A Nemzeti Bábszínjáték rövid tündöklése

Mindentől távoli szigetnek tűnik Rév István Árpád munkássága és a Nemzeti Bábszínjáték rövidéletű működése. Kevéssé ismerjük, mert esztétikai elképzelésében, színházi programjában ugyan újítónak számított; de a színház bezárása és Rév István művészeti életben történő háttérbe szorulása miatt mégis izolált példájává vált a magyar bábtörténetnek.

Egyszer-egyszer még hivatkoztak a társulat előadásaira¹ és Bod László, a színház tanulmányi ösztöndíjasa² is úgy említi, mint a pályáját meghatározó intézményt³ mégis, az Állami Bábszínház későbbi, főként a kezdeti időszakra jellemző öndefiníciója (mely nem nevezett meg előzményt vagy megemlíthető hagyományt)⁴ továbbá Rév István látásának teljes és végleges elvesztése, s nem különben az ízlés megváltozása miatt a színház rövid működése jelenleg is csak történeti kuriózumnak tűnhet.

A Nemzeti Bábszínjáték 1941-től 1944-ig működött nagy sikerrel. A színház 1945-ben még újra megnyitotta kapuit, ám ekkor már mindössze néhány előadást ért meg. Rév István visszaemlékezései, levelei és a korabeli dokumentumok alapján jelenleg nem lehet pontosan eldönteni, hogy miért kellett bezárnia a Podmaniczky utca 8. alatt működő magánszínházának kapuit. A felmerülő lehetőségekből valószínűsíthető, hogy több komponensű, összetett okról van szó, melynek a lakbérinfláció és a háború utáni gazdasági instabilitás épp úgy a része volt, mint a politikai nyomás, ami a „megbízhatatlannak” bélyegzett és a háború előtt és alatt is működő (báb)színházi alkotókat érintette. A társulat utolsó előadása 1947-ben az I. Magyar Bábjátékos Kongresszuson⁵ volt: itt Rév István, mint szervező is szerepelt, az összegyűlt szakmai közönség előtt a társulat is játszott⁶ Rév István Árpád indulása a századelő bábművészeihez hasonló volt: ő is, mint annyian, a képzőművészet felől érkezett a bábművészethez, iskoláit a düsseldorfi Képzőművészeti Akadémián⁷ és Hollweinben végezte. Magyarországi működését először játék- és hegedűkészítőként kezdte (mindkettőre saját vállalatot épített⁸. Kitűnő üzleti érzékének köszönhetően a bábszínház megalapítását, amelyet visszaemlékezései szerint már gyerekkorától tervezete, hosszas kísérletezés előzte meg. Szükség is volt erre, hiszen színházát kizárólag reklámgrafikák rajzolásából, rajztanításból⁹ valamint hegedű- és játékkészítésből származó saját tőkéből alapította meg. Ekkor már festőként is ismert volt: a meghívók tanúsága alapján többször is kiállított, vezetője volt az Iparosok Országos Központi Szövetkezete egyik részlegének, és tagja az Új Művészek Egyesületének.

A bábszínházról való elgondolásának alapját a korszak európai (főként német nyelvterületen működő), önálló repertoárral és nagy hagyománnyal rendelkező bábszínházai adták, amelyeknél Rév maga is megfordult, sőt nem egy helyen „önkéntesként” segédkezett, mint szcenikus.

„Kérésem támogatására legyen szabad felemlítenem, hogy kulturális és művészi kezdeményezésemmel a színjátszó kultúra terén mulasztást kívánok pótolni, amennyiben ezen műfaj a külföldön már igen régen elterjedt és történelmi múltra tekint vissza. Amíg a környező államokban a művészi bábjátékok komoly hivatást töltenek be a széles néprétegek kulturális nevelésében, addig hazánkban e műfaj művészi vonatkozásban még csak nem is ismeretes.”¹⁰

Önmeghatározásában (mint az évtizedet megelőző bábművészeknél általában) két komponens alkotta a fő vonásokat: a várási bábjátékhoz és a képzőművészethez való viszony. A vágyott minta, az európai színvonalú „művészi bábjáték” létrehozása Rév elgondolásában eltért a vásári bábjátéktól. „Művészi bábjátékot akarok csinálni. Vagyis nem is egészen bábjátékot, hanem bábszínjátékot. […] Mi a különbség? A bábjátékot a Hincz bácsi csinálja, kint a Ligetben, én pedig több felvonásos drámákat fogok előadni, persze nem tragédiákat, hanem bohózatokat, mulatságos dolgokat, a népi dolgokat akarom feldolgozni, és mindenek előtt a Toldival indulok.”¹¹

A művészi jelleget és a vásári bábművészettől való különbözést egyrészt a kidolgozott, a korszak prózai és zenei színházából is merített műsorpolitika („Felnőttek számára Toldit, Istvánkát, Operákat, továbbá magyar népi tréfás szórakoztató műsort, majd francia vígjátékot.”¹²), másrészt a játszott darabok „élő” színházhoz hasonló dramatikus felépítése és a színház képzőművészeti kidolgozottsága adta. Egy 1971-ben készült riportban kitér arra a momentumra, amikor számításba kezdte venni a „budapesti közönség” igényeit.

„Rájöttem, hogy hogy nézzenek ki ezek a bábok, amikkel játszani lehet. Rájöttem, hogy díszlet kell, ragyogni kell a miliőnek, és csak enyhén komikus bábokkal lehet kezdeni.”

Ennek megfelelően alakította ki a színházi tereket¹³ és a bábokat. Bábjait, az ún. mechanikus botbábokat vagy mechanikus rudasbábokat szintén hosszas kísérletezéssel hozta létre. A bábok két technika ötvözésével készültek. A bábjátékos egyik kezével a 60-70 centiméteres báb testét mozgatta, belenyúlva a zsákbábhoz hasonlóan kialakított részen és a ruhaujjakon keresztül a bábkezek belső, egy ujjas üregébe. Eközben a másik kezével a belső zsinórzatot mozgatta a bot alján elhelyezett csapokkal és billentyűkkel. Ezzel a technikával a száj, a szemek, a nyak, a különböző testrészek képesek voltak realisztikusan mozogni, miközben a báb a vásári bábjátékhoz hasonlóan gyors, lendületes maradt a botbáb-technikának köszönhetően.¹⁴ Rév István nemcsak a műsortervét (hiszen játszottak „klasszikusokat, kisoperákat, énekes, zenés népi darabokat, bohózatokat, népszínműveket, misztériumokat, balladákat, népmeséket, kacagóesteket”¹⁵) és előadásainak a negyvenes évekhez köthető stílusát¹⁶ merítette a korabeli népszerű színházakból: bábtársulatának működését is szándékoltan kötötte össze egy élő színészekből álló társulat munkájával: a négy év alatt tartott összesen 16 bemutatóját, melyben számtalan szerep volt, szinte teljesen a „kezdő társulattal”, a Toldi bábjaival játszotta.

A bábok átöltöztetése megszabott rendben történt¹⁷, ezt a rendszert az előadások létrejöttének sorrendjét is megjelenítő Öltöztetős Könyv¹⁸ rögzítette. Ebben a könyvben a legelső előadáshoz, a Toldihoz kötve¹⁹ megneveztek minden egyes, a későbbiek során megjelenő szerepet²⁰. Az arc olajfestékkel készült alapkarakterére lemosható, temperából készült kiegészítés került, továbbá a figurák az új szerepnek megfelelő arcot, ruhát és parókát kaptak.²¹ Az öltöztetés és a szerepformálás szabályát tehát úgy határozhatnánk meg, mintha valóban egy jól működő, népszerű színház kicsinyített másáról beszélnénk. A ruhák, parókák, az arc festése hűen és aprólékosan tükrözte egy valódi kosztüm megjelenését és egy színész arcfestését: Mia, azaz Rév István Árpád felesége által varrt több mint 200 db. bábkosztüm²² egy eredeti jelmez aprólékos, kicsinyített utánzataiként hatott, a hajat és arcszőrzetet pedig valódi hajból készült parókák jelentették²³, ahogy az állat-figurák szőrzete is rendre az ábrázolt állat valódi szőrzetének felhasználásával készült.

A zene is az előbbiekhez hasonló pontossággal, a természetes hangok megjelenítésének igényével jelent meg. Tücsökprobléma alcímmel írt egy korabeli publikáció Rév pontos és kidolgozott hangkulisszájáról. „De akusztikailag is művészetet akar nyújtani. Ötletes hangszereket készített a különböző állathangok utánzására. Annak idején a Nemzeti Színházban a tücsökciripelést csak úgy tudták reprodukálni a színpadon, hogy Bajor Gizi kertjében gramofonlemezre vették a tücsökciripelést. Mindezt ez az elmés bábjátékos egy fillérért úgy oldotta meg, hogy gombnagyságú szarúkorong peremét körfűrész alakúra kicsipkézte. A korongocska forgatásával a fogaknak nekitámadó acéllap olyan tanyai tücsökciripelést rögtönöz, hogy akármelyik gramofónsztár-tücsökkel felveheti a versenyt.”²⁴

Nem csak a megjeleníteni kívánt zörejek, hangok pontosságára törekedett, de a kísérőzene is igen nagy szerepet játszott a darabjaiban. A leghíresebb az előadások kísérőzenéi közül talán a Toldi zenéje, melyet Laurisin Miklós szerzett, és felvételről ment előadásról előadásra.

A többnyire Rév által átírt bábdarabok dramaturgiája is inkább hasonlított a műfaj szerint megemlíthető „forrásszínház” előadásainak szokásrendjéhez, mintsem a bábdramaturgia sajátos szabályaihoz. A több felvonásos, jelenetenként változó előadások (természetesen az operákat kivéve) alapvetően a szövegre épültek, az előadásoknak gyakran narrátora is volt. Jól mutatja a helyzetet, hogy a Toldinak szinte a teljes szövege elhangzott a színpadon; a leíró részeket Arany János báb-mása mondta el a színen.²⁵

A négy, nyári szünet nélkül végigjátszott év alatt szinte sorra megjelentek a Rév által tervezett műfajok: a Toldi után az Istvánkát adják elő (Szép Ernő Egyszeri királyfijából): mindkettő több felvonásos, klasszikus drámaként jelenik meg a repertoárban.

„A budapesti színházlátogató közönség nagy része – vagy kis része – mindegy – idáig legfeljebb csak a Nemzeti Színházba járt. Ha járt. Szám szerinti nagy részének kultúrszomját főleg a Pódium Kabaré, Royal Orfeum, vagy nyugalmasabb vasárnapi sétájuk során a ligetek bohócainak békevilágízű játékai elégítették ki.”²⁶ Az idézetben is megjelenő nézők kultúrszomja számára kielégítő bohózatok és komédiák: Vaszary János Angyalt vettem feleségül című műve; a Panoptikum című, híres történeti személyeket megjelenítő vígjáték, és a Belvárosi Színházból „kölcsönzött” Az ügyvéd és a férje (Louis Verneuil)²⁷, vagy a szintén romantikus komédiaként színre vitt Baj van a mennyországban című előadás. Emellett számos, egyfelvonásosokból álló kabaré-esteket is rendeztek: a Kacagó est, Az ember nincsen fából és a Tarka-barka kabaréest voltak ezek. Rév, főként a német példákra támaszkodva Opera-esteket szervez, két egyfelvonásos báboperát adnak elő²⁸. Pergolesi Az úrhatnám szolgáló és Haydn A patikus című operáját meghívott operaénekesek „kíséretével” játsszák végig²⁹. A meseelőadások nem tartoztak a színház fő profiljához (sőt játszásuk a Nemzeti Bábszínjáték számára minden bemutató alkalmával engedélyköteles volt), főként délutánonként játszották őket. Az aranyszőrű bárány, A soktudó fiú, Az ezüstfurulya, a Terülj-terülj asztalkám és a Mátyás király rendet csinál című előadások mentek a színház rövid működése alatt.

A színház társulatának Irsay Nóra, Lubinszky Lili, Vághy Panni, Bató László, Faludi László, Gera Zoltán, Háray Ferenc, Kaszás László, Kertész István, Király Ferenc, Sashegyi József és Tamás Benő volt a tagja, akiket Rév István képzett bábossá – a színház ösztöndíjasa pedig a már említett Bod László volt.

A háború alatt is sikeresen működő színház a németek bevonulása után megszűnt, de még egyszer, 1945-ben megnyitották az eredeti helyszínen, a Podmaniczky utcai épületben a színház kapuit, ám ekkor már csak néhány alkalommal játszottak – a színház épületét a Teleki Pál Diákotthon vette át. Rév István megpróbált új épületet szerezni³⁰, majd „átadni” színházát az újonnan alakuló bábszínházi élet képviselőinek, de erre, a háború alatt is működő, politikusokat díszelőadásra meghívó igazgatónak már nem volt esélye. Az 1947-ben összehívott I. Magyar Bábjátékos Kongresszus célja a bábos szakma alulról jövő kezdeményezéseinek életben tartása és a régi mesterek pozíciójának megbeszélése, továbbá egy bábművészeti oktatóintézmény létrehozása lett volna, ám ezek a célok nem valósultak meg. Rév István életének utolsó évtizedeit – látásának teljes, végleges elvesztéséig – tanfolyami előadások tartásával, a Pedagógiai Főiskolán való tanítással, meseírással³¹,és rajzolással töltötte.

További képek