Mesebolt-mazsolák

Ölbei Lívia | 2017-07-17

Pim, az afrikai szavannán honos földimalac története mintha ott folytatódna, ahol Kirikou, a valóságos és metaforikus tüskéket bátran kihúzó csodálatos kisfiú története véget ér. Illetve nem egészen: voltaképpen beavatás ez is, az is. Termesz vagy termosz, embergyerek vagy állatgyerek - előbb-utóbb muszáj felnőni. Alapszabály: ha el akarsz bújni, keress egy lyukat. Ha nem találsz, áss egyet gyorsan.

 Az eredendően francia rajzfilmhős Kirikounak (http://www.artlimes.hu/cikk?id=367) csodálatos képességei vannak, Pim viszont egészen átlagos - bár föltűnően kedves és virgonc - földimalackölyök. Az angol Jill Tomlinson bábszínpadra adaptált (mondhatnánk kivételesen akár adoptálást is) földimalac-meséjének alapvető tétje éppen az, hogy a kis földimalac szemét rányissa a világra meg a saját, összetéveszthetetlen és önazonos „földimalacságára”. A mérleg egyik serpenyőjében a veleszületett ösztön, a másikban a kihagyhatatlan tanulás: a finom egyensúly megteremtéséről a szerző – és az előadás gondoskodik. Persze azt is muszáj megtanulni, hogy mi fán terem az ösztön és hogyan működik. „A földimalac, aki semmiben sem volt biztos” – ez az a történet, amelyet már csak a címéért is muszáj szeretni. (Jill Tomlinson állatmeséit önálló kötetekben a Pozsonyi Pagony jelentette meg az elmúlt években. A bagoly, a cica, a pingvin, a gorilla után a földimalac története zárta a sort 2016-ban, Demény Eszter fordításában. A könyvek illusztrátora Anna-Laura Cantone. A könyvajánló szerint: „Ez itt Pim. Pim földimalac. Az orra kicsit olyan, mint egy igazi malacé, a farka leginkább kengurufarokhoz hasonlít, ásókarmai vannak, és termeszt eszik. De Pim még csak most született, és egyáltalán nem biztos benne, hogy ki is ő, és mi is ő. Mit jelent földimalacnak lenni? Pim elhatározza, hogy kideríti.”)

Kirikou és Pim történetét néhány hónap eltéréssel mutatta be a szombathelyi Mesebolt Bábszínház – az előbbit Kovács Géza, az utóbbit Bartal Kiss Rita rendezésében -, innen az összehasonlítási kényszer: túl a hangulati, tematikus és „referenciális” hasonlóságokon (ami a mesebeli Afrikát illeti).

Persze amennyi a hasonlóság, annyi a különbség. Sőt: ami hasonlít, az is erősen különbözik. Mindkét mese „4+”-os, vagyis az alsó korhatár négy év. Felső korhatár nincs, és ezzel meg is szüntettük azt a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást, amely a gyerekelőadások felnőtt-befogadásából és értelmezéséből adódik. Ilyenkor az ember (a közönség pozíciójából) óhatatlanul figyeli a közönséget – amely rendszerint úgy reagál, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyerekek élénk figyelemmel kísérik a színpadi eseményeket: nevetnek, elszomorodnak, csöndben maradnak – vagy éppen véleményt mondanak, tisztázó kérdéseket tesznek föl. Fontos (volna) egyszer és mindenkorra tisztázni azt is, hogy ezek a kommentárok, közbeszólások egyáltalán nem zavarják a - jó! – előadást. Sőt. Ezért aztán a felnőtt kísérőknek fölösleges pisszegniük (mert a pisszegés viszont zavaró tud lenni). Az előadás – ha jó! – képes vezetni a figyelmet: képes feszült csöndeket, fölszabadító nevetéseket – vagy akár időleges hangzavart – csinálni. Ilyen előadás A földimalac… is.

Pim otthonának, az afrikai szavannának meleg földszínekben (barnák, sárgák, narancsok, okkerek) ragyogó világát Hanga Réka tervezte. Bábszínházi „elsőbálozó” ő is, mint a Kirikou grafikus-képzőművész tervezője, Trifusz Péter. Hanga Réka illusztrátori tapasztalatokkal kapott fölkérést a bábos munkára: talán nem csak ennek az információnak a birtokában tűnik úgy, hogy a Pim-előadás jól mozgatható, ügyes díszlete azokhoz a három dimenzióssá nyitható régi mesekönyvekhez hasonlít, amelynek egy-egy példánya (Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke) könyvtárunk féltve őrzött darabja ma is. Hanga Réka díszletének működése persze legalább ennyire követi az építőkocka-elvet: a színészek könnyed, játékos, derűs koreográfiával tologatják ide-oda a három nagy plusz egy kisebb, alkalomadtán akár paravánként is szolgáló „dobozt”, amelyek további trükkös titkokat rejtenek. (Afrikának valahogy sajátja a belső derű. Akkor is, ha a nagy fényekhez nagy árnyak tartoznak.) A váratlanul föltáruló titkok között a legjobb talán az a kósza kis bokor, amely észrevétlenül – és „fejjel lefelé” – belesimul a környezetébe; egészen addig, amíg Pim a talpára nem állítja, föl nem nyitja, mint a könyvet: a bokor fémpántokkal van hozzáerősítve a díszletelemhez, fölcsapható, lecsapható. Izgalmas a koronájával magasba nyúló, gyökérzetében tükröződő fa: amint fönn, úgy lenn. Ráadásul a földimalacok azért földimalacok, mert a föld alatt, boszorkányos tempóval és ügyességgel kiásott lyukakban élnek; vagyis a díszletnek érzékeltetnie kell a szintkülönbségeket. (A történet jelentős része a föld alatt játszódik.) Könyv, építőkocka – de adódik harmadik (meg nyilván még sokkal több) lehetőség is: Pim története voltaképpen szekrénymese a Meseboltban. (Itt megint visszakapcsolhatunk a Kirikouhoz: ott egyetlen mágikus, totemszerű szekrény a díszlet központi eleme.)

De ügyesen mozgatható dobozok-építőkockák-szekrények ide vagy oda, a Pim-előadás díszletének központi eleme mégiscsak az a szintén meleg földszínekben pompázó, megforgatható, sokféle játéklehetőséget kínáló jókora korong, amely a maga látványos egyszerűségében (és nagyszerűségében) egyszerre fogalmazza meg az Afrika egén izzó napot, a szavannát, a földet, az állandóságot és a változást. És Bartal-Kiss Rita szeretetteljes (ezt nem lehet másképpen mondani) rendezői tekintetét. A háttér feketeségéből, mintha az afrikai éjszakából, tűnnek elő – Bakos Árpád hangulat- és jellemfestő zenéjére - táncolva-énekelve a színészek: mindhárman sötét jelmezben, amelyet gondolhatnánk akár tréningruhának is; pedig nem. A kosztümök – fejfedőkkel és nagy szemű gyöngysorral kiegészítve - leheletfinoman fogalmazzák meg az afrikai eredetet. (A gyöngysor pedig egyesíti a József Attila-képet: gyöngy-göröngy.) A szemünk láttára felnövekvő, önállósodó kis földimalac – úgy is, mint kézibáb - mozgatója Lehőcz Zsuzsa, akinek Pim-hangja bolhát ültet a fülünkbe a zsongó-bongó afrikai éjben, amikor a földimalac rendszerint dolgozni kezd: amikor Pim megszólal, valahonnan a távolból mintha Mazsola-Havas Gertrúdot hallanánk. Nem utánzásról van szó természetesen (valószínűleg nem is tudatos rájátszásról). Csak annyi az egész, hogy jólesik a feltűnő-eltűnő árnykép: Pim mögött egy pillanatra megjelenik egy másik, ma már klasszikus kismalac, aki – Tádéval együtt - Manócska óvó, nyugodalmas figyelme mellett ismerkedik a világgal a régi tévés bábsorozatban. Az óvó, nyugodalmas, türelmes figyelmet a Pim-előadásban a kismalac mamája testesíti meg: Császár Erika hangját mintha földből, éjből és napfényből keverte volna ki valaki. (Az okos szülői szeretet iskolapéldáját adja a földimalac-mama, csak tessék, lehet tőle tanulni.) Janicsek Péter pedig laza eleganciával eljátszik mindenki mást, aki a kíváncsi és nyughatatlan, hosszú orrú földimalacbaba útjába akad: a páviángyerektől a még egészen kicsi óriáskígyóig. (Amikor például a pávián farkát lengetve Pim mellé telepszik, tényleg nehéz kifigyelni, hol-hogyan-kitől-mitől mozog a báb. Él és kész.)

Ezek a bábok különben olyanok, mint ölelnivaló, fanyarul bájos plüssfigurák. Szép báb/színházi pillanat, amikor a termosz (és most nem termesz!), a még egészen kicsi, de már szorítani kész óriáskígyó meg a páviángyerek (különös tekintettel a farkára, amely húrnak is megteszi) a három színész kezében alkalmi hangszerré változik. Azért az a legszebb, amikor a szemünk láttára megszületik, fölépül, megszerkesztődik a színen a jólnevelt, kölyöknek is nagy puzzle-zsiráf: Janicsek Péter kezén-karján kesztyűbáb a feje-nyaka, törzse a megfelelő pillanatban kinyíló titkos-foltos díszletajtó, két hosszú lába két bot (térdben nem hajlik!). És akkor a zsiráf megcsinálja a mágikus-hatalmas terpeszt, így tud lehajolni vízért, ha nagyon muszáj: egyik lába a díszletsor egyik végén, a másik a másikon kandikál ki.

Mire Pim megnő, vele együtt azt is megtanuljuk: ha menekülni kell, a legjobb, ha keresünk – esetleg ásunk gyorsan - egy lyukat, ahol elbújhatunk. De ha mégis úgy adódik, a földimalac bátran szembenéz a veszéllyel: Pim anyukája például egyszer egy gepárdot is legyőzött. Ebben egészen biztosak lehetünk.


 

Fotó: Mesebolt Bábszínház - Trifusz Ádám

Tovább a galériába

 

Jill Tomlinson: A földimalac, aki semmiben sem volt biztos – Mesebolt Bábszínház, Szombathely 2017.

Tervező: Hanga Réka

Dramaturg: Veres András

Zene: Bakos Árpád

Rendező: Bartal-Kiss Rita

Játsszák: Császár Erika, Janicsek Péter mv., Lehőcz Zsuzsa

 

 

További képek