Térgenerikus színházi műhely Hottón
Somogyi Tamás | 2016-07-21 3564
12 alkotó (Bodor Éva, Boráros Milada, Boráros Szilárd, Grosschmid Erik, Horváth Márk, Lehőcz Zsuzsa, Lovászi Edina, Markó Róbert, Markó‒Valentyik Anna, Kovács Domokos, Somogyi Tamás, Takács Dániel ) találkozott Boráros Szilárd meghívására Hottón azért, hogy 9 nap alatt létrehozzon egy színházi előadást az eredetileg nem színházi produkciók számára épült helyen, a Böde-Zalaszentmihályfai templomban és környékén.
Olyan előadás készítése volt a cél, amely a választott helyszín megismeréséből, annak szellemiségéből, hangulatából, történetéből táplálkozik. A közös játék így nem csak a találkozásra és a felszabadult alkotásra, de a térgenerikus színházi forma megismerésére is szolgált. A térgenerikus előadások mindig speciális helyen jönnek létre, és soha nem ültethetők át máshová, mert minden az adott tér ismeretéből következik. A produkciók gyakran csak egy vagy két előadás erejéig jönnek létre, alapjuk a közös gondolkodás, a „hely szellemének” közös megismerése. Az invitálás fontos része volt az is, hogy olyan munkaformában és csapatban dolgozhatunk, amelyben a színházi évad közben nincs lehetőségünk. Kötöttségektől mentesen, mindenki úgy vehetett részt a játékban, ahogyan és amilyen mértékben szeretett volna. A folyamat első szakaszában igyekeztünk megismerni a templom történetét, legendáit, építészetét, valamint a környező falvak viszonyát a templomhoz. Többször kimentünk a helyszínre, hogy megfigyeljük hogyan hatnak ránk a környező dombok, fák, erdők, illetve maga az épület. Ekkor jártunk utána a Szent Mihály arkangyalhoz (a templomot neki szentelték) köthető történeteknek is. Imaszövegeket, népszokásokat, illetve a templommal kapcsolatban bennünk felmerült kérdésekhez (magány, elhagyatottság, meditáció, hit, történelmi távlatok, stb.) köthető szövegeket gyűjtöttünk. Találkoztunk Attila atyával, a környék plébánosával, aki érdekes és értékes történetekkel szolgált a templommal kapcsolatban. Előadásunk záró képét, a fényességet adó villanykörte ötletét, például a tőle kapott információ ihlette (a templomban a ’70-es évek óta minden vezeték és villanykapcsoló készen van, csak az áramot nem vezették még be).
Ezzel párhuzamosan a helyszínen különböző vizuális ötleteket próbáltunk ki, melyek abban segítettek, hogy később, amikor már világossá vált, hogy miről szól majd az előadás, könnyedén választottunk a felmerült formákból. Ilyen kép volt például a templom ajtajában kifeszített textil, amely a szemből érkező lemenő nap fényének segítségével gyönyörűen „világított” árnyjáték helyszínné vált.
A templom megszemélyesítésének gondolata már az első nap felmerült. Eleinte kartonból vágott szemeket illesztettünk az épületre, később a szövegben egyes szám első személyben szólalt meg a templom, aki mint egy személy éli át a vele és körülötte történő eseményeket.
Áll tehát a templom, „állok, tehát állok,
Hívőt és hitetlent tárt karokkal várok.
Jöjjetek énhozzám minden teremtmények,
Nyulak, sünök, őzek, pogány s keresztények”.
Az 1220-ban épült templom látta a tatárokat, a törököket, állt a falu központjában, majd magányosan a dombtetőn (a falu odébb költözött), átesett néhány újjáépítésen és felújításon, lopták el szobrát, vitatkoztak rajta a szomszédos falvak, és érkeztek hozzá 2220-ban az űrből is. Mint minden történelmi tárgyú műben, a mi templomtörténetünkben is keveredett a valóság és a fikció. A templom többszöri lerombolása és újjáépítése körüli legendák mellé mi megírtuk Szent Mihály nyitott szárnyú szobrának elrepülését, és egy új (immár zárt szárnyú) szobor elhelyezésének legendáját, valamint a templom jövőbeli eseményének (az árammal történő világítás bevezetésének) 2220-as eljövetelét. Fontos, hogy minden általunk kitalált történetnek volt valamilyen valós alapja. A nyitott szárnyú szobor például valóban eltűnt (állítólag lopás történt), és helyette 2001-ben Farkas Ferenc zárt szárnyú angyal szobra került az épületbe.
A hét kartonkeretben zajló bábos, maszkos játékot az idegenvezető figurája fogta össze, aki narrátorként közvetítette a versben megírt templomtörténetet. A humorral és iróniával átszőtt előadásban megszólalt egy három, illetve egy négyszólamú kórusmű, valamint a keretjátékban fellépett a Hottó-Böde-Zalaszentmihányfa egyesített önkéntes tűzoltózenekarát helyettesítő önkéntes zenekar. A díszletkészítés, a szövegírás, a dramaturgiai és rendezői ötletek, a hangszeres, illetve énekes feladatok 
valóban lehetőséget adtak arra, hogy mindenki olyan szerepkörben próbálja ki magát, amilyenben év közben nem szokta. Én például színészként, zenészként és kórustagként vettem részt az előadásban.
Imponáló volt látni azt, ahogyan 12 alkotó energiájából, gondolataiból, és ötleteiből néhány nap alatt összeáll egy 30 perces, színházilag érvényes és a maga közegében teljes értékű előadás. Nagyon bízom benne, hogy jövőre ismét találkozunk.
*Az előadásban részt vett Boráros Laura is.
Az előadás a Magamura Alkotóműhely, az ESZME és Lukács József segítségével jött létre.
A fotókat készítette: Boráros Milada, Boráros Szilárd, Lovászi Edina, Ivo Skvaril, Somogyi Tamás
További képek
