XV. Puck Fesztivál - negyedik nap

Egyesek már elmentek a kolozsvári XV. Puck Fesztiválról, de olyanok is vannak, aki csak nemrég érkeztek. Meg van egy réteg, aki nem mozdul: vagy eleve itt van, szerves része a fesztiválnak, vagy csak naponként visszatér, amolyan visszajáró lélek. Mert az biztos, hogy a bábszínházba a lélek viszi az embereket, legfeljebb a gondolat vagy a kíváncsiság, vagy valamilyen vágy.

Mi továbbra is bevonódunk, nézünk, megállapítunk, megmutatjuk magunk, megyünk-jövünk, itt vagyunk Kolozsváron, és hagyjuk, hogy a XV. Puck fesztiválon lehúzzon, altasson, befedjen vagy feldobjon, késztessen és (el)engedjen egy-egy előadás, hogy továbbra is a magunk útján, módján, de legjobb tudásunk szerint éljük szakmai és magánéletünket.

A negyedik napon, október 20-án elsőként a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Az égig érő fa című előadását nézhettük meg. A díszlet és a jelmez egységes, különleges, szép kivitelezésű, amely a honfoglalók korát idézi, hiszen nemezből van az égig érő fa, nemez sapka van a férfiak fején, de még a madárbáb is nemezből van, továbbá szép indás, népies vonalak uralják az ornamentikát. Ehhez igazodik szervesen és hitelesen az élő népzenei hang és dallamvilág a népdaloktól a gyermekrigmusokig. A történet is népmesein egyszerű és tiszta: a királylánynak férjhez kell mennie, de ő nagyon ragaszkodik az édesapjához, nem akarja elhagyni, ezért minden köcsög kérőjét – ez tényleg így volt, köcsögökből alakult bábbá a kérők sora –, így Füllandia hercegét és Zsírország hercegét is kikosarazza.

Az előadás ritmusa a szükségesnél lassúbb, elég sok a díszletátállás, ami megtöri a cselekmény menetét. Az amúgy funkcionalitásában kiváló díszlet szimmetrikusan helyezkedik a térben, ami statikusságérzetet kelt, ez pedig hozzájárul a monotónia kialakulásához. A hátulról mozgatott kis méretű bábok az előadás során akkor élnek igazán, amikor nem látjuk teljes nagyságban és megvilágításban a mögöttük munkálkodó bábost, hanem  nagyrészt eltakarja őket egy-egy díszletelem. A mese cselekményesebb és izgalmasabb része Jánoskával kezdődik, aki felfigyel a közhírre: aki kiszabadítja a királykisasszonyt a sárkány zsarnoksága alól, övé lesz a lány keze és a fele királyság. Kondás János megmássza a felhők fölött is virágzó fát, természetesen egyből megszereti a lányt, majd úgy alakul, hogy segít a sárkány fogságában levő, halálán levő táltos lónak életre kelni, akinek segítégével sikerül legyőznie a sárkányt. A sárkány erejét a hős úgy győzi le, hogy a megöli a medvét, amelynek a fejében van egy nyúl, legyőzi utána a nyulat, s a nyúl fejében levő skatulyában van a sárkány ereje, amit el kell pusztítania. A mese természetesen az egymásra találás örömével zárul. Az egész produkciónak jót tenne a több intenzitás és az erőteljesebb érzelmi reakció, hogy az előadás szépségén túl nagyobb hatása legyen a nézőkre.

A fesztivál egyik (vagy éppen a) leggyengébb előadása a galaci Gulliver Bábszínház társulatának Hamupipőke című, román nyelvű előadása volt. A Diákművelődési Ház hatalmas színpadán, barokk korú, impozáns díszlet előtt parókás barokk alakok kezdik mesélni a történetet, majd megjelennek a bábok is, emberszabású vagy kicsivel kisebb, másfél méteres, hátulról mozgatott bábokról van szó. A bábszínészek teljes méretben és megvilágításban láthatóak, és nagymértékben elvonják a figyelmet a bábokról. A bábokmozgatása teljesen esetlen, béna: húzzák, rángatják őket a bábszínészek, a párbeszédek alatt sokan vannak a színen, majdnem az sem látszik, hogy ki beszél. A betéténekek felvételről mennek és barokk alakokkal  van tele a színpad. Néha felcseng egy-egy klasszikus, közismert dal is, mígnem egyszer csak egy hatalmas angyal ereszkedik le. Ebben sincs semmi varázs, hiszen utána, miután leereszkedett, iszonyú mennyiségű füstöt nyomnak be a színpadra. A nézők nyugodtan képzelhették azt, hogy ez a zavaros királyi palota felgyulladt és lángokban áll. Az előadás unalmas, a történet pedig nehezen követhető volt, a végén a taps is pillanatok alatt abbamaradt, a gyermekek felugráltak, elszabadult a „pokol”, a rohangáló, ordibáló pedagógusok próbálták visszaterelni az elszabadult kedélyeket a normális viselkedés medrébe. Eszünkbe juthatott, hogy miről is szólt Szentirmai László figyelmeztetése: minél inkább látható vagyok bábosként, annál inkább rátelepszem a bábra és meglopom annak életét. Többek között ezért is voltak élettelenek a Hamupipőke bábjai, és halott az előadás.

Ennél jóval sikeresebb előadás Az óriás retek című, román nyelvű, a pitesti-i Așchiuță Bábszínház művészei előadásában megvalósuló produkció. Az orosz népmesére épülő előadás a gyerekek számára követhető és élvezhető, a bábszínészek egy paraván mögött játszanak, így nem látjuk mozgatójukat, és a marionettek − noha itt is akadnak picit unalmasabb, beszélgetős jelenetek − mégis élnek. A díszlet a szükségesnél színesebb, amely csökkenti az ugyancsak színekben gazdag, jól kivitelezett marionettek kiemelkedését, fontosságát. A mese üzenete viszont eljut hozzánk, és elhihetjük, hogy „többségben az erő”.

Nem elhanyagolható a ljubljanai Mini Színház Hófehérke című, angol nyelvű előadása sem, amely az öt éven felüli publikumot kívánja megszólítani. A megszólítás szó szerint is megtörténik az előadás legelején, ahol a két bábszínész a díszlet elé állva barkóbázni kezdett a közönséggel. Miután kiderült, hogy egy vakond is bekerül a történetbe, el is kezdődött a játék, amelyben az tapasztaljuk, hogy az eredeti Grimm-mesét alaposan átírták, csak az alapszüzséjét hagyták meg. A díszlet egy funkcionális háromszintes alkotás. Alul a bányába vezető földes út, középen a törpék háza és felül a királynő hatalmas, reklámpannóként is működő tükre, amely mellett egy hajófedélzet látható. A bábok kis méretű, 15-20 centis marionettek. A történetbe helyi elemeket tesznek, például a törpék csorbát esznek, román nyelven számolják meg magukat, Ionnak hívják mindegyiküket, ráadásul az előadás végén Hófehérke és az őt megmentő mérnök nem Havaii-ra mennek nászútra, hanem a Kolozsvár melletti Bácsi erdőbe. A történet újszerű, olykor érdekes, vicces, hangulatos − például a törpék le- és felvonulása a bányából vidám szlovén zenére történik −, ám érzelmileg nem mozgatja és implikálja a nézőket. Az előadás a történet megértésének szintjén marad. Attól, hogy mai információkkal tűzdelt kortárs változat lett a Hófehérkéből, elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy igazi lélekemelő bábszínház szülessen. Ezek után elmondhatjuk, nem minden példaértékű, ami külföldi. A produkciók minősége sohasem attól függ, hogy milyen nemzetiségűek az alkotók.

 

 Fotók forrása: teatrulpuck.ro és a fesztiválon résztvevő színházak

Tovább a galériába
 

További képek