Kolbászból a kerítés, avagy kerítésből a kolbász

| 2015-06-04

Az Országos Groteszk pályázatot 1991-ben hirdette meg először Kapos ART Egyesület. Ezt követően háromévente rendezték meg a Groteszk Triennálét. Az idei munkák a legkülönbözőbb technikák alkalmazásával, és  anyagok felhasználásával készültek. Mivel egy műfajban legfeljebb három munkát lehetett beadni, az így beküldött művek száma meghaladta az 500 darabot - ismertette Halmos Klára az egyesület  titkára.
A kiállítás felhívására nemcsak Magyarországról, de Erdélyből, Bulgáriából Hollandiából, és Csehországból is neveztek műalkotásokkal. A szakmai zsűri a pályaművek közül  117 művész 179 alkotását választotta be a kiállításra. Olaj- és akrilfestmények,  tus- ceruza-és krétarajzok, kollázsok, fotók, fa- és linómetszetek, akvatinták, digitális printek, szobrok, objektek, érmek, zászlók, installációk sokszínűsége erősíti egymás hatását.
„A hibrid – írja André Chastel – feltételezi az ésszel fel nem fogható káosz fogalmát, mely nem ismer törvényt, objektivitást, és a rettenetestől a csodálatosig ível, nem más tehát, mint a »tökéletes« és az »igaz« tagadása a tévedés és a túlzás révén.” Márpedig mi másnak nevezhető jobban a XX. század, mint káosznak, a különböző színű diktatúrák önkényének és rövid időre létrejött, különböző színű demokráciák kudarcának? … Ha sokféle nyelven dicsérhetjük az Urat, ki merné kétségbe vonni, hogy a humorban, az iróniában, a groteszk ábrázolásban megfogalmazott kritika is sokféle hangon szólalhat meg - mondta P. Szabó Ernő művészettörténész a kiállítás megnyitóján.


A 9. Nemzetközi Groteszk Triennálé május 29., és augusztus 01. között látogatható Kaposváron, az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában.


További képek a galériában
 

További képek