Tökéletes gyerekek

Mintha csupa illedelmes, tökéletes mintagyerek, a dobozból épp csak kicsomagolt hétévesforma Konzerv Konrád sorakozna a Lázár Ervin-terem bejáratánál a Mesebolt Bábszínházban. Bezzeg a végén! Ez az első hétköznapi, bérletes alkalom a premier után.

Titokban a legnagyobb „nagy történetekre” alapoz Christine Nöstlinger 1975-ös ifjúsági regénye, amely Konzerv Konrád címmel 1985-ben jelent meg magyarul – és amelyből most a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban született előadás. Ha tippelni kellene, arra tippelnénk, hogy maga a regény is abszolút kortárs - mitologikus, tudományos, fantasztikus, derűsen hétköznapi -, mindenesetre több szempontból korszerűbb és időszerűbb, mint valaha. Ráadásul bábszínpadra termett. Kolozsi Angéla készítette az átiratot, ő a rendező is.  

A forgalomban lévő – gyerekeknek szánt - magyarázatok közül a gyereket a gólya hozza, esetleg káposztaföldön terem. A mózeskosár pedig tudvalevőleg onnan van, hogy a legenda szerint édesanyja „postára adta”: szurokkal kikent kosárban bocsátotta a Nílusra a csecsemő Mózest, hogy megvédje őt a fáraótól (vö! József és a várandós Mária útra kel Heródes elől); a folyón ringatózó újszülöttet azonban pont a fáraó lánya találja meg. És kicsiben mindez, plusz mondjuk az apja homlokából teljes fegyverzetben kipattant Pallasz Athéné és egy Pinokkió-variáció is benne van a Konzerv Konrád-történetben, amely arra a csodálatosan könnyedén föltett, bonyolult kérdésre keresi a választ, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy a sokféle szabály és elvárás labirintusában miképpen válhatunk legjobb önmagunkká, hogy miképpen lehet jó szülőnek, társnak, barátnak lenni,  miközben – 2026-ból nézve is – szinte meglepően és jólesően nyitott módon, derűsen és okosan értelmezi például a család fogalmát. Nem bezár, kinyit. A lehető legegyszerűbben és legszebben a szeretetre apellál, miközben megtisztítja, fölragyogtatja magát a szót is. A szeretet felelősség, jelenlét, gondoskodás, és igen: kell a gyerekneveléshez rendszeres bevétel is. Szól a gyerekhez, szól a felnőtthöz; egy kontextusba helyez minket. Konzerv Konrádnak kedvenc hőseink között van a helye.

És mert a Konzerv Konrád-ősbemutató a Mesebolt Bábszínházban készült, rögtön fölrémlik egy 2019-es szombathelyi előadás,  amely Sven Nordquist Pettson és Findusz-történeteiből született: „Az öreg Pettson magányosan éldegélt kis vidéki házában. A tyúkjain kívül más társasága nem volt, így néha bizony nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap a szomszédja, Andersson néni állított be hozzá, és egy kartondobozt nyújtott át neki, amire nagy betűkkel az volt ráírva, hogy Findusz zöldborsó. Amikor azonban az öreg kinyitotta a dobozt, borsó helyett egy kiscicát talált benne. Azonnal a szívébe zárta az apró jószágot, és innentől kezdve a tanyán teljesen megváltozott az élet.”  

Konzerv Konrádot nem a szomszéd néni hozza, hanem a postás, és nem ajándékba, hanem rendelésre; de a doboz meg a kapcsolatteremtés szükségessége, szeretetteljes megvalósulása stimmel. És ha a kissé (nagyon) szertelen, mindenféle sorból kilógó, kizárólag a saját szabályai szerint élő, a kissé (nagyon) karótnyelt patikussal szigorúan hetente kétszer barátkozó Kisbarkáné Bertuska (Kisbarka melegebb éghajlatra távozott) hirtelen nem emlékszik, hogy vajon mikor és mi okból  találta megrendelni ezt a ki tudja, mit rejtő jókora konzervdobozt, akkor  itt és most ezerszeresen átélhető és érthető ez a „bősz megrendelhetnék” (a fordító Bor Ambrus leleménye) a 70-es vagy a 80-as évekhez képest. Szinte biztos, hogy létezik már rendelési függőség, hiszen rendelni mindent lehet, a világ minden szegletéből. A színpadi adaptációból – a dolgok természetéből fakadóan – ugyan kimarad például annak sziporkázó részletezése, hogy mi mindent képes így beszerezni   Bertuska  az egy mázsa rajzszögtől a tibeti imamalmon át a huszonnégy személyes műanyag teáskészletig meg az egy tétel szürke férfizokniig, Kolozsi Angéla biztos kézzel emeli ki a könyvből a történetet - és a „bábszínházi tápoldat” pontos adagolásával, a színészek között szétosztott, takarékos, célratörő, informatív narráció és a fordulatokra kihegyezett jelenetezés eltalált arányával eléri, hogy az érzékelhetően bugyborékoló örömből megalkotott Nöstlinger-figurák életre keljenek a színpadon.

A Mesebolt társulatában minden regénykarakter megtalálja a maga színészét. Kisbarka Bertuska szerepében Gyurkovics Zsófia, a patikus Hugó szerepében Kovács Bálint (tűz és víz) csillanthatja meg könnyedén groteszkbe hajló humorát. Lukács Gábort eredendő komolysága, visszafogottsága predesztinálja Konzerv Konrád (bocsánat: Kisbarka Konrád) szerepére; és mélyebb jelentése van, hogy ő jelenik meg a vészjósló vezérigazgató, Humbug szerepében is, amikor visszavenné a cége által kifejlesztett tökéletes (illedelmes, okos, szófogadó, stréber stb., mindenestül „bezzeg”), de téves címre kézbesített gyereket, mint valami akármilyen árucikket. (Hányszor elhangzott már a súlytalannak gondolt, valójában félelmetes szülői mondat, hogy „ha rossz leszel, elvisz…” -  a mondat igény és megszokás szerint befejezhető. A szerző megfordítja az optikát, pont azért, hogy tisztábban lássuk az alaphelyzetet.) A Konrádot kezdettől támogató hús-vér, egyszersmind tündérszerű Kitti ki más lehetne, mint a kislányos és tündérszerű Varga Bori – aki vékony jégen járva, főleg a hangjával játssza el a virgonc-lenge kislányt és az érem másik oldalát: a szigorkodó igazgatónőt és tanítónőt. Az osztály- és iskolatársak szerepében Gyurkovics Zsófia, Kovács Bálint és Varga Bori is feltűnik. A gyerekek bábok. A felnőttek – hát felnőttek.

Az előadás jól mozgatható, egyszerűen trükkös, többfunkciós díszletben játszódik: guruló polcok és doboz- vagy fiókrendszerek tűnnek át a különböző helyszínekbe, miközben az alapvető szögletesség az alapproblémát is érzékelhetővé teszi. Hogy hányféle dobozba (skatulyába) gyömöszölődünk naponta – hogy miképpen lehetséges ezekből a dobozokból kikászálódni. És létezik-e kényelmes doboz, amelyikben jó lenni. A polcok-dobozok szögletességét oldja a színes, puha, meleg textil: Bertuska színes szőnyegek csomózásával keresi (hektikus) kenyerét. A jelmezek – például éppen Bertuska szivárványos hacukája – egyszerre mesebeliek és hétköznapiak, egyúttal karakterfestők.

Egész alakos, „igazi” báb – tulajdonképpen ölelni való textilbaba - egy van az előadásban; a többi jelzés (szinekdoché: bájos-vicces fejek). Természetesen ő Konzerv Konrád, egy bájos, kócos, szőke kisfiú: tényleg a nagy, kék konzervdobozból bukkan elő. A regényben a mellékelt tápoldattal kell életre locsolni, a bábszínházban a színészeké a felelősség. Amikor Bertuska Konrád nyakába köti a színes-csíkos sálat, mögötte-általa a másik bolygóról jött kis herceg figurája is fölrémlik. A báb-Konrád mindig más kezében – van, hogy egyszerre többekében – mozdul, de hát többszörösen az ő életre keltésre a tét: vele-általa a többiek is új életre kelnek. Ami a regényben „édes gyerekem”, az az előadásban „babácskám”. Bertuska fordul ezen a néven rendszeresen önmagához, így szólította őt gyerekkorában az édesanyja.   A „babácska-lét” akkor szűnik meg, amikor az ember felelős kapcsolatokban kezd el létezni.

És ha már kis herceg: arról a bizonyos egyetlen, fölismerhető rózsáról a rózsatengerben lehetetlen lemondani, úgyhogy Bertuska és Hugó – meg Kitti -  sem hajlandó visszaszolgáltatni a téves címre kézbesített, csakhogy rögtön megszeretett tökéletes gyereket. A megoldás: gyorsan megtanítani tökéletlennek - vagyis egy kicsit (nagyon) rosszcsontnak lenni. Hogy a gyártó rá se ismerjen.

A bábszínházi premierek azért különösen jók, mert mindig élmény együtt érzékelni a felnőtt- és a gyerekközönség reakcióit.  Ez az élmény most elmaradt, van azonban helyette másik. Az első bérletes délutánon első és második osztályok kísérik igazi figyelemmel a történetet. Mindent megér az az eleinte álmélkodó, aztán egyre bátrabb nézőtéri kuncogás, ami Konrád átváltozását kíséri: amikor  a mintagyerek a cél érdekében nemcsak a falat firkálja össze, nemcsak sikamlós nótákat énekel (Bertuska kedvenceit), hanem végre kimondja, sőt kedvtelve megismétli azt is, hogy „vadmarha”. Vadmarha, vadmarhaaa – ugye, néha milyen jólesik kimondani.

De hogy egy hétévesforma gyereknek akkor most milyennek „kell” lennie, szerencsére se a regény, se a bábszínházi változat nem mondja meg. Az előadás azért kiemeli-összefoglalja a karakterekből következő, ellentétes szülői elképzeléseket (Bertuska: Konrád legyen szabad, független, bohókás, önfeledt stb.; Hugó: Konrád legyen precíz, pontos, megbízható, eredményes stb.), amelyekre a színpadon is Kitti regénybeli zárómondata a válasz: „Azt tessék csak ránk bízni! Ugye, Konrád?”  Az előadásnak itt nincs vége, de a narrátori zárószólam sem tesz mást, mint utakat nyit, kidobja a labdát a felnőtteknek: „Egyszer ilyenek vagyunk – máskor meg olyanok. Néha így élünk, néha meg amúgy. Olykor mások mondják meg, hogy mit kell tennünk. És van olyan is, hogy mi mondjuk meg, saját magunknak.” 

Az első bérletes alkalom végén nagy az ünneplés: csupa önfeledt, szabad, huncut – és okos, fegyelmezett, határozott – hétéves tapsol, dobog hosszan és boldogan a nézőtéren.

 

Christine Nöstlinger–Kolozsi Angéla: Konzerv Konrád – Mesebolt Bábszínház

Fordította: Bor Ambrus

Látványtervező: Maróthy Anna Zorka

Bábkészítő: Sipos Kati

Zeneszerző: Badacsonyi Gergely

Rendező: Kolozsi Angéla

Játsszák: Gyurkovics Zsófia, Kovács Bálint, Lukács Gábor, Varga Bori

Bemutató: 2026. április 12-én

 

Fotók: Szendi Péter/vaol.hu