Jaume Plensa szobrairól

/…/ Jaume Plensa interjúiban többször megemlíti, hogy a feminin/itás kibontása és megmutatkozása lényeges világformáló elem, amely egyre inkább előtérbe kell, hogy kerüljön – a jungi anima-animus értelmében –, amely a kiegyenlítődés, a harmónia, a párhuzamosság útját jelölheti ki a két nem között. /…/

/…/ Jaume Plensa katalán szobrász, aki jelenleg Barcelonában él, és a város egyik külső kerületében lévő műtermében dolgozik alkotásain. Az 1980-as évek elejétől állít ki, és az 1990-es évek elejétől jelennek meg nagy méretű köztéri alkotásai a világ minden táján: Németország, Franciaország, Japán, az USA, Izrael, Kanada több városában, Olaszországban, Andorrában Shanghajban, Szingapúrban, Svédországban, Dubajban és az angliai Gatesheadben is, ahol Blake Gatesheadben (Blake in Gateshead) című, 1996-ban készített, és fénnyel az egekbe nyúló műve található, és ahol Antony Gormley Észak Angyala (Angel of the North, 1998) című, szintén gigantikus (és talán ismertebb) alkotása áll. Plensa legismertebb alkotásai közé tartozik a Chicagóban működő Korona szökőkút (Crown Fontain, 2004), amelynek hatalmas sík felületén – folyamatosan váltakozva – a legkülönfélébb emberi arcok fotói jelennek meg, s szájukból ível ki a szökőkút vize.

/…/ A hagyományos szobrászati megformáláshoz tartoznak, de a temporalitással fokozottan és közvetlenebbül dialogizálnak Jaume Plensa szobrai. Anyagba vésett, finomra csiszolt arcai fiatal női vagy leányfejek, élő modellekről, amelyeket 3D-s számítógépes technikával szkennel be, majd a formát megnyújtja, meghosszabbítja, hogy könnyedebb hatást érjen el vele, és felnagyítja. Mindezek után kerülnek át anyagba. Lényeges momentum, hogy az arcok lehunyt szeműek, amelyek a befelé figyelést, a meditatív állapotot, a belső csendet hangsúlyozzák, annak világbeli hiányára hívják fel a figyelmet. Ugyanakkor nem abszolutizálja ezt a helyzetet, életérzést Plensa, hiszen egy másik nagy volumenű alkotása a dubaji megrendelésre készített és ott felállított Világ-hangok (World Voices, 2010) című munkája, amely hangzó cintányérokból áll. Vagy a Szeretethangok (Love Sounds) című alkotása, ahol az emberi véráram belső hangjait vette fel és hangosította ki, mint az élet egyik abszolút jelét. De a fényt is alkalmazza belülről színesen vagy fehéren megvilágított – vagy költőket (Poets) vagy angyalt-jelképező, vagy képi toposzt újrafogalmazó (Ne láss rosszat, ne hallj rosszat, ne szólj rosszat, See No Evil, hear No Evil, Speak No Evil) – szobrainál.

2013-ban készítette el Önarckép (Self Portrait) című munkáját, egy 325x350x350 cm nagyságú, különböző betűkből megformázott gömböt, amelyen belül egy szintén betűkből formált figura ül, amely sokat elmond róla, ahogy az is, hogy 2015-ben megjelent interjúkötetének címlapján egy olyan arcképe szerepel, amelyet két kezével eltakar, címe pedig Titkos szív (Secret Heart). Szívesen rajzol ujjával, grafittal portrékat – pontosabban a lehunyt szemet, szájat, orrot – ábrázoló rajzokat a kiállítását bemutató galéria-falra is. Sokféle módon kutatja az egyedi és közös emberi vonásokat, jellegzetességeket. Nem tart attól, hogy a legegyszerűbb, esetleg akár közhelyszerűnek vélt témákon gondolkodjon, és anyagba tegye át őket: legyen az a már a fentiekben említett, csend, meditáció, arc, gömb, betű, hangjegy, a „nem látok, nem hallok, nem szólok”-téma vagy a tükör, az álom; hisz abban, hogy sajátos eszközeivel újraértelmezi és újjá-mássá formázza őket. Ezek az eszközök egyszerűek, alkalmazkodnak és visszautalnak a szobrászat ősi formai, mesterségbeli tradícióihoz, ugyanakkor megszabadítanak és megszabadulnak minden ideológiai elvárástól, támasztéktól, sőt elutasítják azokat: egyszerű megmutatások, emberi figurák elhelyezése, alacsony posztamensen vagy anélkül, kavicságyon, falakon, esetleg magas oszlopokon, önmagukban állnak, megállnak és megállítanak. Térben vannak és még nagyobb teret teremtenek maguk körül. Elgondolkodtatnak, a nézőt bevonják saját terükbe, bevonzzák saját gondolatainak-érzéseinek körébe, nem hagyják, hogy elmeneküljön saját maga elől. Belső útra hívják.

Vélhetően a portré műfajának az újragondolása a legszembetűnőbb Jaume Plensa műveinél, nemcsak az arcábrázolásnak, de hiányának vagy helyettesíthetőségének kérdése-lehetősége is foglalkoztatja alkotásaiban. A különbözőségekben az azonosság, a hasonlóságok, az egyezőségek, az egyformaságban a differenciálódások. Mindezt úgy, hogy a tekintetet – amelyet a hagyományos szobrászati portrék lényegesnek tekintettek, sőt bizonyos korszakokban pl. festéssel hangsúlyoztak is – kivonja az ábrázolás egészéből, és az arányokat – csak egészen kis mértékben, de – elmozdítja. Mégis mindezt úgy teszi, hogy élők, karakteresek maradnak portréinak arcvonásai. Ez volt látható ez évi, legutóbbi Lelong Galériabeli¹ (NYC, NY) kiállításán is, ahol fából készült, feketére égetett felületű női portrékat állított ki, amelyeket régi házgerendákból készített és egymással összekapcsolt gerendákra tett fel, a proximitás kérdését is felvetve, egymáshoz kapcsolódóan installálta őket. Az arcok élő kapcsolatba kerültek egymással, lehunyt szemük ellenére vagy azzal együtt is, és csoportot alkotnak, a közös nőire, nőiségre irányítják a figyelmet. Jaume Plensa szerint a szobor-installáció bemutatása (show) kísérlet is egyben, amelynek vannak, lehetnek sikerületlenebb elemei is, de akár ezek is előre mozdíthatják a következő alkotásokat, bemutatókat, kiállításokat. Nemcsak a női arc, de maga a női/ség – feminin – is fontos alkotóeleme Jame Plensa gondolkodásának. Interjúiban többször megemlíti, hogy a feminin/itás kibontása és megmutatkozása lényeges világformáló elem, amely egyre inkább előtérbe kell, hogy kerüljön – a jungi anima-animus értelmében –, amely a kiegyenlítődés, a harmónia, a párhuzamosság útját jelölheti ki a két nem között. /…/

(Részletek a szerző írásából: Art Limes, 2017/4. szám)

Websites:

Jaume Plensa: www.jaumeplensa.com (2017.08.14.)

Richard Gray Gallery: http://www.richardgraygallery.com/artists/jaume-plensa/a-press (2017.08.14.)

Galerie Lelong: http://www.galerielelong.com/artists/jaume-plensa (2017.08.14.)

További képek