Vitára fel, aki bábos! - gondolatszösszenet a „Báb vagy bábos?” vitaindító kapcsán

Szilner Olivér | 2019-04-06

Formai megoldások, legendás alkotók, színházi szakemberek jönnek-mennek, de a jó történet kortalan, és mindig lesz rá igény.

A bábszínház inkább vizuális műfaj, képzőművészeti termék, mint drámai.” (Szentirmai László)

A művészeti ágak a befogadóra gyakorolt hatásból táplálkoznak, legyen az vizuális, auditív vagy drámai, esetleg mindezek egyvelege. Az impressziónál persze kevés szubjektívebb dolog létezik, ezért aztán komoly bajba kerülünk, ha tisztán impresszív művészeti alkotásokat próbálunk összehasonlítani.

Léteznek azonban ún. storytelling típusú művészeti ágak, ilyen a filmművészet jelentős része, a színház, és igen, a bábszínház is. Báb-színház. Színház pedig nem létezik storytelling nélkül – azt hívják performance-nak, ami ugyan használ színházi eszközöket, ám történet híján sosem válik igazi színházzá. A báb pedig (színházi közegben) egy eszköz a történetmesélésre, ahogy a szöveg, a zene, a mozgás és tulajdonképpen maga a színész is az. Mindegyik alkotóelem kizárólag a történet tükrében nyer értelmet, képtelen gondolat akár csak egyiket is – esetünkben a bábot, mint elemelt képzőművészeti jelenséget – a jó történet fontossága elé helyezni.

Márpedig híján vagyunk jó történeteknek. Magyarországon sajnos még mindig kevés helyen tanítják a drámaírást, mint mesterséget, ráadásul ezek általában kimerülnek egy néhány napos/hetes kurzusban. Hogyan lehetséges ez, mikor a zenének, a mozgásnak és a színjátszásnak is külön egyeteme van? Még bábszínészként is előbb szerezhet diplomát az ember, mint íróként.

A történetalkotás igenis tanítható, és mindenekelőtt tanulandó! A bábszínházi darabok javarészt nem előre megírt színművek, a szövegkönyvek általában az adott bemutató apropóján készülnek el. Tulajdonképpen minden ilyen alkalommal – papíron – egy új magyar dráma születik, ezért hatványozottan fontos, hogy tisztában legyünk a storytelling folyamatának működési mechanizmusával. Vannak persze ösztönös történetmesélők, akik eme szigorú szabályrendszert (annak tudatos ismerete nélkül) kiválóan használják, de azért jó lenne, ha nem elégedne meg ennyivel a bábos szakma (sem). A storytelling fejleszthető tudás, kérem, hogy kutassunk, tanuljunk, fejlődjünk ezen a téren (is)!

A jó alaptörténeten túl pedig már ízlés dolga, hogy kékre vagy pirosra festjük a díszletet, hogy bunrakut vagy marionettet használunk vagy, hogy kihozzuk-e a bábszínészt a paraván elé. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy a jó történet beszippantó ereje nagyban segíti az előadás formavilágával való azonosulást, az ízlésbeli különbségeink rugalmas átlépését. Formai megoldások, legendás alkotók, színházi szakemberek jönnek-mennek, de a jó történet kortalan, és mindig lesz rá igény.