Nemzetközi porondon szerepelne a Harlekin Bábszínház

| 2016-07-01

Három év alatt megháromszorozódott a bérlettel rendelkező nézők száma az egri bábszínházban.

– Nem könnyű lezárni egy ilyen évadot – kezdte el az értékelését Éry-Kovács András, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója a szerdán tartott évadzáró ünnepi társulati ülésen. – Három esztendeje vagyok igazgatója a színháznak, de büszkén mondhatom, hogy még ilyen sikeres évadot nem éltünk meg együtt. Ez egyben azt is jelenti, hogy rengeteget dolgoztunk: korábban kezdtük az évet, és később is fejeztük be – mondta.

Az elmúlt évadban hat új bemutatója – A kék madár, a Tancika Marcika, A szegény ember hegedűje, A három kismalac, a Bambi és Pinokkió – volt a Harlekinnek, amelyek mind-mind magas előadásszámot éltek meg. A Tancika Marcikát 34-szer, A három kismalacot 32-szer vitték színre. Éry-Kovács András közölte azt is: az elmúlt három év alatt megháromszorozódott a bérletes nézők száma, 1500-ból 800-an vidékről járnak be. A nem bérletes nézők száma idén 17 ezer 540 volt, ami 6 ezerrel több, mint az előző esztendőben, köszönhetően a tájelőadásoknak is. Az említett hat előadáson kívül természetesen volt repertoáron még öt darab, például A dzsungel könyve – ami már a 80. előadásánál tart –, illetve a Pirosmalac.

– A Hamlettel már a nemzetközi porondra is kilépett a Harlekin Bábszínház, hiszen idén az Ostravai Nemzetközi Bábfesztiválon képviselhettük Eger városát, ami hatalmas megtiszteltetés volt mindannyiunk számára. Továbbá ugyanezért a produkcióért a 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén kiérdemeltük a Nemzeti Kulturális Alap különdíját – sorolta az elismeréseiket Éry-Kovács András, aki azt is hozzátette: Shakespeare-trilógiát tervez, a Hamlet mellé a Rómeó és Júliát, valamint a Szentivánéji álmot készítenék el bábelőadásként, amivel szeretnének elstartolni a nemzetközi porondon, bejárnák Európát. Már most is vannak fesztivál-meghívásaik.

A tradíció szerint a társulat ismét megválasztotta az Évad Színészét, aki most Soó Gyöngyvér bábszínész lett. Az Évad Előadása címet a Bambi érdemelte ki, az Évad Dolgozójának Németi Krisztián díszítőt választották.
A 2016/2017-es évad tervezése már javában tart, az óvodásoknak és a kisiskolásoknak is kínálnak majd egy-egy négyelőadásos bérletet, a következő produkciókkal: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Egy jeles nap, Pom Pom meséi, Kukucs!, Testvérek – Az öt kis kínai, Tündérszép Ilona és Árgyélus Királyfi.

Fotó: Harlekin Bábszínház, Huszár Márk

Forrás: heol.hu

További képek