A csapat, és a közös cél

Szántó Viktória | 2018-11-07

…mindig élveztem, ahogy összeállt a csapat, ahogy elterjedt valamiféle derű, összetartozás.” - beszélgetés Bandura Emesével, a Brighella Bábtagozat vezetőjével.

Mesélj egy kicsit magadról. Hol és milyen tanulmányokat folytattál?

- A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematika-fizika szakán tanultam, majd a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végeztem, a még klasszikus négyéves színészképzés szakon. Akkor még nem létezett bábszínész képzés, és nem lasszóval fogták a diákokat, hanem nyolcan versenyeztünk egy helyért. Nagyon meghatározó volt az iskolai éveim alatt, amikor cserediákként Németországban tanulhattam, illetve amikor az egyetemet egy évre megszakítva értelmi sérültekkel foglalkoztam önkéntesként Svájcban. Ugyan nem intézményi keretek között, de legalább annyit tanultam, mintha oktatás során szereztem volna a tapasztalataimat.

Hogyan kerültél a bábművészet vonzáskörébe?

- Kiskamaszként játszottam egy felnőtt bábcsoportban, jelentős élmény volt. Mikor az egyetemet befejeztem, hazamentem a szülővárosomba, ahol megtudtam, hogy a Szatmárnémeti Északi Színházban Szilágyi Reginának köszönhetően létrehoztak négy bábos státuszt: két magyar és két román tagozatos helyet. Ezek egyikére jelentkeztem. Azóta sem bántam meg, hogy nem a prózai tagozatra jelentkeztem! Nekem nagyon sokat segített, hogy egy bábon átszűrődve, az ő segítségével mutathattam meg magamból azt, amit szerettem volna.

Eleinte csak bábszínészként dolgoztál, most már társulatot igazgatsz és rendezel is. Mikor jött az első lehetőség arra, hogy bábelőadást rendezzél?

- Ehhez előbb el kell mondanom, milyen is volt a korábbi működésünk. Az első tíz évben kicsit autodidakta módon működtünk, abból főztünk, amink volt. A szövegkönyvtől, a zenén, a látványon át a rendezőig mindent belső erőforrásból oldottunk meg, csupán négy-öt alkalommal volt lehetőségünk vendégrendezővel dolgozni. Elképesztően alacsony költségvetésekből hoztunk létre előadásokat, de minőségileg mindig jobbra és jobbra törekedtünk. Sokat köszönhetünk Bodor Judit kreativitásának, aki mellénk szegődött állandó alkotótársnak.

A rendezés előtt még a bábkészítés környékezett meg, Judit mellett öröm volt varrogatni, alkotni. Rengeteget mesélt, nagyon sokat tanított. Olyankor elvesztettem az időérzékemet, átadtam magam a tökéletes élménynek, egy mesevilágban éltem, ahol a kezeink alatt a semmiből különböző lények születtek, majd a legszebb, hogy életre is keltek. Függővé váltam. Itt jegyzem meg, hogy sajnos még nincs a bábszínházunknak saját műhelye, a nagyobb díszletelemeket, jelmezeket elkészítik a nagyszínházi műhelyben, de a bábok gyártását mindig is külsősökkel kellett megoldanunk. Nagyon szeretném, ha sikerülne kialakítani a saját műhelyünket, amire az új székhelyünkön látok esélyt.

De visszatérve, színészként mindig is túl tudatos voltam, mindennek kellett értsem a logikai szálát, a helyét az egészben, megkérdőjeleztem, lázadoztam, nem voltam könnyű típus. És ahogyan Reginának több feladata lett a színház prózai tagozatán, így jöhettem én a képbe. A három kismalac és a farkasok volt 2012-ben az első rendezésem, kétszereplős produkció volt. Nagyon szerettük a próbafolyamatot, új oldalát ismertem meg a bábszínházi alkotásnak – és nem mellesleg magamnak is. Az előadás szerencsére sikeres lett, bemutattuk Kisvárdán, meghívásokat kaptunk, még Veszprémben is játszottuk, a Kabóca Bábszínházban egy bérletcsere program keretében. Kaptam még lehetőségeket, amiben mindig élveztem, ahogy összeállt a csapat, ahogy elterjedt valamiféle derű, összetartozás. Sose felejtem el, amikor néhány prózai színészt sikerült megkapnom egy „csak bábszínházi” előadáshoz – mi ugye bábtagozata vagyunk a Harag György Társulatnak, így mi bábszínészek a prózai színészekkel egy intézményben, de külön dolgozunk. Azt az ellenállást, azt hittem lenyelnek az első próbán! Emlékezetes tapasztalat, ahogy ez átívelt a másik pólusba. Ugyanezek a színészek ma is örömmel jönnek hozzánk játszani.

Mióta vagy a Brighella Bábtagozat vezetője, és hogyan kerültél ebbe a pozícióba?

- Csak 2016-ban lettünk önálló tagozata a Harag György Társulatnak, akkor nevezett ki hivatalosan a nagyszínház művészeti vezetője bábtagozati vezetőnek. Persze amikor 2013-ban Nagy Regina gyermeknevelési szabadságra ment, én vettem át a helyét, azóta működtem már ebben a vezetői szerepkörben is, de 2016-ban vált hivatalossá a titulus.

Mit tartasz társulati vezetőként a legnagyobb sikerednek?

- Óriási eredmény az új székhely megteremtése számunkra. A frissen felújított, úgynevezett Iparos Otthonban kaptunk teret a polgármesteri hivatal jóvoltából, ahol a játékterünkön kívül Babakuckót rendeztünk be a legkisebbeknek, emellett egy kisebb kiállítótér, raktár, illetve a már korábban emlegetett műhely kialakítására is lehetőségünk lesz. Büszke vagyok arra, hogy a sikeres pályázati források eredményeképpen az elmúlt öt esztendőben kiváló, neves szakemberekkel dolgozhattunk együtt, akik rendeztek, terveztek, vagy workshop keretén belül képezték a társulatot, illetve a szatmárnémeti pedagógusokat. Jó érzés, hogy az induló bábszínész csapat együtt van, szakmailag nyitott és még mindig fejlődőképes.

Létrehoztuk 2014-ben az Art Project Egyesületet, mely négy éve szervezője lett a tizenhét éve hagyományosan megszervezett Partiumi Magyar Napok gyermekprogramjának. Megpróbálom a legmagasabb színvonalú előadásokat a szatmárnémeti nézőkhöz elcsalni, mindezt egy héten keresztül, a közönség számára ingyenesen.

A kérdésem marad, csak a te szereped változik benne: mit tartasz alkotóként a legnagyobb sikerednek?

- Színészként az egykori egyéni előadásomat, a Boszorkány születik című produkciót tartom a legsikeresebb munkámnak, nagyon szerettem, minden pillanata jelentett számomra valamit, igazi terápia volt játszani.

Vezetőként néha megállok, s azt érzem, milyen szörnyű adminisztratív ez a munka: szervezés, pályázás és még sorolhatnám, máskor meg úgy látom, hogy valójában ez is egy alkotói folyamat, ebben is ki lehet teljesedni.

Kik azok a vendégművészek, akik a legnagyobb hatással voltak társulatodra?

- Legelsőként és egyik legfontosabbként Bodor Juditot említeném, megkockáztatom, neki köszönhetjük, hogy a kezdeti nehézségeket átvészeltük, olyan igényes látványvilágot, stílust alakított ki nekünk, ami predesztinálta a pedagógusok és a gyermekek ragaszkodását bábszínházunkhoz, miközben meghatározta a mi ízlésünk és igényeink mércéjét is.

Meghatározó munkafolyamatok voltak még Bartal Kiss Rita, Rumi Laci rendezései. Sramó Gábor személye is sokat formált rajtunk. Gábor nagyon nyitott felénk, lehetőségeket teremtett számunkra: koprodukciót, előadásaink vendégjátékait, bérletcserét tett számunkra lehetővé, ami mind új tapasztalatok megszerzésével, felpezsdüléssel járt. De a fiatalabb generáció is hagyott már rajtunk kis nyomot Schneider Jankó és Tengely Gábor személyében.

Egy évadot férjeddel, Bandura Tiborral Veszprémben töltöttetek a Kabóca Bábszínházban, és lehetőségetek lett volna véglegesen átszerződni Magyarországra. Mi húzott vissza Szatmárnémetibe?

- Másodjára kaptunk ilyen ajánlatot, hogy mindketten bábszínészként dolgozhatnánk egy magyarországi társulatnál. Az elsőt elengedtük, amit később sajnáltunk, azt gondoltuk, ha másodjára is szembejön ez a lehetőség, az nem véletlen. Kihasználtuk, de az élet zajlik, és a mérleg serpenyője a hazatérés felé húzott úgy családilag, mint szakmailag. Most itt van ránk szükség, itt a helyünk.

Mit adott neked, nektek ez az egy év Veszprémben szakmailag és emberileg?

- Vezetőként nekem nagyon sokat adott. Egyrészt kapcsolatokat, amelyeket kamatoztathatok a bábszínház javára, másrészt nagyon érdekes megfigyelni egy másik intézmény működését belülről, átemelni a jót, és megpróbálni tanulni a hibáiból is, ha lehet. Emberileg nagyon fontos volt számunkra a felismerés, hogy mi családilag bárhol jól tudjuk érezni magunkat, a lényeg, hogy együtt legyünk. És persze nagy szerelem lett a Balaton-felvidéki régió.

Milyen szakmai terveid vannak a 2018/2019-es évadra?

- Ebben az évadban lett tizenöt éves a bábszínház, október 26 és 28 között bemutatóval, vendégelőadással, kiállítással ünnepeltünk. Nem igazi kerek évforduló, de számunkra nagyon fontos. Továbbá azt szeretném, ha az évadban minden hónap egy hétvégéjén vendégelőadással lephetnénk meg a közönséget a saját előadásaink mellett.

A 2018/2019-es évadban egy vendégrendezőt várunk Bartal Kiss Rita személyében, aki többször rendezett és tervezett nálunk az elmúlt években. Két produkciót társulatunk alapítója, Nagy Regina rendez, A kiskakas gyémánt félkrajcárja és az általa dramatizált Tündérpereputty című előadásokat. Emellett pedig bérletben játszik nálunk Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című előadásával.

Ősszel fesztiválokon vettünk részt. Játszottunk a veszprémi Mesefesztiválon, a kolozsvári Wonderpockon. A bőgős fia meg az ördögök című, Sramó Gábor által rendezett előadásunkat beválogatták a kolozsvári Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának programjába, ahol idén is nyertünk szakmai díjat, a legjobb bábokért jutalmazták az előadást. Tavaly innen négy díjjal tértünk haza, amelyeket a Schneider Jankó által rendezett Történet a tálról és a kanálról című előadással érdemeltünk ki. Ugyanezzel az előadással a Fux Feszt két fődíját, a Nívódíjat és a Pedagógusok díját is megkaptuk, így meghívást kaptunk kaposvári és zalaegerszegi bérletjátékra is. Szeretnénk egy fiatal bábszínésznőt társulatunkhoz szerződtetni, tovább fejleszteni a technikai felszereltségünket, megalapozni a bábműhelyt, folytatni a képzések sorát.

Kihangsúlyoznám a csapatom fontosságát, a közös cél felé tartó bábtársulat tagjai elkötelezettséggel cselekszenek, munkájukat egyben örömteli tevékenységként élik meg, melynek mozgósító ereje van. Folyamatos fejlődésünkben nagyon fontos mérföldkő az új játéktér az Iparos Otthonban, ahol reményeink szerint egy gyermekekre épülő közösségi teret tudunk kialakítani, ahová szívesen tér be szülő, gyermek és pedagógus egyaránt, ami az előadási élmények és foglalkozások által a szórakozás, a színházi nevelés, tanulás és fejlődés helyszíne is lehet. Természetesen fontosak a visszajelzések, a szakmai díjak is, hiszen szükségünk van arra, hogy tudjuk: valóban a megvalósulás felé halad-e az, amibe belefogtunk.

Fotók forrása: Brighella Társulat

További képek