Virággyerek, mert az anyák tévedhetetlenek

Ölbei Lívia | 2018-12-09

A szombathelyi Mesebolt Bábszínházban most Pöttöm Pannával járunk be külső és belső világokat, miközben ki se lépünk egy virágtapétás lányszobából.

Kolozsi Angéla természetesen Hans Christian Andersen Pöttöm Panna című meséjét vette alapul, amikor megírta a saját (báb)színpadi változatát; amelyben egyáltalán nincs szükség például arra az epikus bevezetőre, hogy a gyermek után sóvárgó szegényasszony – az se baj, ha akkora, mint „a kisujjam fele” – a javasszony tanácsára ülteti virágcserépbe azt a nem mindennapi árpaszemet, amely tulipán formájú, pompás, nagy virágot hoz: a szirmok rejtekében pirinyó kislány üldögél. Most csak egyetlen apró utalás arra, hogy ennek az mozzanatnak milyen hatalmas, nem is annyira rejtett mitológiai holdudvara van: a szeplőtelen fogantatástól a magvetés analógiájára megszülető „meghaló-föltámadó isten” képmásáig. (De hát az igazi mesék patakjai – ahogyan a varázsmesékről Propp bebizonyította – mindig a mitológia folyamába torkollnak.) A bábelőadás még inkább elrejti ezt a mitológiai hátteret – nincs rá szüksége –, Kolozsi Angéla pedig úgy írt szellemes, mai párbeszédeket („jószövegeket”), úgy teremtett jellemvonásokat és akciókat, drámai, vagyis konfliktust hordozó viszonyokat a szereplők számára (ó, például az a cserebogaras féltékenységi jelenet!), hogy a történetben rejtetten szintén jelen lévő problémákat szépen fölerősíti. Önkeresés, önazonosság, hála, jóság, nem is tudatosított önzés, önfeláldozás, elszakadás, a döntés és választás képessége: minden megszólalás azokból az alapkérdésekből virágzik ki, hogy ki vagyok én, mi a világ – és hol a helyem ebben a világban. Utaztató nevelődési mese, közben meg mitológia ez is, a világra csodálkozás és a megnevezés varázslatával kezdődik: „Gyönyörű a hangod, te Pöttöm Panna!” Azt a kényes kérdést meg ne feszegessük, hogy a fecske (sőt Fecske) vajon névadóként működik-e – vagy egyszerűen tudta, hogy a kislánynak ez a neve; mert nem lehet más.

 

 

 

 

 

 

Sabina Sinko igazi lányszobát tervezett Pöttöm Pannának – ez a „doboz” a díszlet. Tényleg szoba, a negyedik fala hiányzik – a színház törvényei szerint. A színháziassághoz tartozik, hogy kicsit perspektivikusan szűkül a díszlet belső tere. (Csak érdekességként: a múlt nyáron a Kőszegi Várszínházban Gergye Krisztián Murlin Murlo-rendezéséhez Trifusz Péter – aki a Meseboltban is rendszeresen dolgozik – tervezett hasonló, „egy az egyben” lakásbelsőt; ott a perspektívára se erősítettek rá. Ha ott a sivárság volt a hívószó, itt a könnyed szépség. Bár Murlin Murlóék is a szépet keresték.)

 

 

 

 

 

 

Pöttöm Panna szombathelyi lányszobáját a meseboltos kamarateremben rendezték be. A hátsó ablakon túl hol színes virágok – hol a végtelen, ragyogó kék ég darabkája látszik. Van a szobában egy óriási asztal, vannak székek – a sarokban és az asztal közepén cserép virág. Mindennapi szobanövény a varázslat helye: Pöttöm Panna a zizgő levelek közül tűnik elő. Pöttöm Panna kézibáb – nagyjából akkora, amekkora a kézibábok, pontosabban kesztyűbábok általában. Vagyis kicsi: egy emberi, sőt felnőtt mértékkel bebútorozott szobához képest. A fecske, a békák, az egér, a vakond, a cserebogarak nagyobbak reális méretüknél az előadásban: Pöttöm Pannához kell passzolniuk. (De hát mindig minden az arányokon múlik.)

 

 

 

 

 

 

Varga Bori virágszerűsége illik a virágkislányhoz: jó volna nyakon csípni a pillanatot, amikor a bájos virággyerek – a báb – arca egyszer csak fölragyog, szája mosolyra húzódik. (Mert megtörténik.) Az összes többi szereplőt Kovács Bálint játssza; a tőle megszokott színességgel és biztonsággal. És bár egy szobában – ebben a virágmintás lányszobában is – tényleg elfér az egész világ, ha gyerekek játszanak benne; ebben az előadásban, az eszközhasználatban kevesebb az áttűnések költészete, inkább a karakteres-kontúros figurák maradnak meg az emlékezetben. Például a Mezeiegér, aki minden megállapításában, állandóan az édesanyjára hivatkozik – „ahogy anyám mondta mindig” –; az ismétlés pedig komikumot szül a színpadon, Bergson törvénye szerint. De van ebben a komikumban – mint a jó előadásokban mindig – sok más is. „Az anyák se tévedhetetlenek”, hangzik el egy alkalommal a Mezeiegérnek címzett könnyű tromf, bár mintha volna benne leheletnyi lemondó szomorúság. Aztán a végén – megint csak úgy mellékesen – kiderül (Pöttöm Panna rájön), hogy dehogynem, azok: tévedhetetlenek.

 

 

 

 

 

 

 

El ne felejtsük: a kellő pillanatban feltűnik a színen a pöttöm virágfiú-tündérfiú. Panna pedig már nem kérdez, hanem állít: a jó mese megnyugtat, kiegyenesíti a világ meggörbült gyémánttengelyét.

Aztán jártunkban-keltünkben valahogy mégis Pöttöm Panna nyitódalának első strófája zümmög bennünk tovább (a dalszövegeket Kolozsi Angéla írta, az előadás zeneszerzője Gyulai Csaba): „Ez a kezem – ez a lábam, / ez a hely, ahova vágytam: / talpam van alatt van a ’lent’ - / de mi lehet odafent?”


Pöttöm Panna - Mesebolt Bábszínház, Szombathely – Griff Bábszínház, Zalaegerszeg

Andersen meséje alapján írta: Kolozsi Angéla

Tervező: Sabina Sinko

Zeneszerző: Gyulai Csaba

Rendező: VERES ANDRÁS

Játsszák: Kovács Bálint, Varga Bori

 

Fotó: Trifusz Ádám - Mesebolt Bábszínház


 

További képek