Harmadik típusú fuxolások

Eljött ez a nap is, amelyre oly régen (azaz két éve) vártunk. 2017 október másodikán startot fújtunk a III. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának Nagyváradon.

Nulladik nap, hétfő

Az időérzékelés már ezen a - nulladik - napon fuccsba megy. Reggel tízkor a Vaskakas Bábszínház Izeg-mozog (fő- és egyedüli szerepben Markó-Valentyik Anna) című csecsemő előadásával kezdünk a Szigligeti Stúdióban. Bár alapvetően a 0-3 éves korosztályt szólítja meg, azért az egészen apró gyermekek mellett a 4-5 évesek is láthatóan tök jól szórakoznak. A kábé 20 perces izgő-mozgó szösszenet után díszletsimogató várja a gyerekeket, és nem csak ők, hanem a szüleik is élnek a színes, amúgy talán kissé túl szépen rendszerezett járéktárgyak felderítésével.

Vaskakas Bábszínház - Izeg-mozog

Délben a már megérkezett szakmai társaság átvonul az Árkádia Bábszínházba, ahol így – a szervezett gyerekcsoportokkal együtt – teltházas közönségnek játszik a Cimborák Bábszínház társulata. Magát az előadást megelőzendő, a fesztivált hivatalosan is megnyitja annak rendje és módja szerint a Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin és a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka. A nyitóelőadást (A só - mese a szeretetről) a szervezők Nagy Kopeczky Kálmán emlékének szentelik. Az elején összeszoruló gyomrok azért lassacskán kiengednek, mert maga a darab is hagy időt az elmélyülésre - bár a gyerekközönség sűrű, auditív reakciósorozata nem éppen erről árulkodik. De hát nyilván ők másképp élvezik a látnivalót. És ez rendben is van így.

Ahhoz képest, hogy a nulladik napon még nem jellemző a nagy nyüzsgés, ebédre már egészen érzékelhetővé vált a fesztiválhangulat. A Szigligeti Stúdió jó tér a találkozásoknak, a terasz pedig még jobb levezetés. Délután a Kezeslábas Családi Bábszínház produkciója következett, a felnőtteknek szóló Anyajegy, mely címében is illusztrálja, hogy az anyaság miben-és milyenlétét tárgyalja. Az előadás egyetlen szereplője, Markó-Valentyik Anna tehát hétfőn két korosztályt is megszólított: reggel a gyerekeket, délután az anyukáikat. Na jó, szüleiket.

Szóval így, három előadás után már azért kissé megfáradhat az ember, de az Anyajegy után ismét eljön a lazítás ideje egy kora esti vacsora formájában. Vacsora után pedig a nap záró előadása következik, a Led Puppets audiovizuális performansza. Nagyon izgalmas jelenség, ahogy a színes, led-fényezett halak és tengeri szörnyek masszív elektronikus zenei ‘’szőnyeg’’ kíséretében cikáznak a teljesen sötét térben. Nem kevés nézői kíváncsiságot kielégítve az előadás befejeztével a produkció színészei bábsimogatóra hívják az érdeklődőket, hogy láthassák, mik is ezek a cseles és szokatlan technikai megoldások, amellyel ők, ez a vagány, fiatal társaság dolgozik.

No de lássuk csak azt a műsorfüzetet. Aszondja, hogy hétfő, izegmozog, cimborák, anyajegy, ledpuppets és ööö, lapozás, jé, ez már a keddi. Szóval ez volt a hétfői nap. Dióhéjban. Mert ami ezután következik, arról sem a műsorfüzet, sem az internet nem ír.

Azt mi írjuk tovább, amíg itt vagyunk, amíg együtt vagyunk itt.

Led Puppets audiovizuális performansza

Amit tovább (b)írunk: második nap, kedd

Innentől már benne vagyunk a sűrűjében. A reggelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozata indítja a Történet a tálról és a kanálról című mesével. A kompakt, változatosan alakítható díszlet és a részletgazdag bábok kedves és fordulatokkal teli világba visznek minket, ahol bizony sokat tanulhatunk játszmázásaink természetéről. (Na de a játszmák később is előrekerülnek még.)

De maradjunk csak a történeteknél, ugyanis a déli előadás a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházé, A néma cipő története címet viseli. Színes, kreatív, kikacsintós alkotás színész és zenész közti mély szimbiózisban.

A Fux Feszten egyébként közkincs a papírzsebkendő. Már nem azért, mert annyira megríkatnak az előadások, hanem mert a fesztivál náthás embereinek száma egyenesen arányosan növekszik az eltelt napokkal. Szóval a kedd még egy közepes vonulat ilyen szempontból.

Tomcsa Sándor Színház- A néma cipő története

Délután megyünk az Árkádia Bábszínház nagytermébe, a Cimborák adják elő Cyber Cyrano című előadásukat. Az internet árnyoldalai. Hát, igen. Sosem szabad visszaélni egymás bizalmával, főleg, ha az önző/unatkozó/szeretethiányos illető majdnem tragédiába torkolló lavinát indít be. A színészek egyébként izgis árnyalatokkal színezték karaktereiket, jó volt nézni a gesztusaikat – még akkor is, amikor az épp egy Facebook üzenetben jelent meg. Beszélni kell a virtuális nem/valóság rendszeréről. Fiatalokkal s felnőtekkel egyaránt.

Este következett az első szakmai megbeszélése az eddig látottaknak. Az ilyen beszélgetéseken bárki felszólalhat, az első körben azért még Biró Árpi moderátorként adja a szót az adott előadás alkotóinak, a szakmai zsűrinek, majd kinyílik a kör s jöhetnek az építő jellegű pozitív vagy negatív kritikák egyaránt. Megismerjük egymást, mely társulatnak mi a története. Ez fontos, hogy beleoldódjunk a fesztiválba. A szakmázás utáni bohóctechnikai alapokra épülő workshop, melyet Szabó Attila tart, ebben az oldódásban kiemelt szerepet játszik. Kedden veszünk részt a legtöbben, körülbelül 26-an.

És maradunk együtt, egy lépéssel bennebb egymás történetében.

Workshop Szabó Attilával

Nem zennek való vidék: harmadik nap

Jó kérdés, hogy a szerda reggeli ébredés kinek mennyire számít létjogosult cselekedetnek, mindenesetre az első előadás, ismét a Cimborák Bábszínház feldolgozásában levitt minket alfába (már amennyiben nem voltunk még mindig ott). A rest legényről nagyon esztétikus előadás, finom humorral és igencsak slow motion történetmeséléssel. Az esti szakmai megbeszélésen egyébként huzamosabb ideig téma is ez az előadás, leginkább az, hogy milyen üzenetet szántak az alkotók átadni vele, miért így valósították meg. Nos, az kiderült, hogy a Jankó nem önzőségből rest, hanem ő amolyan zenként létezik a világban. Amit persze senki nem ért meg. (Vagy nem jön át, egyszerűen. Sajnos ezzel az a baj, hogy a restség alapvetően nem egy jó tulajdonság. Jankó pedig – a ki- és belemagyarázások ellenére önző, lusta és hihetetlenül felelőtlen jelenségnek bizonyul nézői szemmel. Megyek is a Himalájára.)

Cimborák Bábszínház-  A rest legény

Ritmusváltásként délben áttérünk a Szigligeti Stúdióba a Puck Bászínház Mimorózart című előadását megtekinteni. Három bohócfigura Joan Miró képi világát parafrazálják (bár olykor igen-igen direkte kapjuk az egzakt képeket) Mozart zenéjének körítésében. Nagyon sok apró részletből épülnek egésszé a látottak. Az esti szakmain van, aki eleve Mozartot rója fel mondván, hogy Miró és Mozart világa a büdös életben nem metszi egymást, van, aki szerint ez így, ebben a formában nem előadás. (Definiáljuk, kinek mit jelent az előadás fogalma? Arra nincs idő.) Mindenképp érdekes előadásról van szó, bátor, kísérletező megvalósításban. De hát nem ez a lényeg, a próba folyamata?

És ha már próba és kísérletezés és saját képünkre formálás, másik jó példája ennek délután A kis herceg a Vajdasági Magyar Bábszínház előadásában. Két remek színészt láthatunk, élő és érthető hanglejtéssel, majdnem szóról-szóra az eredeti szöveget. És látunk bábokat is, olykor egészen minimalista megjelentésben (pl. kígyó, mint nyakkendő, úgy tekeredik). Groteszk világba kerülünk. A kis herceg sosem volt ennél baljósabb, a tisztaságán csorbát ejthetett a világ, vagy nem tudom, de azon gondolkodom, hogy milyen alternatív dimenzióban járunk épp és ez így nem biztos, hogy kisebb gyerekeknek való, sőt.

Este a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterképzős bábszakos hallgatóinak előadását tekinthetjük meg, mely a Játszmák címet kapta. Merthogy erről akarna szólni ez a majdnem 55 percnyi improvizatív etűdlánc az elasztikus anyagcsík (?) és a szabadon formálható párnaszerű, bábjellegű tárgyak felhasználásával.

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem-  Játszmák

Este tizenegy körül tehát végre el is kezdjük a workshopot Attilával. Addig csináljuk, amíg bírjuk. Ez nem zennek való vidék.

Nem minden Arany: negyedik nap

A fesztivál felén túl, ahol Kispipi és Kisréce… kapirgál, na, ott folytatódik a hét. Reggel 10-kor a hazai pályás Lilliput Társulat egészen frissen sült, akarom mondani bemutatott Kispipi és Kisréce című előadásával kezdődik a nap. És milyen jól is teszi, hiszen a civil és a szakmai közönség is szemmel láthatóan jól érzi magát, a testvérjátszmákat (és nemcsak) feldolgozó történet olyan életszagú, hogy azon muszáj kacagni, hogy azon muszáj bizony akár el is keseredni, ha olyan helyen talál el.

Lilliput Társulat- Kispipi és Kisréce

A reggeli felütés után a marosvásárhelyi Ariel Gyermek-és Ifjúsági Színház játszik. A Tűzmadár című előadás látványos elemekkel dolgozik, amiből én magam azért sokat nem látok, mert szólít a munkaügyi kötelesség. Ha menni kell, hát menni kell.

Bármily hihetetlen, de még mindig Arany-évet írunk (hiába, az évadokra leosztott színházi időkezelés megzavar), és ennek fényében Arany János Toldiját mutatja be – ismét – a Lilliput Társulat. A rendhagyó irodalomóra műfajú előadás mozgalmas, szellemes és a nézői figyelmet ügyesen gardírozó anyag, a kamaszokat és a felnőtt közönséget is leköti, a fesztiválon különösen intenzív színészi (lélek)jelenléttel operál.

És amiért a napi napló címe, hát azt az esti előadás magyarázza: ismét színpadon a marosvásárhelyi mesteris bábszakosok, Aranytól a Walesi bárdokat dolgozzák fel. Voltaképpen egy vizsgamunkáról van szó, ami gyakorlatilag még nem egy kész dolog, sokat kell még foglalkozni vele, hogy a nyilvánosságnak is bemutatható előadássá nője ki magát.

Az esti szakmai megbeszélésen az Ariel előadásáról nem esik szó, lévén, hogy a stáb hazautazott. Ellenben annál többet beszélünk a Lilliput Társulat két előadásáról. A Kispipi és Kisréce című előadás majdhogynem osztatlan sikert arat szakmailag (egy-két megalapozatlan keresztkérdést kivéve, amely majdnem egy semmibe futó vitakört eredményez, de szerencsére mindenki jobb belátásra tér. Egyedül úgysem lehet veszekedni vitázni.) Nekem, mint asszisztensnek dagad a májam és boldog vagyok, hogy Szabó Attila rendezését és a bábszínészek munkáját jogosan értékelik az emberek. A Toldi is kap elég dicséretet, ám ezúttal megszívlelendő kritikát is, azért alapvetően emelt fővel mutatjuk, mely út megyen a váradi éjszakába. Vagy, ahogy a Fuxon az lenni szok’, - milyen csúnya szó, ugye -workshopolni.

Szakmai megbeszélés

Egy nehéz nap éjszakája: ötödik nap

A hétköznapok utolsó állomásához értünk, a péntekihez. A fesztiválos nátha-faktor tetőfokára hág, most már gyakorlatilag az emberek 80 százaléka beteg, orrcsorgós, köhögős, hidegrázós, lázas. És elvitathatatlanul fáradt és kialvatlan. Pénteken valahogy az előadások is finom-vegyes fogadtatásúak, nehéz figyelni. Reggel a Rozsnyói Meseszínház az Ogajlo csodaszarva című előadással kezd (műsorváltozás történt, ugyanis, az Öregapám mesefája helyett hozták ezt). Ketten vannak a színpadon, egy zenész és egy színész; a zenész úrfi élő hangszerkísérettel egészíti ki a felvételről is szóló alapzenét, a színészúr pedig a ’’mindenmozgató’’, ő is és mi, nézők is kapkodjuk a fejünket, hogy épp melyik bábot kapja fel, hogy pár másodperc múlva két fordulás között a harmadik jelenjen meg.

Rozsnyói Meseszínház- Ogajlo csodaszarva

Déli harangszó mellé a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Piroskája dukál; a Szigligeti Stúdió sosem volt fülledtebb és dúsabb, az impozáns díszlet és a látvány biztosan tágra nyílt szemű és leeső állú gyerekeket enged útnak a végén.

Ebéd után igazi közönségcsalogató darabbal ismét a marosvásárhelyi egyetemistáké a terep: Mazsola-meséket hoznak. Kettő az egyben előadás, egy szünettel játszva. Az Anya, mesélj Mazsolát! az alapszakos harmadévesek, az Apa, mesélj Mazsolát! a mesterképzős másodévesek mutatják be. Nagyon sok gyerek érkezik a szüleivel és félő, hogy majdnem két órát - tíz perc szünettel a két mese között megterhelő kibírni. És a félelem jogos, hiszen oly sokan ugyan nem, de vannak, akik feladják és hazamennek a szünetben. Furcsa deja vu-m van a második előadás közben, mert felfedezek legalább két mesét, amelyet az előző körben már láttam. Most akkor hasonlítsam össze? Az jó lesz vajon?

Szóval talán élt már erősebb napokat e héten a Fux Feszt, de igazán nincs ezzel semmi baj. Az amplitúdók változnak. Mi pedig kérjük egymástól az aspirint, majd lazítunk még egyet a szakmai beszélgetés előtt. Az utolsó estén gyakorlatiasabb témákról történik a konverzáció, az erdélyi bábszínházak közös érdekeiről, ügyeiről, fontos dolgok ezek, és hiánypótló tárgyalni róluk, ha már együtt a ’’család’’. Ha lesz ennek konkrét hozománya, arról biztosan mindannyian tudni fogunk.

És amikor már mindenki kellően lefáradt, kezdődik a workshop, egy nagyon jó hangulatú, levezető, összegző másfél óra azokkal, akik az utolsó legények s leányok a gáton. Hogy a péntek éjszaka mikor piheni ki a hajnalt, arra nincs válaszom.

Szakmai megbeszélés

Itt a vége, Fux el véle! – zárónap

Szombat a nap, amikor mindenre fény derül. (Lehet, hogy ezért van annyi napszemüveges figura a színházban?) A Nagy Díjátadó előtt még játszanak egyet a román kollégák, a Trupa Arcadia Magyar népmesék című előadását. Mármint románul.

A Nagy Díjátadó a Szigligeti Színház nagytermében zajlik, még a pécsi MárkusZínház előadása, A repülés története előtt. A szakmai zsűri (Vadas László, Kozsik Novák Ildikó, Mimi Mierluț), a gyerek- és pedagóguszsűri, illetve a színház főigazgatója a következőképpen ítélt:

A gyerekzsűri díját a Kolozsvári Puck Bábszínház kapta Mimorózart című előadásáért. Két igazgatói díj is átadásra került: a fesztivál igazgatói díját a szakmai zsűri ajánlásával Szabó J. Viktor bábművésznek - a Szigligeti Színház Lilliput Társulata által bemutatott Kispipi és Kisréce című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata által bemutatott A néma cipő története című produkcióért ítélte oda. A legjobb látványnak járó Fux Pál-díjat megosztva a Kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című előadása, illetve a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulata kapta A rest legényről című előadásért. A legjobb előadásnak járó díjazott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a Történet a tálról és a kanálról című produkciójáért. Az előadás emellett a pedagógus zsűri díját is elnyerte.

Puck Bábszínház- Mimorózart

Az eredményhirdetés után A repülés története korona a fesztivál illusztris királyfia fején. Aztán még egy ünnepélyes lufi eregetés a színház előtt, majd egy utolsó közös köszönetnyilvánítás mindenkinek, aki részese volt ennek a tanulságos hétnek – a protokollasztal előtt/mellett/körött. A fesztiváltorta finom, mi pedig mosolygunk, amíg kitaláljuk a legkíméletesebb módját a búcsúzkodásnak.

Mert sok minden kezdődött el a héten, amit érdemes folytatni. A találkozást, a párbeszédet, a vitát, az elengedést, a viszontlátást.

Fontos az, ahogy most megyünk el.

Ünnepélyes lufieregetés

Tovább a galériába

Fotó: Ozsváth Zsuzsi, Mohácsi László Árpád

Galéria fotók: Lilliput Társulat- Kispipi és Kisréce, díjátadó, MárusZínház- A repülés története,  Vajdasági Magyar Bábszínház- A kis herceg

 

További képek