Horgászni tilos, nevetni szabad!

Csenki Csaba | 2017-07-23

Valószínűleg nem csak a kacagó gerlék röhögték halálra magukat a Kecskeméti Vadasparkban, amikor a szomszédságában álló alkotóház udvarán felcsendült a harmonikaszó, elkurjantotta magát a kikiáltó, és kezdetét vette a Tintaló Társulás szellemes bemutatója. Rég vártuk már, hogy Sipos Katalin és Sisak Peti újra mosolyt csaljanak arcunkra.

Eszeveszett sebességgel száguldott a hír a Facebook-on, hogy a Tintaló Társulás a Műkertvárosi alkotóház udvarán kedd este bemutatja „Horgászni tilos” című előadását. Egy percig sem volt kérdéses, hogy aki nyomott egy lájkot és egy megosztást, az ott lesz este az előadáson. Össze is gyűlt a nép az udvaron. A férjek hozták a feleségeiket, a feleségek a férjeiket, a férjek és a feleségek hozták a gyerekeket, a barátokat, a barátok gyerekeit, a gyerekek barátait. Hatalmas volt a nyüzsi  és a vidámság az előadás előtt. És közben. És után. Mert ez egy ilyen előadás volt. Fesztelen, kötetlen, vidám. Olyan, ami hiányzik, ha nincs. De sajnos csak ritkán van. De ha van, nagyon boldogok vagyunk, hogy részesei lehettünk.

El is kaptuk Sisak Petit, meséljen kicsit az előadásról.

– Egy olyan előadást szerettünk volna létrehozni, aminek egyszerű a szcenikája. Nem egy bonyolult történetet akartunk bemutatni, hanem szándékosan – hasonlóan a Vitéz László előadásokhoz – egyszerű dramaturgiájú darabot alkottunk. Egy egyszerű helyzetkomikumra épül az egész. Adott egy ember, aki szeretne kicsit kikapcsolódni, és horgászbotja társaságában kellemesen eltölteni egy délutánt. Ehhez egy olyan helyet választ, ahol egy elhagyott világítótornyon kívül más nincs is. Csak egy tábla, amin ez áll: HORGÁSZNI TILOS! De balszerencséjére egy szellem is lakik a toronyban,aki itt kísért. És mindketten mást akarnak. A szellem mindent megtesz azért, hogy a horgász elmenjen végre onnan,ne zavarja „fenséges” magányát, de a horgász viszont szeretne ott kikapcsolódni. Az előbbi próbálja elüldözni az utóbbit, aki viszont erről mit sem sejt. Főhősünk azt hiszi, a balszerencse, mely minden formában megjelenik, azért üldözi, mert a tilosban horgászik. És mindez rengeteg komikus jelenetet eredményez...

- ...Amin a felnőttek ugyanúgy kacagnak térdüket csapkodva, mint a gyerekek.
- Ez volt a cél! Hogy nullától-száz évig mindenkit jókedvre derítsen. Szándékosan egy ilyen előadást terveztünk, amit az utcán is elő tudunk adni. Ott pedig nincs csak felnőtt, vagy csak gyerek. Együtt vannak, nem lehet őket szétválasztani. És nem is kell. Én hiszek abban, hogy a többrétegűség eredményes. A gyerekek az "ott van-nincs ott-ott van-nincs ott" kukucsjáték-szerűséget élvezik, a felnőttek meg finom poénokat, ami a gyerekeknek fel sem tűnik.

- Hogyan született a darab?
- Két évvel ezelőtt találtuk ki ezt az előadást, és másfél évvel ezelőtt elkezdtünk próbálni. Három kiváló szakemberrel, Kolozsi Angélával, Bartal Kiss Ritával és Veres Andrissal dolgoztunk. Mindhárman Blattner Géza-díjas rendezők. (A Blattner Géza-díj kiemelkedő bábművészeti tevékenység – bábszínész, rendező, tervező, dramaturg, zeneszerző, műfordító – elismerésére adományozható állami kitüntetés – A szerk.) A szöveget a próbák közben Veres Andris írta. De igazából ez nem egy klasszikus próbafolyamat volt. Egyrészt, mert hármuk közül mindig az kapcsolódott be a próbába, aki épp ráért. Ugyanis mindenki be van táblázva egész évben. Másrészt ez nem úgy működik, mint egy klasszikus színházban, hogy van rá pár heted, egyik hónap elején elkezded próbálni, a másik hónap elején pedig bemutatod.

- De akkor hogy?
- Mi ebben a darabban éltünk az utóbbi egy-másfél évben. Rengeteg energiánk ment bele, ugyanis, mint mondtam, ez egy utcaszínházi előadás. Itt nem lehet előre mindent tökéletesen kiszámítani, mint egy normál színházban. Itt csomó dolog menet közben alakul, amiket a közönség reakciója irányít. A végeredmény persze ugyanaz nálunk is: szól a zene, egy ember idétlenkedik, bohóckodik, a közönség meg nevet. Csak az odáig vezető út… Na, az nagyon más. Nálunk nincs egy hatalmas stáb, mint az intézményekben. Hogy egy vezeti az autót, egy a lámpákat köti be, a másik elküldi az emailt, a szerződést a szervezőknek… Mi mindent magunk csinálunk. Faragjuk, gyurmázzuk a darabot, próbálunk, szervezünk, bemutatunk, tovább gyurmázunk.

- Hogy áll össze a stábotok?
- Van a társam, Kati, akivel a Tintaló Társulást alapítottuk és működtetjük. És én. Alkalmanként csatlakozik hozzánk Takács Dani. Ő zenész, zeneszerző és bábszínész is egyszerre.

- Ősbemutatót láttunk?
- Már négyszer játszottuk a darabot. Bemutattuk Nagyváradon, kétszer a Györkőc Fesztiválon, de Hottón, egy kis zsákfaluban is láthatta a közönség. De nagyon örülünk, hogy Kecskeméten is bemutattuk végre. Ezért, és a darab elkészültéért nagy köszönet illeti Király Krisztinát, a Műkertvárosi Alkotóház vezetőjének. Kriszta ugyanis nagyon sokat segített azzal, hogy az alkotóházban tudtunk készülni. Elkészíteni a díszleteket, próbálni, és megtartani a bemutatót.

- Hova utazik a horgász a jövőben?
- Mindenhova szívesen elmegyünk! Az előadásban nincs sok szöveg, ezért viszonylag könnyen és szívesen megtanulom más nyelveken is.  Persze fonetikusan! A másik produkciónkat, a cirkuszt játszottuk már angolul, lengyelül, szlovénul, spanyolul, olaszul is. Egy évtizeddel ezelőtt nagyon sokat jártunk Olaszországba, megismertük az ottani közönséget, a mentalitásukat és a reakcióikat. Biztos vagyok benne, hogy ez a darab ott is jól fog  működni. Kicsit elhanyagoltuk a kapcsolatainkat, de most az a célunk, ezeket felelevenítsük, és újra megmutassuk magunkat Európában is. 

Fotó: Ujvári Sándor,  

Forrás: hiros.hu

 

 

További képek