A szakralitás elsősorban a megvalósítás minősége

Szántó Viktória | 2019-02-05

„…mindig arra törekszem, hogy megtaláljam a mindenkori emberi drámát” - beszélgetés Rumi László rendezővel.

- Merész színházvezetői döntés, hogy egy évadon belül ugyanarra a témakörre két előadást is meghirdet egy bábszínház, ráadásul egyazon rendezőt kér fel a két feladat megvalósítására. Így készült a Regö rejtem című betlehemes előadás és a Zeng a lélek c. karácsonyi misztériumjáték, amelyben óriásbábokat, gólyalábasokat, gyerekkórust alkalmaztál. Mindkét előadás a Kabóca Bábszínházban produkciója. Rendezőként miben jelentett neked nagyobb kihívást ez a második munka?

- A hagyományos betlehemesek léptéke olyan, mint a Regő rejtem: három fiú egy teremben ötven gyereknek játszik. Mi is hagyományos szövegeket használtunk, Kovács Gáborján gyűjtése, illetve átirata a szövegkönyv. Abban van jelentős eltérés a tradícióhoz képest, hogy miből készültek a figurák. Hiszen amit korábban megcsináltak, ahogy a régiségben játszottak, az akkor volt érvényes, azoktól az emberektől, annak a közönségnek. Mi most 2018-ban vagyunk, és sokan még a történetet sem ismerik, a mai gyerekek laptoppal meg mobiltelefonnal járnak iskolába. Akkor hagyományosan úgy működött, hogy néhány játszó személy és tíz-tizenöt jelenlévő „néző” vett részt az előadásokon. A figurák mérete, a játék hatósugara, stílusa intimebb volt – ezt mi is megőriztük a Regö rejtemben. Viszont amint kimegyünk az utcára és ott adunk elő valamit, az már utcaszínháznak számít: nagyméretű figurákat kell használni, hangosabbnak kell lenni.

 

 

 

 

 

 

 

- Tehát a két munka alapvetően a léptékében különbözik?

- Igen, ami harsányabb stílust is jelent. Az utcai játéknál több zenét és kevesebb szöveget kell alkalmazni, egyszerűbb cselekményvezetést, hiszen az utcaszínház jelrendszere és gondolkodásmódja speciális. Nagyjából harminc perc lehet a játékidő, ennyit bírnak az emberek, főleg télen. Törekedtünk arra is, hogy lehetőleg sem a szövegben, sem a dalokban ne legyenek egybeesések, hogy ne a kamaraelőadás felnagyítása legyen a szabadtéri produkció, hanem mindegyik megvalósítás öntörvényű legyen. Persze van egy-két mondat és néhány dal, ami közös, mivel a téma ugyanaz, de egészen más a hangszerelése.

- A Regö rejtemet mind szövegileg, mind vizuális kiállításában modern betlehemes előadásnak gondolom. Bár tradicionális műfajt alkalmazol, a színpadra állított történet a közös kulturális kánon része, mégis vannak olyan jelenetek, amelyek kortárs perspektívát csempésznek a produkcióba. A Zeng a lélekben is volt ilyesfajta szándék?

- Nem erre kívántuk tenni a hangsúlyt. Minden olyan sarokpontot érintettünk, amely a tradicionális betlehemes játékban előfordul. Ugyanúgy szerepel benne pásztorjáték, a három királyok megjelenése, az angyali üdvözlet, Heródes király, de a szabadtéri játékban nagyobb hangsúlyt kapott az örök emberi konfliktus: megmutatni a sötét erőkkel való küzdelmet, hogy átélhető dráma alakuljon ki. Akciódúsabban kell fogalmazni ilyenkor. Természetesen nem akartuk túlzásba vinni, elvégre egy szakrális játékról van szó, de komolyabb súlyt kaptak például Heródes katonái.

 

 

 

 

 

 

 

- Nagyrészt az előadás formai oldaláról beszélsz, de én a történetmesélés módjára is értettem. A szálláskeresés jelenetben, ahogyan megmutatjátok, hogy milyen ürüggyel nem engednek be emberek másokat az otthonaikba, annak erős kortárs üzenete van.

- Ha így érezted, az csak arra világít rá, hogy ezerévek alatt semmit se javultunk. Arról szól a szálláskeresés, hogy akik rászorulnak, azokat be kell fogadni, és arról, hogyan reagálnak az emberek egy ilyen szélsőséges szituációban. Ne legyenek illúzióink. Ha ez a motívum a régi betlehemes játékban is előfordul, akkor valószínileg a régiek is ugyanolyan ostobán, aggályoskodva és gyáván reagáltak, mint ahogyan azt ma is sokan teszik. Pedig a Kárpát-medencében sokféle népcsoport élt együtt, sokféle vér és vallás keveredett. Mostanában ez a helyzet kiéleződött, mert kiélezik nekünk.

- A kamaraelőadásodról tudtad, hogy javarészt gyerekeknek készíted, de az utcaszínházi változatban nem tudsz különbséget tenni: gyerekek, felnőttek együtt fogják nézni a produkciót. Befolyásolta ez a körülmény a mesét, a történet súlyozását?

- Csak azt szoktam mérlegelni és szem előtt tartani, hogy mi az, ami mondjuk egy ötéves gyereknek jócskán meghaladhatja az ingerküszöbét. Olyan effektusokat nem használok, amelyek a kisebbeket esetleg megrémiszthetik. De ez nem jelenti azt, hogy olyan elemek ne kerülhessenek bele, amit esetleg a nagyobbak már élvezhetnek, hiszen egy előadásnak vannak rétegei. Vannak dolgok, amelyeket a felnőttek fognak jobban érteni, de a történetmesélés és az akciók szintjén nem akartam olyan erős megoldásokat, amelyek félelemkeltők lennének, mint egy mai japán rajzfilm.

 

 

 

 

 

 

 

- Mesélj egy kicsit arról, hogyan választottad az alkotótársaidat a Zeng a lélekhez.

- Az alkotótársakat mindig nagy gonddal választom ki, mert a rendező legfontosabb dolga, hogy jó stábot rakjon össze. Persze nem szerződtethetek mindig világhírességeket, de van már egy kör, akikkel szívesen dolgozom együtt. Kaszás Villő jegyzi a szövegkönyvet, vele már jónéhány előadást végig csináltunk, nélkülözhetetlen a formai érzéke. Korábban a Tér Színházban is készítettek betlehemes játékot, így nagy rálátása van a különböző archaikus szövegekre. Kiss Tamással régóta vagyunk harcostársak. Kiváló pantomim művész és remek színházi érzékenysége van. Bodnár Enikő képzőművésszel közösen hoztuk létre a Zöld Marci, a körhintás betyár című előadást, ahol szintén komoly kihívást jelentett az óriásbábok megtervezése. Mivel ő nagyszínházi tervező, a kosztümök kitalálásához is remek érzéke van. Nem elhanyagolható tényező a személyes és szakmai kötődése a Kabócához. Bakos Árpád zeneszerzővel vajdasági előadásokban már sokszor működtünk együtt. Árpi bábszínházi léptékben is nagyon jól tud dolgozni, de „nagyzenekari” produkciókban, szabadtéri előadásban is jól tud gondolkodni. A játszók adottak voltak a bábszínházban, de szükség volt még két mesélő alkatú színészre: Keresztes János és György Zoltán Dávid lettek a kiválasztottak. Vannak gólyalábas szerepek, amelyek gyakorlott gólyalábasokat követelnek: Erdei Gergő és Bandura Tibor hétpróbás hosszúlábúak, vállalták a nem veszélytelen téli műszakot. Mindenképpen szerettem volna gyerekkórust, s mivel Völler Adélnak, a színház korrepetitorának van gyerekkórusa, így kézenfekvő volt az ő csoportjaiból válogatni énekes gyerekeket.

- Hozzád, mint színházi alkotóhoz mennyire állnak közel a szakrális témák?

- Egyrészt mindig arra törekszem, hogy megtaláljam a szakrális témákban, szövegekben is a mindenkori emberi drámát. Másfelől a szakralitás számomra elsősorban a megvalósítás minőségét jelenti. Hiába beszélünk egy szakrális témáról lelkesen, hitbuzgó módon: ha nem jó minőségű a produktum, amit létrehozunk, abból nem lesz katarzis. Abból lesz, ha valamit „pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen” megcsinálsz, akkor megérezheted azt az úgynevezett Isteni minőséget. Egy egyszerű, hétköznapi történetet is lehet úgy színpadra állítani, hogy közben azt érzed, csodára leltél. A csoda felmutatásában rejlik a szakralitás.

- Az egyik legtermészetesebb közeged az utcaszínház, aminek jellegzetessége az egyetemes, univerzális témák feldolgozása. A tőled látott korábbi előadásokban ez gyakran egy ünnepi, rituális kerettel párosult, és gyakran lírai hangvétellel egészült ki. Az utcaszínházi forma miatt jött az alkotói pályádon, hogy ilyen témájú előadásokat rendeztél, vagy előbb találtak meg maguk a témák, amelyeknek legkézenfekvőbb kifejezési formája volt az utcaszínház?

- Az utcaszínház nem csak a fennkölt dolgokról szól, hanem abban egy bohém vásáriság is van.

  

- Teljesen igazad van. Ezt a rétegét én most kihagytam.

- De maga a színház, minden színházi forma tud egyszerre harsány és fennkölt is lenni. Két nagy példa van előttem: az egyik Charlie Chaplin, aki úgy képes komikus dolgokat bemutatni, hogy közben elszorul a szíved, és mindezt nem váltogatva teszi, hogy egyszer vidám, majd egyszer szomorú a jelenet, hanem párhuzamosan: úgy mutatja be a jelenséget, hogy ha éppen rosszkedved van, akkor azonnal elsírod magad, ha pedig éppen vidám vagy, akkor először nevetsz és csak utána gondolkozol el a mélységén. Ő nagy mester abban, hogy teljességében mutassa meg a jelenségeket. A burleszk az ember esendőségéről szól: ha a filmvásznon látottakon nevetünk, valójában magunkon nevetünk. A másik példa előttem a hagyományos, betlehemes paraszti játék, melynek „előadói” jól ki tudták egyensúlyozni az előadáson belül a profán és a fennkölt részek arányát. Soha nem lett belőle egy – erős kifejezéssel élve – szentfazék rítus, mert ott volt benne a három pásztor groteszk, pogány figurája. A parasztok nagyon jól érezték ennek az arányát, mint ahogyan a saját életükben is, amikor templomba kellett menni, vagy fel kellett venni az ünneplő ruhát, vagy húsvétot, karácsonyt ünnepeltek, azt szigorúan betartották, de a hétköznapjaik nem arról szóltak, hogy naponta háromszor leborulnak Isten előtt. A magyar népi vallásosság és az ebből eredő játékstílus követendő példa, és nemcsak egy betlehemes játékban követendő ez a szerkezet, hanem bármilyen más előadás létrehozásakor jó, ha megvalósítják a helyes arányokat. A túlságosan lírai, fennkölt fogalmazásmód unalmas tud lenni.

- Akkor a Zeng a lélek előadásodban is nagy szerepet kapott a humor.

- Egyrészt a pásztorok jelenléte, másrészt a megvalósítás módja miatt: ahogyan ezek az óriásfigurák megjelennek a térben, már eleve van egy komikus hatás, amit aztán megpróbálunk az angyalok és a gyerekek jelenlétével kiegyensúlyozni. Ez az előadás olyan, mint egy kaleidoszkóp. Nem egynemű anyagokból építkezünk, mert Enikő is különböző korokat és különböző stílusokat tanulmányozva tervezte meg az előadást, egészen távoli kultúrák hatását lehet érezni a látványban. A zene is úgy épült fel, hogy sok népzenei elem van benne, de ugyanakkor a gregorián is helyett kapott Árpád saját szerzeményei mellett. Egy kortárs világzenei mix született. A szöveg is elég tarka, vannak benne kortárs utalások, de ugyanakkor szerepelnek benne tizenhatodik századi apokrifek is. Amikor a tenger hordalékaiból összeraksz egy kaleidoszkópot, abban mindenféle minőségű anyag megtalálható, de maga a végeredmény egy gyönyörű rozetta, egy mandala lesz.

 

 

 

 

 

 

 

- Mik a tervek, milyen utóélete lesz a Zeng a léleknek?

- Ha ennyi energiával és lelkesedéssel hozunk létre egy produkciót, ráadásul még az is meghatározott, hogy mikor lehet játszani, akkor hosszútávra kell gondolkoznunk. A Zeng a lélek nem csak erre az évre készült. Elő fogjuk venni újra és újra, hiszen egy gyereknek is el kell mesélni ugyanazt a történetet tízszer, hússzor, százszor. Reméljük, nem csak Veszprémben fogjuk előadni, eleve úgy találtunk ki mindent, hogy viszonylag könnyen lehessen utaztatni a produkciót.

- Milyen terveid vannak a közeli s távolabbi jövőben?

- Itt Veszprémben van két megbízatásom: Kovács Gáborjánnak van egy mesesorozata A négylábú kastély meséi címmel, ebből készítünk előadást a jövő évadban úgy, hogy ő lesz a zeneszerzője is, az írója is a produkciónak. A Kapitány és Narancshal című mesét szeretném még színpadra állítani Veszprémben, a könyv illusztrátora, Rofusz Kinga közreműködésével. A Magyar Népmese Színházzal is sokat dolgozom majd Budapesten. Egerbe is meghívtak egy produkcióra, és persze a Kabóciádéra is készülni kell.

 

Fotó: Kabóca Bábszínház- Peka Roland, Rumi László facebook oldala

További képek