Csíkos, anyukás - Bátorságpróba a Mesebolt Bábszínházban

Ölbei Lívia | 2019-05-16

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház kicsi kamaraterme hol apró, de kényelmes dióhéj, hol meg fényekkel, árnyakkal teli dzsungel – ahol Peti, a gyáva kistigris lakik. Hét év után vitte színre újra a társulat Hanna Januszewska varázsmeséjét. A varázslat működik.

A hét mesebeli, mágikus szám – ennél nagyobb érv nem is kell a történet ismételt színreviteléhez. De vannak még érvek abban a szokásrendben, amely szerint a Mesebolt időről időre felújít egy-egy korábbi előadást. A felújítás nem pontos meghatározás, és nemcsak azért, mert ugyanaz az a bemutató még ugyanazokkal a szereplőkkel sem tud ugyanaz lenni több év után, hanem például azért is, mert a szombathelyi bábszínház társulata az utóbbi időben nagy mértékben kicserélődött. A gyáva kistigris-előadás új változatában minden szereplő új, az akkor egyetemi hallgatóként jegyzett Kovács Petra Eszter neve mellől pedig időközben eltűnt az „eh.” megjelölés: azóta felnőtt bábrendező. Boráros Szilárd tervezte a díszletet és a bábokat, amelyek (az eredetiek) hét év pihenés után ismét életre keltek. Elcsépelt ez a fordulat – „a báb életre kel” -, néha mégis különös jelentősége van. A gyáva kistigrist 4-10 éveseknek ajánlják. A felújítás egy pillanatra ráirányítja a figyelmet arra a magától értetődő helyzetre, hogy a bábszínház a mitologikus, vagyis tágas-körkörös, egyszersmind a reális-lineáris idő törvényei szerint működik (mindannyian így vagyunk ezzel, a bábszínház meg főleg). Az új Hanna Januszevska-bemutatóban a kétféle idő/szemlélet találkozik. És még mennyi minden. Voltaképpen benne van Kovács Géza igazgatói ars poeticája is, miszerint alapvetően a hagyomány és korszerűség folyton mozgásban, hullámzásban lévő koordináta-rendszerében gondolja el a Mesebolt működését; erre azért érdemes kitérni, mert két sikeres vezetői ciklus után most kezdte meg a harmadik öt évet a Mesebolt élén. A gyáva kistigris-bemutató pedig annak szeretnivaló bizonyítéka, hogy az új társulat tele van friss energiával, tehetséggel: bátran köszörüli tigriskörmeit (és oda nekik az oroszlánt is).

 

 

 

 

 

 

 

Boráros Szilárd csupa tűz, még mozdulatlanságában is izgő-mozgó, száját tátó díszletére azért kell rácsodálkozni megint, mert a létezésével-működésével mintha a hagyomány és korszerűség összekapcsolását példázná. Ha jobban megnézzük, világossá válik, hogy a trükkös süllyesztőkkel, függesztőkkel ellátott játéktér alapjaiban nem más, mint hagyományos paraván; hogy ez az előadás is Vitéz László (Kemény Henrik) köpönyegéből bújt ki. És ezen az sem változtat, hogy itt nem kesztyűbábokat, hanem grabancon fogható kézibábokat mozgatnak a színészek. Másrészt ez az eleven lénynek tűnő dzsungel – hol az erdőt, hol a nagyváros dzsungelét értjük ezen, mert metafora a világ - maga a testet öltött félelem; de a lakói tudják, hogy mikor kell humorral hűteni a kedélyeket. Petike gyerekszobába kívánkozó plüss kistigris – mert a gyerekszoba tud nagyon félelmetes lenni, dzsungelként működni lámpaoltás után. A Petike-báb hosszú mellső lábai – a tartása, a nyaka, a háta, a lénye – pontosan és finoman fejezik ki azt a szorongást, amely Peti életét nehezíti. Nem is lehet tudni (szétszálazni biztosan nem), hogy a bábban magában rejlik-e ez a szorongatottság – vagy abban a mozdulatban, ahogyan Varga Bori a bábot a kezébe veszi. Vagy a kettejük kapcsolatában rejlik a válasz. A bábszínház azért különleges, mert az alapvető emberi reflexió, önreflexió mutatkozik meg benne és általa mindig: a lényege szerint. A színészek – a címszereplő Varga Bori mellett Gyurkovics Zsófia, Kosznovszky Márton, Kovács Bálint – terepszínű, modern dzsungelharcosnak öltözve olvadnak bele a játéktérbe, hogy annál erőteljesebben legyenek jelen: nemcsak a karakteres bábok karakteres mozgatása, hanem a villámgyorsan színt, tempót, személyiséget váltó hangjuk által is. (Minimum tízféle figura tűnik föl az előadásban: Lilitől, a virgonc leopárdlánytól és a Szentjánosbogártól a Paradicsommadáron át az elefántormányos Doktor néniig.)

 

 

 

 

 

 

 

Hanna Januszevska története pedig (amelyet a dramaturg Végh Ildikó alkalmazott a Mesebolt színpadára) valószínűleg azért áll kézre a bábszínházban, mert úgy bánik a réges-régi (nép)mesearzenállal, hogy közben természetes módon korszerűvé is teszi. Úgy tanít, hogy nem lóg ki a lóláb; a dúdolni jó dalok – Novák János zenéjére – összefoglalják, kommentálják a helyzeteket. (Fordítót nem említ a színlap, de Hanna Januszewska meséje – Petike, a kis tigris címmel - már a Bábjátékos Kiskönyvtár 86. kötetében megjelent anno, a Múzsák Közművelődési Könyvkiadó gondozásában, fordítója Radó György.) Az értésben megint a mesemorfológus Propp segít: mese megszámlálhatatlanul sok van, funkció kevesebb három tucatnál is. A gyáva kistigrisből sem hiányozhat az a nyitópozíció, hogy a hősnek el kell hagynia az otthonát, ki kell lépnie élete biztonságos keretei közül, próbákat kell kiállnia (barátokat, támogatókat kell szereznie), hogy aztán önazonosságát megtalálva, abban megerősödve térhessen vissza. Ami az önazonosságot illeti: a gyáva kistigrist szigorú (de aztán bocsánatkérésre is képes) apja megfosztja a csíkjaitól, amelyeket Peti csak a nagy próbatétel teljesítése után kap vissza. Fontos, hogy a legnagyobb próbatétel belülről fakad. Ha Tigrismama beteg (ráadásul az aggodalomtól), akkor nincs mese: ha esik, ha fúj, ha sötét van, el kell menni a Doktor néniért. Így lesz a dacos félelemből - „Nem kellenek a csíkok, az anyukámat akarom!” - csacsogó büszkeség: „Anyukám, képzeld, anyukám! Átvágtam a sűrű dzsungelen, pedig dörgött, villámlott. És hideg volt, meg az eső is esett. És a Doktor néni azt mondta, nem baj, ha nincsenek csíkjaim, akkor is igazi kistigris vagyok!” Lám, a látszat és lényeg finom elkülönböződései: a szuperhősjelmez sem tesz feltétlenül szuperhőssé.

 

 

 

 

 

 

 

Van az előadásban egyetlen tigriscsík, amely – varázstalanított hétköznapi nyelven szólva - tépőzárral működik. Nem a varázstalanítás miatt, de azért jegyezzük meg, hogy Peti-bábból meg nyilván kettő van: elég egy villámgyors bucskázás, és máris az összes csíkja eltűnik – aztán a megfelelő pillanatban a helyére kerül. A kettő – az persze egy; és mégis: az a kistigris, amelyik a dzsungelből visszatér, már tényleg nem az a kistigris, amelyik elindult a Doktor néniért. Segített a világító Szentjánosbogár is.


A gyáva kistigris a Mesebolt Bábszínházban

Szerző: Hanna Januszewska

Dramaturg: Végh Ildikó

Tervező: Boráros Szilárd

Zeneszerző: Novák János

Hangszerelte: Takács Dániel

Rendező: Kovács Petra Eszter

Játsszák: Gyurkovics Zsófia, Kosznovszky Márton, Kovács Bálint, Varga Bori

Bemutató: 2019. május 12-én

Fotó: Mesebolt Bábszínház-Trifusz Ádám


 

További képek