IV. Fux Feszt

Bíró Árpád Levente | 2019-09-11

2019. szeptember 30. – október 5. között negyedik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját: a társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonnégy előadását láthatja a közönség, a meghívott előadások mellett pedig szakmai beszélgetésekre és bábtörténeti konferenciára is sor kerül.

A hat erdélyi hivatásos magyar bábszínház - Brighella Bábtagozat – Szatmár, Puck Bábszínház – Kolozsvár, Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház - Marosvásárhely, Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy, Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár, Lilliput Társulat – Nagyvárad, és a székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely mellett ,2019-ben a fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Bozsik Yvette Társulat, Fabók Mancsi Bábszínháza, Markó-Valentyik Anna, illetve Pályi János. Természetesen idén is részt vesz a fesztiválon a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia bábtársulata is, továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábos, illetve a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatói 1-1 előadással.

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a IV. Fux Feszt is versenyfesztiválként határozza meg magát. A szakmai zsűri tagjai idén Asbóth Anikó bábszínész, színházigazgató, Benedek Botond színész, Papp Tímea kritikus.

A fesztivál előadáskínálata

A fesztivál négy korosztály számára ajánl előadásokat: az óvodás-kisiskolás réteg mellett a középiskolások is megtalálják a kedvükre valót, emellett babaszínházi produkciók és felnőtteknek szóló előadások is színesítik a fesztiválprogramot.

A IV. FuxFeszt a magyar népmese napjával indít szeptember 30-án. A fesztivál nulladik napján az Árkádia Színházban mutatja be Laci királyfi című előadását a MárkusZínház, Vitéz László című előadásával pedig Pályi János érkezik Nagyváradra.

A fesztivál hivatalos programját a Lilliput Társulat Hollós Mátyás című előadása nyitja, ezt követően kerül sor az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Budapest Bábszínház és a Szigligeti Színház Lilliput Társulat közös szervezésében megvalósuló Tradíció és innováció. 70 év báb – konferenciasorozat nagyváradi állomásának programjára is.

A fesztivál második napján, október 2-án délelőtt 10 órától a szatmári társulat Szélszabadító című előadását, a sepsiszentgyörgyi művészek A halhatatlanságra vágyó királyfi produkcióját, a székelyudvarhelyi Béka-királykiasszonyt, valamint a pécsi MárkusZínház Rejtő Jenő-adaptációját, a Grand Hotelt láthatja a közönség.

Október 3-án hét előadással, köztük két babaszínházi produkcióval, a Lilliput Társulat Én,a. kis herceg című előadásával, valamint a temesvári társulat Hókirálynőjével várja nézőit a IV. FuxFeszt. A fesztivál harmadik napját Fabók Mancsi Bábszínháza felnőttszínházi produkciója, az Azért a kis bolondságért című produkció zárja, amelyre az Állami Filharmónia termében kerül sor.

Október 4-én, pénteken, 10 órától a nagyváradi származású Fekete Ágnes utatja be Ül, áll, fekszik című babaszínházi produkcióját, később a kolozsvári bábszínház A csillagszemű juhászát, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház kamaszoknak szóló Völgyhíd című produkcióját, a zalaegerszegi bábszínház Pötty című babaszínházi előadását, valamint Markó-Valentyik Anna Ideje a meghalásnak című felnőttszínházi alkotását láthatják az érdeklődők.

Október 5-én, szombaton délelőtt 10 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be bogarak című előadását a magyarországi Bozsik Yvette Társulat, majd 12 órától az Árkádia Színház nagytermében a Vojtina Bábszínház A csizmadia, a szélkirály és a nyúlpásztor esete című előadást láthatják az érdeklődők. A 17 órától kezdődő díjátadó gálán Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című előadását láthatják az érdeklődők.

Bővebb információkért látogassanak el a www.szigligeti.ro, illetve a fuxfeszt.szigligeti.ro weboldalakra.