovag azt mondja az ifjú Parsifalnak: „Fiam, ez itt a térré vált idő.” A tökéletességre törekvő, ám véges ember jelenik meg  a térré vált időben – a tárlaton, ahol élet és mű ezúttal láthatóan  összekapcsolódik. A kiállított dokumentumok azonban nem “színes háttérként” szolgálnak, hanem “az alkotói hitvallás lenyomatai”. Nagy Anna arra is fölhívja a figyelmet, hogy a kiállítás voltaképpen a wagneri Gesamtkunstwerk szellemében fogant – tekintsünk rá így: komplex alkotásként. És bár a tárlat terébe két irányból is beléphetünk, a középső térszakaszon mindenképpen át kell haladnunk: ott, ahol “a létezés és a teremtés szabadsága” a leginkább kitapintható. Végül pedig Geszler Mária kedves Kant-idézetéhez - „Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem” – még egy Kant-gondolatot fűz: „Elidőzni a szépnél.”

 

 

 

 

 

 

Néhány perc és néhány lépcsőfok

Ez az útravaló. Tanai Ibolya (nemrégiben interjút készített Geszler Máriával a Patent podcastsorozatban) ezúttal a moderátor szerepében lép a lépcső alján fölállított mikrofonhoz: „Néhány perc és néhány lépcsőfok…”

Hiszen a Nagy Anna által idézett Parsifal-jelenet úgy folytatódik, hogy a szín változik:  Gurnemanz és Parsifal belép Grál várának hatalmas termébe. Beléphetünk. A lépcsőtől balra nyíló nagyterem egy része (elöl) leválasztva, itt kapott helyet az állandó kiállítás. Teremfény nincs, a mélypink-bordó falakon szinte belülről világítanak a többnyire fehér alapú Geszler-alkotások. És bár Geszler Mária rendszerint elmondja, hogy a tárlatlátogatónak, a befogadónak nincs szüksége a vele való személyes találkozásra (és ez neki, az alkotónak  tökéletesen megfelel, a műteremben is egyedül dolgozik – komolyzenei aláfestéssel), a jelenléte itt és most nélkülözhetetlen.

Szoknyák és nevetések

A Női vonal címmmel az MMA kiadásában megjelent önéletrajzi könyve-albuma  - amely tulajdonképpen már sejteti-körvonalazza az életmű-kiállítás koncepcióját - szombathelyi bemutatóján, 2017 decemberében piros-fekete kockás szoknyát viselt; most fekete-fehér kockás szoknyát vett föl, hajában japános hatású dísz. (Körülbelül olyan attribútuma a kockás szoknya, mint a kis hercegnek a lobogó sál.) Nevetése csilingel, messziről jött, tündérszerű lény benyomását kelti. Varázsló: ha akarja, kislány, ha azt akarja, ősöreg (közben világokat mozgat: a keramikus nehéz fizikai munkát végez; akár kis vulkánokat tisztít). A megnyitó érzelmekkel teli protokolljába pedig bájos humort csempész – virágot kap és virágot ad; a nagy virágcserében van néhány pillanat, amikor nem tudni, ki adja, kinek szánja, végül ki kapja meg.

Kinek a kiállítása?

Ahogyan arra a kérdésre sem egyszerű válaszolni (ha válaszolni akarunk egyáltalán), hogy a Meteoritok voltaképpen kinek a tárlata. A tárlatnyitó felirat szerint: Geszler Mária porcelánművei és családtörténeti gyűjteménye. Garzuly Gábor képzőművész. Dr. Garzuly Ferenc ideggyógyász professzor. Geszler György zeneszerző. Tessényi Margit zongoraművész.  A fiú: Garzuly Gábor (1967-1992) alkotásaival van jelen – tárlat a tárlatban. A férj, a társ: dr. Garzuly Ferenc könyvei üvegtárlóban. Az édesapa: Geszler György zeneszerző és a gyönyörű nagymama: Tessényi Margit fotókkal, ismertetőkkel – mintha egy polgári otthonban időznénk. Körülöttük: Geszler Mária alkotásai. Egyfelől időrendben - kezdve az 1976-ös örmény téglától és az 1979-es kecskeméti virágos nagy táltól, haladva a csellótestű, talányos, archaikus és jelenkori női torzók felé -, másfelől megteremtve azt a nehezen megragadható egészet, amitől a kiállítás működik, egyúttal zavarba ejt. A Garzuly Gábor-fallal szemben, átellenben Geszler Mária-képek: a fotóval “szitázott” híres porcelánok, a gyűrt papír/textil érzetével-képzetével. Egymásban tükröződnek. Mintha különös vendégségben lennénk, elvarázsolt alakok között, akiknek titka van, akik nem mozdulnak, mégis élnek (és fájnak legbelül). Az Önarckép címűn a rétegek alól elősejlik: mintha fölismerhetővé válna az arc (mint dokumentum).

Felforrósodik, kihűl

A címadó Meteoritok (Santa Fe, Tavaszi tájkép, Nő és vér, Fák között/Óvd a Földet!) vannak a tárlat “kirakatában”.  A Magyar Meteoritikai Társaság honlapján olvasható definíció szerint a meteorit “a világűrből érkező természetes objektum, ami a Föld (vagy egy másik égitest, például a Hold, a Mars stb.) felszínével való ütközéskor nem semmisül meg, túléli a zuhanást és eléri a felszínt. Amíg az űrben mozog és egyméteresnél kisebb, meteoridnak  nevezzük. Amikor belép a légkörbe, a légellenállás okozta súrlódás hatására felforrósodik, plazma-csatornát és tűzgolyót létrehozva elektromágneses sugárzást, pl. fényt bocsát ki, esetleg hangot. A jelenséget magát meteornak  vagy közismertebb nevén hullócsilagnak hívjuk. A tűzgömb  olyan meteor, melynek látszó fényessége meghaladja a Vénusz legnagyobb fényességét (…). Ezek általában kiemelkedő fényjelességgel, esetleg hangmorajlással járnak. (…)” A Meteoritok címet Geszler Mária választotta. A meteorit-definícióban pedig – mint tágas metaforában – az egész “Geszler-jelenség” benne van. A világűrből érkezés, a zuhanás, a becsapódás, a fölforrósodás (a magastűzű eljárások felé), a lehűlés, a fény- és hangkibocsátás.

Titkok és porcelánkannák

Szabó Magda azt írta, hogy egy hattyús porcelánkanna miatt született meg a Régimódi történet: a kannát, ki tudja miért, megvette egy régiségkereskedésben, otthon jött rá, hogy a kanna párja gyerekkorából ismerős. Persze ez is metafora: a múlt nem ereszt, jobb szembenézni vele és a lehető legalaposabban megismerni, megérteni. A regény - mint dokumentált családtörténet - egyrészt a tehetség lehetséges útjait (kitöréseit és megbicsaklásait) mutatja meg, emléket állít mindenekelőtt Szabó Magda édesanyjának, az íróként ki nem teljesedhetett Jablonczay Lenkének; másrészt feltárja saját íróvá válásának forrásait. (Lőrinczy Huba szerint éppen azért nem válhatott a Régimódi történet a “magyar Buddenbrook házzá”, mert túlságosan földközelben tartja a személyes dokumentáltság.) Szabó Magda és Geszler Mária indíttatása és szándékai természetesen csak részben fedik egymást. Mégis: a képtárban megrendezett, családtörténeti gyűjteménybe foglalt életmű-kiállítás párhuzamba állítható a Régimódi történettel, akár a keletkezéstörténetével is. Ráadásul itt a személyes keretben elfér az egyetemes.

És van még valami (túl a porcelánkannán). A titok. Miután mindent, amit lehetett, föltárt és kimondott, a Régimódi történet a titokkal ér véget (hogy “annyi titkom van”). A Geszler-tárlatot is titkok feszítik.

(Geszler Mária Kossuth-díjas keramikusművész állandó életmű-kiállítása 2024. október 18-án nyílt meg a Szombathelyi Képtárban.)

Fotók: Baki Orsolya/Savaria Múzeum