Egerek és emberek a Meseboltban: vasárnap nyilvános évadnyitó

Ölbei Lívia | 2017-09-01

Ha az időjárás megengedi, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház megint a Fő téri Hang-Tér-Képpel nyitja meg az új évadot.

Szeptember 3-án (vasárnap) délután kettőtől este hétig települ ki a társulat a szabad ég alá. Lesz koncert, játszóház – és eljön Vitéz László afrikai unokatestvére, Batu Tá. Persze hogy a nagymamucikája küldte. A 2017/18-as évadban várható össze-vissza kilenc új bemutató, több felújítás – és többféle bérlet: több korosztálynak. Továbbra is csúcsra jár a Mesebolt. Vitéz László és Batu Tá nagymamucikája a döntéshozókat is igazán ráébreszthetné végre arra, hogy az ország egyik legjobb, nemzetközi hírű bábszínháza megérdemli: végre méltó-komfortos körülmények között dolgozzon. A Mesebolt székhelye, az MMIK már csak nevében őrzi egykori intézmény jellegét (Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ), az épület omlik-romlik (rendszeresen beázik például), sorsa továbbra is bizonytalan. Isteni – vagy inkább emberi – szerencse, hogy a magas Mesebolt-minőségen nem rontanak az albérleti körülmények.

Batu Tá az ég alatt

És már benne is vagyunk a 2017/18-as évadban: a Fő téri Batu Tá lesz az őszi szezon első bemutatója. Író-Rendező: Kovács Géza, tervező: Majoros Gyula, zene: Kiss Dávid, játssza: Kőmíves Csongor. Remélhetőleg szép, hosszú barátság kezdődik ezzel a premierrel: Batu Tá és Kőmíves Csongor – meg a közönség - között. Aki ezeket a kis bábokat egyszer a kezére veszi, az nagy döntést hoz; éppen Kovács Géza tudna erről sokat mesélni.

Kicsinéni és Kicsibácsi beköltözik

Az évad első kőszínházi bemutatója fordított utat jár be, a szabad ég alól költözik be a Meseboltba: Dániel András Kicsinéni és Kicsibácsi (meg az Imikém) című történetét elsőként a Kőszegi Várszínház nyári közönsége láthatta, ez volt a szokásos koprodukciós előadás, ezúttal Szenteczki Rita rendezésében. Tervező: Bartal Kiss Rita, dramaturg: Kautzky-Dallos Máté, zene: Tarr Bernadett, szereplők: Kovács Bálint, Dénes Emőke mv. A szombathelyi bemutató szeptember 10-én lesz a Meseboltban. Hogy aszondja: „Elképzelted már, milyen igazán, nagyon, egészen kicsi-kicsinek lenni? Dániel András meséjének szereplői egy szemünk számára alig látható világban élnek, azonban most először megmutatják magukat a nagyközönségnek! Lakódiójukat éppen a Mesebolt színpadára tette le a szél, csak hogy megelevenedjen előttünk a világ legkisebb házaspárjának egy nem is annyira mindennapi mindennapja. Nem kisebb dolgokra lehet számítani, mint egy igazi piaci sárkányra, egy egészen új Holdra, sőt, még a gombócevés világrekordja is megdőlni látszik (de ígérjük, hogy egy gombócnak sem esik közben bántódása)! A szerző köteteiben már megjelent történetek újabbakkal bővülnek, hogy egy egész estés utazásra hívják nem csak a legkisebbeket, de a legnagyobbakat is!”

Matyi még mindig háromszor

A Mesebolt Bábszínház és a Természetes Vészek Közhasznú Egyesület közös produkciója lesz novemberben Fazekas Mihály klasszikusának újabb átirata, a Lúdas Matyi (ragaszkodva a hagyományos hosszú „ú”-hoz is, talán Döbrögi uraság sírás-rívását megidézendő). Rendező: Veres András. Tervező: Szűcs Edit és Árvai György. Zeneszerző: Darvas Benedek, Ádám Rita. Író: Szálinger Balázs. Szereplők: Császár Erika, Kovács Bálint, Janicsek Péter mv., Gyurkovics Zsófia, Gelányi Bence mv. Bemutató: 2017. november 26.

Pöttöm Papírvarázs

A folytonosság és frissítés hintajátékának szép példája, hogy a Mesebolt alapító-igazgatója, H. Nagy Katalin továbbra is rendszeresen szerepet vállal a bábszínház életében. Az új évad őszi szezonjában a Papírvarázs című pöttömszínházi előadás megrendezésére készül, Gyurkovics Zsófiával és Kovács Bálinttal. Tervező: Trifusz Péter – aki nemrég debütált a Meseboltban és úgy tűnik, ez is egy szép, hosszú barátság kezdete. (Vagy inkább már folytatása.)

Rumcájsszal az erdőben

Főleg, hogy Kovács Géza igazgató – és a Rumcájsz-előadás rendezője - Trifusz Pétert kérte föl a jicini cipészmester világának megteremtésére is. A szülők, nagyszülők generációjában szép emlékeket ébreszt Vaclav Ctvrtek halhatatlan, botcsinálta útonállója, aki október végén kilép a tévédobozból és bevisz minket Rejtekadó erdőbe. Dramaturg: Szász Ilona. Szereplők: Császár Erika, Fritz Attila, Kőmíves Csongor, Varga Bori.

Ágostonnal a felhők között

A Ziranó Színházzal közösen készül az év utolsó meseboltos bemutatója, az Ágoston – avagy egér a felhők között, Kovács Géza rendezésében, Grosschmid Erik terveivel. Írta: Veres András. Szereplők: Varga Péter, Pfeifer Zsófia. A Zirano-páros az ígéret szerint sok humorral, szeretettel és bölcsességgel vezet végig a bátor kisegér történetén. A tapasztalatok alapján hihetünk ennek az ígéretnek. Majd decemberben meglátjuk.

Tanteremszínház

A Mesebolt-imázshoz most már szorosan hozzátartozik, hogy a társulat rendszeresen kínál tanteremszínházi előadásokat. Kemény témák, katarzisok és szakszerűség; több korosztálynak. A tervek szerint 2018. februárjában kerül színre (tanterembe) az Oszkár és Rózsa mami című, 3-4. osztályosoknak ajánlott előadás. A szerző Eric-Emmanuel Schmitt, a rendező Csató Kata (az ő nevéhez fűződik a Tamás könyve-előadás is). Drámapedagógiai szakértő: Romankovics Edit (ebben a minőségében szintén nem először a Meseboltban), a tervező Trifusz Péter. A helyzet pedig az, hogy „Oszkár ötéves és leukémiás. Nagyon hamar kell felnőnie, konkrétan tíz nap alatt – ennyi ideje van hátra. Ez a tíz nap egy élet; van benne szerelem, barátság, konfliktus, félelem, szeretet és elfogadás. Oszkár bölcsességével, tudatosságával, szeretetreméltó személyiségével példát mutat mindnyájunknak. Képes megbékélni azzal, ami neki jutott, és nem féli, hanem megéli a halált. És persze ott van Rózsa mami, aki mindebben segít neki”.

Lázár Ervin egere

Lázár Ervin állandó vendég ott, ahol a mese a mindennapi betevő. A tavaszi szezonban várható A hazudós egér című Lázár-mese bemutatója, rendező-dramaturgja Veres András, tervezője Rumi Zsófia (megint egy jó páros). Zeneszerző: Darvas Benedek. A hazudós egér kalandjai azt is megmutatják, hogy mi a különbség hazugság és álmodozás, valóság és konfabulálás között. A hazudós egér mindenesetre nem a felhők között jár, hanem a földön: a sűrű erdőben – és ott segít, ahol tud. Mindenhol.

Fékevesztett palacsintás

Fésűs Éva A palacsintás király című meséjét Somogyi Tamás vezetésével viszi színre a meseboltos társulat a tavaszi szezonban. Örömhír, hogy az invenciózus fiatal rendező Szombathelyre érkezik. Áprilisban kiderül, hogy mi lesz a sorsa a fékevesztett étvágyú, pazarló királynak. Kell hozzá Éliás királyfi – és kell a józan ésszel megáldott bolond is. (Nem is olyan messze ott lengeti Vitéz László a hatékony palacsintasütőjét.)

Felújítások, változások, sajtmorzsák

A Mesebolt-működés velejárója egy-egy korábbi előadás fölújítása. A 2017/18-as évadban is több fölújítás várható. Itt van mindjárt a Minden egér szereti a sajtot (írta Urbán Gyula, rendezte Kovács Petra, tervezte Grosschmid Erik). Szereplők: Császár Erika, Kovács Bálint, Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, Fritz Attila, Varga Bori.

Aki figyelemmel kíséri a Mesebolt életét, konstatálhatta, hogy Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel neve hiányzik a szereplők közül. A társulat két alapembere elhagyja anyaszínházát, és útra kel (Takács Dániel hátizsákjában ott van Vitéz László is, Kovács Géza rendezői útmutatásával). Gyurkovics Zsófia tavaly csatlakozott a bábszínházhoz, az új évadra két fiatal színész, Varga Bori és Fritz Attila szerződött Szombathelyre. Már gyakorolják, hogy „nincs szebb a földön, mint sajtban a lyuk, egérszájakban a nyál összefut. A szélét kikezdjük, így lesz nagyobb, bajszunkon sajtmorzsa csillog, ragyog”.

További képek