Színház és színpad

Interjú Lovászi Edinával koncertezésről és bábszínházról.

Egy kis, Csongrád megyei faluból származol, hogyan jött életedbe a bábszínház? Hogyan lettél bábszínész?

Gyerekkoromban sok játékom volt, mégis arra emlékszem, hogy leginkább az udvaron talált botokkal szerettem játszani. Minden bot egy egyéniség volt, és történeteket meséltem el velük. A botok voltak a szereplők, de belőlük építettem a helyszíneket is. Persze, nem ide vezetem vissza későbbi bábszínházi munkáimat, mégis nagyon jó, hogy az a gyermeki belefeledkezés, játékosság és absztrakt fogalmazás a mai napig jelen tud lenni életemben az előadások és a szerepek kapcsán. Színészhallgatóként az érdekelt legjobban, hogy egy történetet vagy drámai helyzetet az azt leginkább szolgáló színházi formával sikerüljön elmesélnem. Éppen ezért nyitott voltam sok mindenre. Maszkokra, bábokra, mozgásszínházra. Később aztán rájöttem, hogy a báb milyen mélyrétegeit tárhatja fel a szövegnek, milyen komplex, bonyolult rendszer lehet. Főleg abban a színházban, ahol a formai határok felbomlanak és a báb találkozik az élő emberrel, vagy éppen szembesül mozgatójával. Mindig lenyűgöztek azok a színészek, akik technikailag képzettek. Ha tudsz bábozni, énekelni, gólyalábon járni, táncolni, hangszeren játszani, akkor komoly esélyed van, hogy megtalálod azt a formát, amelyben szívesen megszólalsz vagy megszólaltatsz egy anyagot. Így én is igyekeztem többféle módon játszani, több technikát és formát megismerni. A Kolibri Színház stúdiójában bábos képzést is kaptam, ami hozzájárult ahhoz, hogy megszeressem ezt a formát, és később bábszínházakban vállaljak szerepeket.

Aki követi a zalaegerszegi Griff Bábszínház életét, jól tudja, hogy gyakorta játszol velük. Az elmúlt egy évben azonban saját utadat is járod, hiszen részben műfajt váltottál és létrehoztál egy saját zenekart.

Szabadúszó színészként lehetőségem volt az elmúlt években különböző társulatokkal megismerkedni, ami nagyszerű lehetőség és tapasztalat is. Találkoztam például a Káva Színház színházpedagógiai műhelyével, vagy olyan bábszínházakkal, mint a szombathelyi Mesebolt. Így kerültem a Griff Bábszínházba is, ahová Bartal Kiss Rita művészeti vezető akkor hívott, amikor a színház a megújulás útjára lépett. Azóta már vendégként négy szerepet is játszhattam náluk. A szabadúszás azt a lehetőséget adta, hogy különböző területeken próbáljam ki magam. Ilyen például a már említett színházpedagógia, és ilyen a saját zenekarom is. Az éneklés és a dalszerzés régóta meghatározó tényező az életemben, most azonban időm és energiám is van arra, hogy komolyan foglalkozzak vele, illetve hogy szervezzem a zenekar életét.

Beszélj arról, hogy jött életedbe a zene, a zeneszerzés?

Úgy láttam gyerekként, apukámtól, hogy természetes dolog énekelni, dúdolni, dobolni bármilyen tevékenység közben. A zene mindig megnyugtatott és erőt adott. Kérdezted korábban a Csongrád megyei kis falut. Érdekes, hogy Zsombó egyetlen iskolája akkor, amikor oda jártam, egy művészeti iskola volt, ahol lehetőségem volt zenét tanulni. Jártam népi énekre, zongorára, és kórusban is énekeltem. Amikor felvettek a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára, akkor is folytattam magánének óráimat, de saját dalokat csak később, színházi munkáim közben kezdtem írni. Azt hiszem néha hiányzott, hogy én magam irányítsam az alkotás folyamatát, és ne csak része legyek annak. Kerestem valamit, amit én magam hozok létre úgy, hogy a személyiségemet a lehető legintenzívebben beleteszem. Keresésnek, felfedezésnek, egyszerű játéknak indult, amiből konkrét dalok, majd később zenekar született.

Sokat hallunk versmegzenésítéseidről is, milyen eredményeid voltak eddig?

A versek olvasása közben dallamok fogalmazódtak bennem. Dúdoltam, ízlelgettem őket, és amikor egy-két motívum igazán megtetszett, akkor zongorához ültem és pontosítottam, kidolgoztam a részleteit. Színházi munkáim mellett saját örömemre játszottam ezt.

Több év otthoni kísérletezés után jelentkeztem versenyekre, versmegzenésítési fesztiválokra, ahol minden alkalommal díjakkal jutalmaztak. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy tapasztalatot szereztem, és visszajelzést, megerősítést kaptam arról, hogy érdemes lenne belefognom egy saját koncertanyag létrehozásába is.

Kik hatottak rád ebben a munkában? Miért fontos a verseket hallani is, nemcsak olvasni?

Ebben a műfajban számomra a szöveg hiteles közvetítése a legfontosabb. Éppen ezért már a szövegválasztás pillanata elárulja, hogy mivel szeretnék foglalkozni, aktuálisan mi érdekel leginkább. Azokat az előadókat szeretem, akiken azt érzem, hogy önazonosak és igazak. A gimnáziumban Cseh Tamás, később a Makám, Szőke Szabolcs és Harcsa Veronika versmegzenésítéseit szerettem legjobban. Alapvetően mégis a saját metódusomat, szempontrendszeremet és dallamvilágomat építem, amiben komoly szerepet játszanak színházi tapasztalataim. Érdekelnek a monológ jellegű, érzelmileg erős, drámai pillanatokat megfogalmazó szövegek. Elsőre akár nem is dalra való verseknek tűnnek ezek, végül mégis azzá válnak, ha sikerül elkapni, megérezni, hogy mit jelentenek a szavak, és mi lehet mögöttük. Bizonyos szövegek vissza-visszatérnek hozzám, nem engednek el. És amikor már hetek óta ott kattognak a fejemben, akkor biztos vagyok benne, hogy valamit kezdenem kell velük. Dallamot keresek nekik és akkor már nem „üldöznek”, mint előtte, hanem együttműködnek velem. Ezek a szövegek általában olyan módon tudnak megfogalmazni egy érzést vagy gondolatot, mint előtte senki más. Ahogyan Weöres Sándor mondja: „A vers a lélek tréningje.”

Hiszek benne, hogy a meghallgatott vers sokaknál első lépés az olvasott versek felé. Éppen ezért szeretném például rendhagyó irodalomóra keretében is bemutatni a dalaimat iskolákban, könyvtárakban.

Laik Eszter kortárs író, költő verseit megzenésítve az Abszurd, bravúr, celeb című gyerekkoncerttel járod az országot. Miért e kötet verseit választottad színre vinni?

Miután színházi tapasztalataim jelentős részét a gyerekeknek játszott előadásokból gyűjtöttem, azt gondoltam, érdemes lenne nekik készíteni első önálló koncertanyagomat. Olyan koncepciót láttam magam előtt, amely egységes irodalmi alapanyaggal, minőségi zenével és szerkesztett színházi jelenetekkel szól a gyerekekhez és a családokhoz. Hiszek benne, hogy nincs „gyerekzene” és „felnőttzene”. Zene van, és igyekszem olyan dalokat írni gyerekeknek, ami a felnőtt közönség számára is élmény lehet. A hangszeres szólók hosszúságánál, a dalok szövegénél és időtartamánál persze figyelembe vettem a gyerekek életkori sajátosságait. Az Abszurd, bravúr, celeb című kötetre egyébként hosszas keresés után találtam rá, és a versekből írt dalok nagyszerű felfedezése és játéka, valamint az elmúlt koncertek tapasztalata alapján elmondhatom: nagyon örülök, hogy ezt az alapanyagot használtam fel a koncerthez. A kötet alapötlete, hogy idegen szavakat magyaráz meg verses formában gyerekeknek. Mindezt olyan játékossággal és gyermeki fantáziával teszi, hogy észre sem vesszük, a szövegek valójában tanítanak is.

Hogyan találtad ki, miért hoztad létre a saját zenekart? Kik lettek társaid a közös zenélésben?

Amikor kirajzolódott bennem a koncepció, és láttam, hogy milyen szövegekkel, melyik korosztálynak tervezem a koncertet, akkor már tudtam, hogy a szólódalaimnál kialakított minimális kíséret kevés lesz. Így a már kész dalokhoz (melyeket Sütő Márton gitárművésszel közösen írtunk) kerestem olyan zenésztársakat, akik amellett, hogy technikailag képzettek, szívesen részt vesznek az anyag végleges kidolgozásában, illetve elég játékosak ahhoz, hogy partnereim legyenek a koncert bábszínházi részeinél. Végül Kertész Endre csellista, Morvai Tamás gitárművész, valamint Szegő Dávid ütőhangszeres lettek a társaim. 

Önálló koncertedben is szerepel egy báb, hogyan jött a képbe Pali, a bábfigura?

Nagyon szép folyamat volt az, ahogyan Pali elkészült, és a sok-sok segítség mellett saját munkám is benne van. Varrtam is, csiszoltam is, de ami ennél fontosabb: olyan segítőim akadtak a báb elkészítésében, akiknek nagy-nagy köszönettel tartozom. Valódi közösségi munkában készült a figura. Olyan formát kerestem, ami könnyen színre tud kerülni, egyedül mozgatható, és intenzív kapcsolatot tud kialakítani a közönséggel. Így választottam a kesztyűbábos játékmódot. A verseskötetben is szerepel Pali, tehát a figura könnyen szervesül a dalszövegekkel. Emellett segít megérteni a dalokban elhangzó fogalmakat, és kapcsolatot teremt a nézőkkel. A gyerekek könnyen azonosulnak Palival, értik a problémáit, látják gyengeségeit és humorát. Úgy is mondhatnám, hogy ő lett a fiú, én pedig a lány műsorvezetője a koncertnek.

Bábosként gyakran énekelünk a színpadon vagy játszunk hangszeren. Egy önálló, egész estés koncert azonban egészen más jelenlétet kíván. Hogyan készültél a koncertre?

Egy zenekar élete és próbái máshogyan szerveződnek, mint a színházi próbafolyamatok. Talán ezt volt a legnehezebb megszokni. Eleinte hetek teltek el két próba között, és bennem égett a vágy a találkozásra, de tartanunk kellett a megbeszélt menetrendet, türelemmel kellett összehozni a négy szabadúszó zenészt.

Később sűrűsödtek a találkozások, de az a fajta összehangolódás, ami a színházban a próbák alatt megtörténik, egy zenekar életében csak a koncerteken tud kialakulni. Szintén lényeges, hogy ebben a produkcióban nincs az a háttér, ami a színházban működik. Amikor a koncert előtti estén a báb szemüvege eltörik, akkor egyedül kell megoldanom a helyzetet, akkor is, ha csak az éjszaka közepén van rá időm. Kevés alkalommal volt külső szem a próbánkon, ami a zenekarok életében nem különleges dolog, de nekem nagyon furcsa volt. Én vezetem a próbát, én hozom meg a döntéseket, miközben én is „belül” vagyok, aktív résztvevőjeként a játéknak. Miután olyan sokféle munkakörben dolgozom a zenekarban, az első koncert előtt az előadói jelenlétemmel sokkal kevesebbet tudtam foglalkozni, mint amennyit szerettem volna. Nagy feszültség volt bennem, hiszen nem tudtam, hogy működni fog-e az, amit kitaláltam, és amiért olyan sokat dolgoztam, küzdöttem. Ma már emiatt nem kell izgulnom, és sokkal jobban tudok magamra koncentrálni.

Igyekszem egyenletes teljesítményt nyújtani, de miután a koncerten pillanatnyi szünet sincs, ez alkalomról-alkalomra nagyon komoly kihívást jelent.

Mi a különbség és a hasonlóság a két színpadi jelenlét között? Milyen volt beletanulni az énekességbe?

Megpróbálok olyan jelenlétet kialakítani, amiben a belső és külső figyelmemnek a legmagasabb szintű koncentrált állapotát hozom létre. A cél az, hogy képes legyek folyamatos készenléti állapotban lenni. Ennek elérésében ugyanannyira fontos a testem felszabadítása, mint az, hogy sikerüljön mentális nyitottságot elérni. Megpróbálok minél több külső tényezőre figyelni, miközben folyamatosan kontroll alatt tartom magam. Tehát egyszerre figyelni a partnereimre, a díszletre, a térre, a nézőkre, miközben ellenőrzöm az éneklés technikáját, a báb helyes tartását, stb.

Ilyen szempontból nem tér el a színészi és zenészi színpadi lét semmiben. Mindkét előadói helyzetnek frissnek, igaznak és jelenidejűnek kell lennie. Beleértve a partnerekkel, a színházi helyzettel és a közönséggel kialakított kapcsolatomat. Ami különbség, hogy ebben a koncentrált állapotban egy szerepbe bújva létezem-e vagy sem. A színházzal ellentétben a koncerten, a bábos etűdöket leszámítva Lovászi Edina vagyok.

Már volt jónéhány koncerted. Hogy fogadta a közönség ezt a koncertszínházat?

Talán nem túlzás azt mondani, hogy jobban, mint amiről álmodni mertem. Nagyon örültem például annak, hogy olyan dalok refrénjét is velem énekelték gyerekek és felnőttek, amit közösen nem tanultunk meg a szám előtt. Tehát sikerült olyan hangulatot teremteni, amiben szívesen játszanak, énekelnek, táncolnak a nézők. Hasonlóak az élményeim az interakciókkal is. Ha a koncert elején sikerül kialakítani a kapcsolatot a nézőkkel, akkor az a koncert végéig tartó közös játékot eredményez. Igyekszem végig intenzív jelenléttel játszani, miközben például a bábos részeknél és az interakcióknál fontos az, hogy meg tudjak nyugodni és pontosan tudjak játszani. Vagyis egy nagyon energikus és koncentrált figyelmet kell tartanom végig, miközben felszabadultan játszom. Fontos, hogy tudatosítsuk magunkkal: ez egy alkalomról alkalomra változó előadás kell hogy legyen. Szeretnénk tanulni a közönséggel való kapcsolatból, és ez alapján fejlődni.

Melyek a következő terveid?

A Magamura Alkotóműhelyben dolgozom a most már szokásosnak mondható nyári előadásunkon. Egy nagyon izgalmas kezdeményezésről van szó, ahol színészek, rendezők, tervezők találkoznak és hoznak létre előadást Hottón, egy kis Zala megyei faluban. Színházi útkeresés, kísérleti munka ez, aminek idén, ha minden jól megy, egy egész estés felnőtt előadás lesz az eredménye.

Szeptembertől a Kerekasztal Színházban fogok játszani a tavaly készült Milenda című előadásunkban, ez egy színházi nevelési program, interaktív elemekkel. Közben pedig készül a következő, felnőtteknek szóló koncertanyagom, és folytatom a looperrel készülő szólódalok írását is. Ezekből már összeállt egy körülbelül 30 perces anyag, ezt szeretném fejleszteni, bővíteni. Mindezek mellett pedig továbbra is új alkotótársakkal, közösségekkel, színházi, zenei formákkal, technikákkal igyekszem megismerkedni.

Kiélvezni a szabadúszó élet tanulási, fejlődési lehetőségeit, és napról-napra jobbnak lenni.

 

 

Fotók forrása: Lovászi Edina, Simon Annamária