Bábszínházi Világnap

Nánay István | 2017-03-17

A bábszínház mindenkié! – Nánay István üzenete a 2017-es Bábszínházi Világnap alkalmából.

Nincs, aki gyerekkorában ne bábozott volna. Nekem még bábszínházam is volt, a paravánt Apám, a bábokat Anyám készítette, és testvérem meg én előadásainkkal éveken keresztül „szórakoztattuk” környezetünket. De ennél emlékezetesebbek maradtak azok a játékok, amelyekben megszemélyesített tárgyak váltak főszereplőkké.

Aztán hosszú évekig a báb kiszorult érdeklődésem köréből, de az öt éve elhunyt Lengyel Pál munkatársaként ismét felfedeztem a bábjátszást, amelynek elkötelezett híve lettem. Megtapasztalhattam, hogy a bábok fittyet hányva a naturalista valóságnak, a csodák világát képesek megjeleníteni, s az élet jelenségeit olyan mértékben és módon tudják sűríteni, mint egyetlen más színházi műfaj vagy forma sem.

Egy bábelőadásban a néző ismét olyan gyerekké válhat, akinek magától értetődő, hogy egy tárgy megelevenedik, és egyszerre jelenti azt, ami, és valami egészen mást. A bábozás végtelenre nyitja az asszociációs mezőket, és az, ami a bábszínpadon megjelenik, valójában a színészekkel virtuálisan együttjátszva a néző képzeletében ölt testet.

Ez a folyamat nem életkor függő: a legősibbnek tartott színházi forma a története során mindig mindenkihez szólt, s közönsége csak az utóbbi száz-százötven évben szűkült le fokozatosan a gyerekek körére.

De a bábszínház nem gyerek-műfaj! Ahhoz, hogy ez egyre szélesebb körben tudatosodjon és a bábjáték ismét mindenkihez szóljon, újra egymásra kell találniuk a bábosoknak és a nézőknek.

Többek között ezt szolgálja az évente megrendezett bábos világnap is, amikor szerte az országban és a fővárosban a bábművészek alkotásaikkal a szokásosnál is hangsúlyosabban vannak jelen, s a Budapest Bábszínház hagyományos minifesztiválján együtt láthatók a különböző magyar társulatok által bemutatott legújabb és legjelentősebb produkciók.

Ez alkalommal (is) a megszállott bábszeretőknek éppen úgy, mint a műfaj újrafelfedezőinek felszabadító, szabad képzeletbeli bábos utazásokat kívánok!

 

Fotó: Mesebolt Bábszínház, Vaskakas Bábszínház, Vojtina Bbábszínház

További képek