Szerelem és összetartozás - egyetemi vizsgaelőadás Veszprémben

| 2017-03-26

Letisztult formákkal meséli el Pájer Alma Virág, Szegény Dzsoni és Árnika történetét, mely a szerelemről és az összetartozásról szól. - Kutasi Zsófia írása -

Pájer Alma Virágnak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész hallgatójának vizsgaelőadása a Szegény Dzsoni és Árnika című darab, melyet vasárnap mutatott a Kabóca Bábszínházban. A mű egyben diplomamunka, Pájer Alma Virág elmondta, az öt éves egyetemi képzés végén feladat, egy gyerekeknek szóló önálló előadás elkészítése. Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét választotta. Az eredeti művet Nagy Orsolya dramaturg írta színpadra, Kármán Dániel és Raffai Péter készítette a bábokat.

- Ez a mese szerintem nagyon jól és szépen beszél arról, mi a szerelem és az összetartozás – mondta a darabválasztásról az alkotó. Egy szlovák művész előadása ihlette meg, melyben asztali bábok jelennek meg. Alma Virág úgy véli, ez egy jó, egyszerű, letisztult és kedves forma.

Szegény Dzsoni és Árnika történetében a jól ismert mesei elemek megtalálhatóak; a gonosz boszorkány, a király, a királylány, a fiú, aki szerencsét próbál. A szerelmesek egymásra találását próbatételek nehezítik: kacsává változnak, a gonosz boszorkány közéjük áll, meg kell keresniük a hétfejű tündért, többször kell bizonyítaniuk az összetartozásukat. Mindez azért, hogy kiderüljön, érzéseik elég erősek-e.

Az előadó az asztali báb technikát és a tárgyjátékot ötvözte a darabban. A helyszín akár a nagymama elvarázsolt szobája is lehetne, ahol életre kelnek a tárgyak; a komód beszél, régi fényképek kerülnek elő. Az egyszerű környezetben, újabb és újabb mesés „dimenziók” tárulnak, fel mindennek szerepe, funkciója van.

Pájer Alma Virág egyszemélyes produkciójában többféle szerepet alakít; mint mesélő folyamatosan kommunikál a nézőkkel, néha pedig átvált a jelenetekre. A fiatal alkotó elmondta, örül, hogy a Kabóca Bábszínházban játszhatja az előadást, az együttműködést a teátrummal jövőre is folytatják.

Lázár Ervin meséje alapján írta: Nagy Orsolya
Konzulens: Ellinger Edina
Látvány és tervezés: Kármán Dániel és Pájer Alma Virág
Báb- és díszletkészítők: Raffai Péter, Kármán Dániel,
Szabó Mátyás Péter, Pájer Alma Virág
Zene: Pájer Alma Virág
Játssza: Pájer Alma Virág

Bemutató: 2017.03.26.

Fotó: Peka Roland/ Kabóca Bábszínház/ veol.hu

További képek