A „fülemile füttye”

Balogh Géza | 2017-11-16

A Kemény Bábszínház - kiállítás a debreceni Vojtina Bábszínházban.

A Kemény Bábszínház meséje véletlenül kezdődött. Valahogy úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy derék cipészmester, Korngut Salamon1, aki nagyon szerette a cirkuszt. Szerény keresetéből összehozott egy vándorcirkuszt. Az ilyen tizenkilencedik századi vándorcirkuszok bizony nyomorúságos intézmények voltak. Járták a falvakat, és örültek, ha legalább hétvégén megtelt a nézőtér felnőttekkel meg gyerekekkel. Gyakran megesett, hogy némelyik artista megbetegedett, és hirtelen nem sikerült a helyére másik „világszámot” szerződtetni. Ilyenkor szegény Korngut papa illedelmesen elnézést kért a közönségtől. A válasz hatalmas füttykoncert és pfujolás volt, a dühösebb nézők pedig még a jegy árát is visszakövetelték.

A helyzet kezdett tarthatatlanná válni. Amikor sokadszor fordult elő ilyen kínos incidens, az igazgató úr úgy döntött, hogy bábokkal fogja helyettesíteni a hiányzó műsorszámokat. Eleinte alighanem ezt a fordulatot sem fogadta nagy lelkesedés, de aztán – csodák csodája – a marionettekkel előadott jeleneteknek nagyobb sikerük lett, mint a szedett-vedett artisták gyenge produkcióinak. Ezek a különleges műsorszámok valójában cirkuszi paródiák voltak: súlyemelő, légtornász, zsonglőr, kardnyelő, egykerekű biciklin egyensúlyozó művész és a cirkuszvilág más attrakciói, megtűzdelve sok humorral, iróniával. Korngut Salamon – istenáldotta tehetsége révén – hamar fölfedezte a bábokban rejlő óriási lehetőségeket.

Hát így, a véletlen és a kényszerűség hatására született meg a magyar bábtörténet egyik tündöklő fejezete. Én is így hallottam a leghitelesebb személytől, ifjabb Kemény Henriktől2, a három generációs bábos család utolsó tagjától.

A királyfiaktól nem szokták megkérdezni gyerekkorukban azt, amit minden más földi halandótól: mi leszel, ha nagy leszel? Az ő foglalkozásuk már születésük pillanatában eldőlt: előbb vagy utóbb megöröklik apjuk trónját. Így volt ez a híres és kevésbé híres, nagy és kevésbé nagy vásári bábjátékos dinasztiák trónörökösei esetében is világszerte. Nem volt kérdés, hogy a fiúk apjuk mesterségét folytatják. Korngut Salamon segítségével fia, Korngut-Kemény Henrik3 is elsajátította a bábok életre keltésének különleges mesterségét-művészetét, majd ő is beavatta fiait az apjától megszerzett tudományba.

Kisgyerekkoromban még én is láttam idősebb Kemény Henriket játszani. Most mégis a hiteles szemtanút, Szokolay Bélát4 idézem, aki nemcsak szerelmese, de kiváló szakértője és művelője volt a bábjátéknak. Egyik visszaemlékezésében összehasonlította két híres hazai vásári bábjátékos, a népligeti Korngut-Kemény Henrik és a városligeti Hincz Károly5 játékát: „Akkoriban – a húszas-harmincas években – végignéztem és tanulmányoztam az összes mutatványos bábjátékosok játékát és működését. Az idősebb Kemény Henriket kimagaslóan a legjobb játékosnak tartottam. Igazi művészetet nyújtott. Hincz Károly is kitűnő bábjátékos volt, de Kemény játékában több tűz, több hit és naiv belefeledkezés volt. Hincz kissé hűvösen, józanul, kiszámítottabb hatásokkal játszott. Kemény teljesen átadta magát a játéknak, átélte, hitte azt, amit játszott s ezzel a közönségében is hitet tudott kelteni. Az ifjabb Henrik játékát ugyanezek a vonások teszik érdekessé és egyedülállóvá.”6

Idősebb Kemény Henrik után húsznál több Vitéz László-darab, közel ugyanennyi marionett-szinopszis, néhány vegyes műsor és konferansz-szöveg maradt. A hagyaték általa lejegyzett darabjai egy klasszikus játékforma összefoglalásai. Maga az élő és továbbélő hagyomány. Benne vannak a 19. század vándor-bábjátékosainak tapasztalatai és egy kivételes erejű játékos személyes meggyőződése.

A mostani tárlaton sok különlegesség látható. Olyanok is, amelyek eddig nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. Azért kapta ezt a szokatlan címet, mert középpontjában Arany János Fülemile című elbeszélő költeményének marionett-színpada áll a négy főszereplővel, Arany János, a Bíró, Péter és Pál hetven centiméteres bábjával. Az előadást Korngut-Kemény Henrik állította színpadra az 1930-as évek közepén. A szövegkönyve is fennmaradt gépelt kéziratban. A kiállításon még a marionett-színpad hídjának egy darabja is látható, ahonnan a figurákat mozgatták.

Szerencsés emberek vagyunk, akik láthattuk ifjabb Kemény Henriket játszani. Még szerencsésebbek, akik kollégái, kortársai lehettünk. Nyíltszívű, szeretnivaló ember volt. Szerette a társaságot. Könnyen barátkozott. De játszani egyedül szeretett. Többször többen megkísérelték, hogy társulati tagként foglalkoztassák. Ezt csak rövid ideig, szorult helyzetben fogadta el. Amikor az államosítás után nem folytathatta Vitéz László játékait. Amikor jótékony segítői először „becsempészték” az Állami Bábszínház műsorába. Vagy amikor a három évadon át működő Győri Állami Bábszínház 1955-ben a vásári bábjáték-hagyományok feltámasztására vállalkozott. De a megújuló budapesti Állami Bábszínházban már nem tudott és nem akart végleg gyökeret ereszteni. Inkább visszament vándorkomédiásnak és járta az országot, mint egykor édesapja és nagyapja. Párszáz méterre lakott a sokáig egyetlen bábszínháztól, gyakran járt próbákra, premierekre. Ám igazán boldog csak akkor volt, ha kiment a Népligetbe, és tett-vett az 1989-ben felújított Bódéban, ahol 1927-től 1953-ig működött a Kemény Bábszínház. Amikor pedig egy éjszaka – máig ismeretlen okból – leégett az imádott színháza, abba nemsokára belehalt.

Manapság egészen mást gondolunk a bábszínházról, mint a vásári bábjáték keletkezése idején. Eltűntek a régi, zárt formák, az illúzió, a homogén bábjáték. De Kemény Henrik bábszínháza ma is állja a sarat a versenyben. Amióta ő nincs közöttünk, az újabb nemzedékek több tagja folytatja a vásári bábjátékot. Már női Vitéz Lászlónk is van. Kemény Henrik szelleme túlélte a saját 2011. november 30-án bekövetkezett halálát. Hamvai a pesti Népliget földjében, a leégett Bódé helyén nyugszanak. Kivételes művészete pedig tovább él a követőiben meg sok hajdani és mai kisgyerek szívében.

Tovább a galériába

Fotó: Miglinczi Éva

A fenti szöveg a kiállítás megnyitóján elhangzott beszéd rövidített és szerkesztett változata

1 Korngut Salamon (1853 vagy 1857-1930)

2 Ifj. Kemény Henrik (1925-2011)

3 Korngut-Kemény Henrik (1888-1944)

4 Szokolay Béla (1891-1959) az 1. világháború lövészárkában kezdett játszani egy német katonával “bábeli bohóckodásokat”. Bábokat készített, darabokat, cikkeket írt, tanfolyamokat szervezett, kiállításokat rendezett. 1953-ban könyvet írt A marionett-játékról címmel.

5 Hincz Károly (1885-1953) nagyapja, Hincz Adolf egy cseh bábjátékos család leszármazottja volt. 1909-ben a Városligetben kezdett játszani, majd 1926-ban a Vurstliban saját színházat épített. Az államosítás után hamarosan meghalt, színházát lerombolták.

6 Szokolay Béla: A magyar népi bábjátszás. In: Bábtörténeti szöveggyűjtemény, Bp., 1978. 49.o.

További képek