XV. Puck Fesztivál - harmadik nap

Kocsis Tünde | 2016-10-20

Benne vagyunk. Benne a Puck fesztivál közepében. Bábelőadások közvetlen hatását vagy még eleven emlékét ápoljuk, sorjázzuk, rendszerezzük magunkban, és gazdagabbak vagyunk már néhány élménnyel, ami annyira megérintett, hogy ezentúl már szervesen hozzánk tartozik.

Tenyerünkben ott hordjuk az új ismeretségek érintéseit, akciók és reakciók emléke elevenedhet meg bennünk, miközben a fesztiválnak lehet, hogy már nem csak erényeit, de gyenge pontjait is számba vettük, ítéltünk, avagy néhány visszajelzésből magunk is megítéltettünk.

Október 19-én, szerdán délelőtt a konstancai bábszínház várta a publikumsereget A kis hableány című, román nyelvű előadására, a Lucian Blaga Nemzeti Színház nézőterébe. A tengerparti város bábszínházának nem meglepő a meseválasztása, hiszen a tenger hullámai a városlakók egész életmódját befolyásolja. A konstancai előadás nagyszínházban, nagyszínpadon valósult meg: a látvány erőteljes, a legeslegutolsó sorból is tökéletesen követhető. A pálcás bábok a mélytengeri világot már-már túlzottan élénk színekkel, határozott nagy formákkal ábrázolják. A zene erőteljesen van jelen az előadásban: erős a hangosítás és gyakran énekelnek a szereplők, számos éneklős-táncos különszámban jelenítik meg érzéseiket és terveiket. Talán néha túl sok is a dalos monológokból vagy a táncokból. Az Andersen-mesének ez a bábos adaptációja, bár az előadás felétől kibontja a történet drámai oldalát − mégsem mélyül el igazán. A drámai részek is inkább szórakoztatóak, igazi tétje nincs a játéknak, az erőteljes hangerő alatt nyugodtan lehet „rosszalkodni”, boldogan cseverészni. Az előadás a színpadon marad és nem járja át a gyermeknézők lelkének bugyrait. Pedig az anderseni sellő története amúgy igazi drámája a tiltott, beteljesületlen szerelemnek. A konstancai előadás azonban jelentős mértékben átírta a történetet, aminek eredményeként jóval sziruposabban lett tálalva. A kis hableány itt is végzetesen szerelmes lesz a hercegbe, akit megmentett a vízbefúlástól. A hercegre azonban a polip-varázslónő is szemet vet, nem kis fondorlattal elcseréli a kis szirén hangját lábakkal rendelkező, halandó életre. Az álnok terv, hogy a kis hableány valóban meghaljon, meghiúsul a tengerek királyának, a hableány édesapjának közbelépése által, és minden boldogan és tengeri-bulisan zárul.

Egy teljesen más világot jelenít meg a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház magyar tagozata A brémai muzsikusok című előadásában. Az Grimm-mesét bemutató produkció valahol a bábszínház és a színház közötti mezsgyére tehető. A Brémába induló, gazdájuknál kegyvesztett, de kedves, a kicsik számára is jól ismert háziállatokat ugyanis maguk a bábszínészek jelenítik meg, ők maguk válnak a hangokra, gesztusokra és egyéb testi kifejezőeszközökre alapozott karakterépítés nyomán egyedi állatokká. A két rabló a klasszikus balekek vicces, esetlen világát idézi. A kilátástalan élethelyzet, valamint a veszélyekkel teli út összehozza  és közös nevezőre hangolja az állatokat, így végül sikeresen legyőzik az ellenfelet. A marosvásárhelyiek előadása alaposan kidolgozott, humoros, tartalmas. A bábosok színészi alakítása és összjátékuk magas színvonalat képvisel.

A vízi világot, majd a háziállatok kalandos útját bemutató előadás mellett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Apakaland című produkciója ugyancsak egy sajátos, külön világ. Főszereplője az apa, aki kisfiának és kislányának tejet hoz a boltból reggelijük mellé. Az előadás története a tej beszerzésének science fiction-ös elmesélése. De míg az apa az egész történetet a „hátán hordozza”, a kisfiút és a kislányt alakító, amúgy szimpatikus és jól kivitelezett asztali bábok teljesen passzív szereplőkké, befogadókká válnak, nézik ők is, akár a nézők, az apa túlzsúfolt meséjét, lényegében el sem mozdulnak az asztaltól. A „most már megint minden rendben”-kijelentés valóban megvalósul és monotóniát visz az előadásba, amelyet még az amúgy hatásos filmzenei effektek is csak részben tudnak mozgosítani és felrázni. Az apa mindent elkövet, hogy minél nagyobb hősként tüntesse fel magát a gyermekei szemében és szórakoztassa őket. Játékában a konyha tárgykészletét és a gyermekek játékait egyaránt felhasználja. Mindent megtesz az apa-szereplő és az apa-színész, de mégsem jár sikerrel. Időutazása az űrlények, a tengeri rablók, a dinoszauruszok, a minionok és egy kitörő vulkán világába is elkalauzol, az előadás története viszont túl elvont, fiktív, epikus és túlzsúfolt, nincs igazi tétje, és hihetetlen marad mind az apa gyermekeinek, mind a nézőknek. Az alapvetően dramaturgiai és rendezői hiányosságoktól és hibáktól szenvedő előadás egyetlen igen sikeres és jól működő része az előadás főpoénja, amely kétszer is elsűl. Üzenetében e csattanó poén többek között arról szól, hogy minden realitás fölött ott van a képzelet és a fantázia világa, amely adott körülmények között ugyanolyan hihető és reális lehet, de mindenképpen gazdagító és boldogító, mint maga a realitás, amire hatását kifejti.

A magyar fesztiválozók a bábelőadás-kínálatok mellett egy rendhagyó interaktív találkozásban vehettek részt, amelyet Szentirmai László pedagógus, bábos szakember vezetett fel és irányított. A Szabók bástyájában megvalósuló beszélgetés címe: A báb és a bábos – Találjunk optimális határt kettejük között. A Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke tisztázta az alapfogalmakat és felvezette a beszélgetés közvitára szánt morális alapú kérdését, azt, hogy mennyire kell a bábosnak jelen lennie a báb életében. A tanár úr lényegében arra a napjainkban elterjedt és közkedvelt, sőt divattá vált asztali bábozásra és a hátulról mozgatott bábozás veszélyeire hívja fel a figyelmet, amikor a bábos nem fedi el arcát, személyes vonásait, ráadásul kezei is hatalmasan és jól megvilágítva rátelepednek a bábra, és annak életét, érvényesülését megfosztják a benne levő lehetőségek kibontakoztatásától, „meglopja annak életét”. Ezt a fesztivál alatt valóban sokszor tapasztalhattuk, hogy elvesznek a bábok, már csak a bábszínészek jóval nagyobb testmérete is elvonja az amúgy gyakran remekül elkészített bábokról a figyelmet. A bábszínház attól csodálatos világ, hogy egy élettelen tárgy megelevenedik, ám amikor teljes valójában látjuk a bábot éltető személyt, akkor a varázs szertefoszlik, mindössze egy munkafolyamat képe jut el hozzánk, és egy maximálisan kiszolgáltatott báb többé-kevésbé hihető élete. Ezek a bábok nem tudnak boldogan és „szabadon” élni, meg vannak fosztva az igazi élet lehetőségétől, és távol állnak az igazi örömök fakasztásától. A beszélgetés másik tanulsága az ugyancsak gyakori jelenség: az interaktivitás kapcsán fogalmazható meg. Szentirmai László szerint a gyerekekkel való interaktív játékokkal csínján kell bánni, pontosabban tudatában kell lenni, hogy milyen veszélyeket hordoz magában. Az egyik veszély az, amikor az előadó olyan mértékben aktiválja a gyermekek – határt nem minden esetben ismerő – éppen felhalmozódott energiáit, hogy megtörik vele az előadás (dramaturgiai) fonala, „kicsúszik az előadás”, a másik pedig egy pedagógiai szempont: a kisgyerekek a bábszínházban tanulnak meg nézők lenni, ami egy alapvetően befogadó, kontemplatív állapot, ami nyomán a gyerek érzelmileg és gondolati síkon aktiválódik és nem kifelé bizonyít. Megfontolandó tanácsok.

A fesztiválnak még két napja hátra van, de már bizonyossággal állítható, hogy az egyik legmeglepőbb és legkülönlegesebb produkciót a dániai Sofie Krog Színház művészei hozták. A ház című, angol nyelvű előadás egy olyan műfajt jelenített meg, amely a bábszínház világában igen ritka: egy horror-, thriller-, rém-, kém- és kalandtörténet cselekménye bomlott ki egy több szintes lakóház belső és külső tereiben.

A mindössze két bábjátékos hatnál is több bábot mozgatott, és játékuk végig precízen kidolgozott, humoros, változatos, a figyelmet és érdeklődést az első perctől az utolsóig fenntartó volt.  Ebben az esetben nem volt szerencsés, hogy a 12+-os előadáson néhány kisebb gyermek is jelen volt – ezen az sem enyhített, hogy a szüleikkel voltak. Mindezek eredményeként az amúgy nagy kacagásokat kiváltó horrorfilmjelenetek, -hangok után beálló csendben ilyen kérdés hagyta el a gyerekek ajkát: Megölte? Arról nem is beszélve, hogy a megölt személyek lelke visszatért és megszállta az egyik gyilkos testét. A gyermek pedig ez után is kérdezett: Ez mi volt? – Szülő legyen a talpán, aki ilyen esetben érvényes és hiteles választ tud rögtönözni...

Ritmusos, feszes, élvezhető, szórakoztató. Kis bábok hihetetlenül kifejező mozgással és hanggal. Ezeken túl a ház díszletének maximális funkcionalitása is elvarázsolta a nézőket. E kis ékszerelőadás által – ami a németalföldi világ sajátosságait éppúgy felidézte, mint az amerikai thrillerfilmek világát − újra bebizonyosodott, hogy a bábok világa a felnőtteknek is nyújthat igazi szórakozást, sőt katartikus élményeket. A felnőtteknek szóló bábszínház iszonyúan izgalmas tud lenni: amikor igazi intimitás jön létre a bábok és a nézők között, akkor az a színházi stúdió-előadásoknál is jóval sajátosabb hangulatot, az fiktív és reális világ szerves keverékét eredményezheti. Ne legyen bábszínház, amely legalább egyszer ne próbálja ki magát ezen a területén!


Fotók forrása: teatrulpuck.ro és a fesztiválon résztvevő színházak

Tovább a galériába

További képek