A szavak és a dolgok a Meseboltban
Én vagyok én, te vagy te. Ez a címe a szombathelyi Mesebolt Bábszínház hat év után felújított előadásának, amelynek szerzőpárosa Peter Bischel és Szabó Borbála, rendezője Veres András, tervezője Mátravölgyi Ákos, játékosa Kovács Bálint. Minden ugyanaz és minden más.
És akkor már benne is vagyunk a közepében. Ugyanaz a szó hat év után vajon ugyanazt jelenti? (Nem is kell elmenni Borgesig és a Don Quijote újraírásáig.) Peter Bischel – és Szabó Borbála – történetének főhőse nyelvi problémává teszi az unalmat és a magányt, illetve az élet eredendő egyhangúságát, amelyben a linearitás izgalmán felülkerekedik a biztonságot adó, körben forgó mitologikus idő, a folytonos ismétlődéseivel. A főhős – az úgynevezett átlagember, vagyis az ember – saját, külön bejáratú nyelv létrehozásával tesz kísérletet az unalom megtörésére. A szintaxis marad, de a dolgok megnevezésének-elnevezésének isteni gesztusa egy időre tényleg felszabadítóan hat a főszereplőre – akinek különben nincs saját neve. Ő az ember; valahol a közönséges pézsmatulok és a csiga között. (Ez az apró ötlet is messzemenő következményekkel jár, mondhatni egészen új filozófiai gondolkodást idéz. Az ember nem uralja a terepet – miközben persze pont arra tesz kísérletet -, hanem egy a sorban a világot benépesítő élőlények között.)
Ami a nevek-szavak és a dolgok között felfedezhető feszültséget illeti, a felnőtt közönség emlékezetében rögtön fölbukkan Júlia kétségbeesése, amikor rájön, hogy Rómeó: Montague. A Capulet lány a rózsával vigasztalja magát, hogy nevezzük bárhogy, éppoly illatos. Vagy ott van Hervai Gizella írása, a Levél helyett: „(…) Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. (…) Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. (…) Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé. (…)” A legszebb az egészben az, hogy az 5 éven felülieknek ajánlott meseboltos előadás a maga abszurdba hajló, fanyar és karcos, szemérmesen érzelmes módján éppen Hervai Gizellának válaszol: hogy hahó, van itt két ember – egy férfi és egy nő -, akik megtalálták azt a titkos nyelvet, amelyen szót értenek: ők és csakis ők. És ha a felnőttek az Én vagyok én, te vagy te láttán találnak „felnőttes” párhuzamokat, akkor azok a gyerekek, akik most megnézik az előadást, évek múlva talán könnyebben ráhangolódnak Shakespeare-re is, mélyebben értik Júlia kétségbeesését.
Még akkor is, ha az Én vagyok én, te vagy te nem tartozik a Mesebolt legkönnyebben befogadható előadásai közé. Az alaphelyzet szerint mintha tudományos-ismeretterjesztő előadáson lennénk – ez a helyzet pedig meghatározza a báb és bábos viszonyát is. A narrátor-játékos, Kovács Bálint úgy vezeti föl – és voltaképpen vezeti végig – az előadást, mint egy prezentációt vagy kísérletet a mindentudás egyetemén. Tényleg előad – bemutat, alátámaszt, szemléltet -, mint valami komoly professzor, akire odafigyelünk, akire fölnézünk és összekacsintunk a háta mögött. A közönséges pézsmatulok helyett most éppen az ember a tananyag, legközelebb a csiga következik; legalábbis az előadói ígéret szerint.
Mátravölgyi Ákos kékbe hajló acélszürke, tenyérnyi, egyszerre kinti és benti világot tervezett az „úgynevezett átlagember” köré: szürke-kék benne maga az ember is – mint akár vállra vethető kézibáb. (A mellékszereplők ötletes síkbábok: a főnök, a vásárló, a boltos.) Hogy aztán majd a megfelelő pillanatban – amikor megjelenik a Másik – kiszínesedhessen a tér, zöldülhessen a fű, pirosodhasson a ruha. Az átlagember világa – összhangban az ismeretterjesztő előadás-hangulattal – olyan, mint valami akadálypálya; vagy inkább egy társasjáték táblája, ahol nagyjából körben, csigavonalban kell és lehet haladni, hogy elérjük a célt. Ez a naponta bejárandó csigavonal vagy körpálya – az otthontól a munkahelyen, a bolton és a mozin át az otthonig - megintcsak a lineáris és a mitologikus idő együttes jelenlétére utal; szépen és jelentésesen. Ebben a „mesében” így jelenik meg a mesebeli ismétlődés: elvégezni a napi feladatokat elég jó próbatétel. Nem lehet eléggé aláhúzni, hogy a bábszínésznek – Kovács Bálintnak – milyen komoly és összetett akadálypályán kell végighaladnia (többször is); és hogy ezt milyen derűs nagyvonalúsággal teszi: ez maga az előadás. (Hogy az első bemutató óta eltelt hat, a leginkább a fotókon látszik.)
És miközben az „úgynevezett átlagember” unalmában bevezeti a saját, külön bejáratú nyelvét – képnek nevezi az ágyat, újságnak a szekrényt, puszinak a csigát, sajtnak a lányt, remeknek a pöttyöst, elefántnak az ajtót; a kíván neki rág, a zavar pofoz, a segít visít és így tovább -, egy másik szinten jól működik a színházi „jelnyelv” az előadásban. A legszebb, ahogyan a szék szempillantás alatt funkciót vált a világ legtermészetesebb módján: nincs zavar, a szerződés azonnal érvénybe lép a játéktér és a nézőtér között. Annál nagyobb zavart okoz az „úgynevezett átlagember” a szavak és a dolgok között fennálló közmegegyezés fölrúgásával: senki se érti, mit beszél. Ez a rendkívüli állapot egészen addig szórakoztatja őt, amíg – ahogyan az lenni szokott – „meg nem ismer egy gyönyörű lányt”. Hősünk általa tud visszazökkenni a hétköznapi életbe – de úgy, hogy most már közös a titok. Nincs mese: az „én” mellé valahogyan mindig kell a „te”. (Hogy aztán kettőnk közül ki a hülye, megint más kérdés.)
Peter Bischel-Szabó Borbála: Én vagyok én, te vagy te
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zeneszerző: Gyulai Csaba
Rendezte: Veres András
Játssza: Kovács Bálint
A 2013-as előadás felújítása a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban
Bemutató: 2019. szeptember 29.
Fotó: Mesebolt Bábszínház