Két színpadon, nagyobb színészgárdával kezdi az évadot a győri Vaskakas

Zoljánszky Alexandra | 2017-09-02

Ezentúl két játéktéren várja a nézőket a Vaskakas Bábszínház, ahol a gyerekszínházi produkciókon túl felnőtt- és ifjúsági előadásokat is bemutatnak. A bábszínház évadnyitó társulati ülésén jártunk pénteken.

„Lehet, hogy nem mi vagyunk a világ legjobb bábszínháza, de azzá szeretnénk válni” – valahogy így kezdhette több mint két évtizeddel ezelőtt Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója az évadnyitó társulati ülést. A munka gyümölcse időközben beért, mára az ország szakmailag egyik legmagasabban jegyzett bábszínházává váltak, s az övék lett a legnagyobb bábszínházi épület hazánkban. Ezt ki is használják, a Vaskakas bemutat felnőtt- és ifjúsági előadásokat éppúgy, mint a gyerekszínházi produkciókat.

A Győrkőcfesztiválról pedig már mondanunk sem kell, hogy messze földön híressé vált, évente egy hétvégére olyan gyerekbirodalmat varázsol a társulat Győrből, ahol kisebbek és nagyobbak is elfeledhetik a hétköznapokat. A fesztivál idén volt tíz éves, s Kocsis Rozi szerint attól lehet ilyen sikeres, hogy egy színházi társulat fogja össze: van dramaturgiája, díszlete, „egy felépített műalkotás, amit együtt hozunk létre”. Ezidáig kétszer elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség által minősített kiváló fesztivál elismerést is, amire idén is pályáztak. Egyébként három éve a látogatók 52 százaléka volt győri, idén a növekvő látogatószám mellett 45 százalék, ami azt jelenti, egyre többen érkeznek az ország más részeiből, illetve a határon túlról.

Kocsis Rozi az évadnyitón bemutatta a társulat tagjait is, „van egy ősmag, akikkel együtt kezdtük, aztán vannak, akik néhány éve csatlakoztak hozzánk. A Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett bábszínészei közül most öt fiatalt szerződtettünk Győrbe” – jelentette be az igazgató.

Rózsavölgyi László, az önkormányzat Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke hozzátette, Győr büszke a bábszínházára, s az 50 ezres látogatószámot hozó Győrkőcfesztiválra is, amely Közép-Európa páratlan gyermekfesztiváljává fejlődött. Felidézte, a júliusi, győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is nagy sikert arattak a társulat tagjai a nyitóceremónián, illetve a Fun Zone működtetésében való közreműködésükkel. A Vaskakas Művészeti Központban ezentúl két játéktéren, a közel 460 nézőt befogadó Bartók-teremben és most már a 130 fős kamarateremben is várják a nézőket előadásokkal. A Fészek bérletben – amely a óvodásoknak és iskolásoknak szól, s négy választott előadásra jogosít – a Frakk, a macskás réme, a Münchausen báró kalandjai, A halhatatlanságra vágyó királyfi és a Hamupipőke kerülnek színre. Az alsós gyerekszínházi bérletben a Münchausen báró kalandjai, az Örkény István Színház vendégjátéka, a Csoda és Kósza, a Pinokkió és a Hamupipőke szerepelnek. A felsős gyerekszínházi bérlet a Münchausen báró kalandjaira, a Nemzeti Színház és a Fitos Dezső Társulat által színre vitt Irgalom! című előadásra és a Madách Színház Makrancos Katájára érvényesek.

A három évesnél fiatalabb gyerekeknek az Apró bérletet ajánlják. Bérleten kívül az Egerek könyvét, az Amáliát és a Majomparádét mutatják be és természetesen további vendégelőadások is színesítik majd az évadot.

győr+online

Fotó: Marcali Gábor

További képek