EMBERVARÁZS – Somogyi Tamás rendezővel Szabó Attila beszélgetett

Szabó Attila | 2018-04-06

A rohamtempóban, bemutatóról-bemutatóra menetelő (majdnem menekülőt írtam) repertoárszínházak ritkán merik felvállalni, hogy elhagyják a korlátok biztonsággal kecsegtető támaszát. Tervelfogadás, kész szövegkönyv, olvasópróba, és ha ez megvan, akkor indulhat a próbafolyamat. Te viszont egy olyan munkával érkeztél, ami megbolygatja ezt a rendet. Improvizációkból építkeztek.

Két szakaszból áll a próbafolyamat. Tavaly novemberben játszottunk, gondolkodtunk, beszélgettünk az általunk választott témáról: a gyerekkorról és a gyerekkori szerelmekről, barátságokról, félelmekről. Különböző munkaformákat választottunk: az egyszerű gyerekjátékok felidézésétől, a bábbal, díszlettel elmesélendő történetig jó néhány gyakorlatot kipróbáltunk. Néztünk filmet, rajzoltunk és improvizáltunk bábbal és báb nélkül. Megnéztük, hogy milyen formai ötleteink vannak, és azokat hogyan tudjuk legjobban használni. A többes szám ez esetben az írót, a tervezőt, a rendezőt és a színészeket jelenti. Egy ilyen folyamatban fontos, hogy mindenki belepakolja a maga tapasztalatait, ötleteit, tehetségét. Sokat hozzátett a későbbi próbafolyamathoz az az egy hetes előkészület. Amikor visszajöttünk februárban a második szakaszra, akkor már tudtuk, hogy mit érdemes használni és mit érdemes elhagyni az első ötletek közül. Emellett beemeltünk szövegeket az improvizációkból a szövegkönyvbe, és kitaláltunk egy olyan bábformát, ami nagy valószínűséggel a tervezőasztal mellett nem született volna meg.

Mit jelent neked egy munkafolyamatban az improvizáció?

Egy klasszikus próbafolyamatban sokkal kevesebb tere van az improvizációnak. Persze a színházban nincs olyan, hogy nincs improvizáció. Még a kész előadásban is gyakran adódik olyan helyzet, ahol – vagy kényszerből, vagy az aktuális pillanat hatása alatt – improvizálnak a színészek. Nekünk volt időnk arra, hogy az improvizációt a jelenetépítés, a szöveg- és karakterformálás szempontjából használjuk. Volt egy jelenetsorrendünk, amit különböző típusú improvizációkra kínáltunk fel a színészeknek. Ezek alapján alakult ki a végleges szövegkönyv dramaturgiája. Közben a színészekről is kiderült, hogy melyik szerepben működnek jobban és melyikben kevésbé.

Mi volt a legkomolyabb kihívás?

Különleges kihívás volt a gyerekszerepekben való improvizáció felépítése. Olyan érzésvilág és látásmód az övék, amibe felnőttként már nehezebb belelátni, “beleérezni”, mint sok más, a színészekhez életkorban vagy életvitelben közelebb álló szerepbe. Szerettünk volna sztereotípiák helyett igaz pillanatokat találni. Ezért először a gyerekkorral, a gyerekek gondolkodásával, viselkedésével, illetve a bennünk élő gyerekkel foglalkoztunk, és csak az után kerestünk konkrét helyzeteket, amikről improvizáltunk.

Nem először dolgozol Shakespeare drámából. Rómeó és Júlia, Hamlet, Szentivánéji álom. Nemes alapanyagok. Míg az említett első két drámából a Harlekin Bábszínházban kamaszok számára készítettél előadást, most egy kisebb gyermekeket megszólító produkcióba szövöd bele a Szentivánéji álom vezérfonalát. Tündérvilág? Álom? Mi a kapocs a kisebbekhez?

Igyekeztünk minél többet megtudni az óvodás, kisiskolás korosztályról és azt láttuk, hogy a “ki kinek a barátja?”, és a “ki kinek a férje/felesége/szerelme?” kérdések a legmeghatározóbbak számukra. Ráadásul éppen olyan viharosan változó viszonyok között élnek, mint az eredeti Szentivánéji álom szereplői. Emellett az álom és valóság összemosódása, a magány feldolgozása és a felnőttekhez való viszony is előkerül az átiratunkban. A szerelmesek mellett nálunk Puck is gyerek, aki első embervarázs feladatát kapja szüleitől. A felnőttek között pedig fontos szereplő Ági néni, a nevelőnő és Karcsi bácsi a buszsofőr, akik az erdei táborban vigyáznak a gyerekekre.

Boráros Szilárddal, Perényi Balázzsal nem először dolgozol. Hűséges rendező vagy, aki visszahívja a régebbi munkatársait?

Igen, de ezzel mindenki így van, szerintem. Perényi Balázs hasonló metodikával számos előadást készített diákokkal és kőszínházakban is. Sőt, dolgoztunk is együtt olyan előadáson, ahol a szöveget a színészek improvizációiból építettük fel. Boráros Szilárddal a második kőszínházi munkánk ez, emellett több független projektben dolgoztunk és dolgozunk együtt. Vele nagyon sok hasonló kérdésünk van a színházzal, bábszínházzal kapcsolatban. Azt hiszem a felfedezésre és a kísérletezésre való vágy az, ami a közös munkáinkat meghatározza.

Lassan a finisbe értek. Milyen a hangulat?

Azt gondolom, hogy jól dolgozunk, de nagyon sok munka vár még ránk a bemutatóig. Igyekszünk együtt megérteni azt, hogy mit tudnak a bábok, mit tud a tér, a szöveg. És mi történik, ha ezek találkoznak. Minimális eszközökkel mesélünk történetet, a színészi test és a bábok mozdulatainak pontossága és kifejező ereje fogja meghatározni, hogy mennyire tudjuk megragadni a nézők figyelmét. A vicces, komikus elemek és a drámai történések megfelelő arányának megtalálása is érdekes kérdés így az utolsó héten. Tart a finomhangolás, a szerepek mélyítése és mozgások pontosítása. A társulat fáradt, de lelkes, és úgy érzem mindenki elég nagy feladatot kapott. Úgyhogy van min dolgoznunk a bemutatóig.

Fotó: Griff Bábszínház - Zalaegerszeg

További képek