„Minden körülmények között az ember a legfontosabb.”

Beszélgetés Botházy-Daróczi Rékával, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulat művészeti vezetőjével.

– Milyen kapcsolatban állsz a bábszínházzal, gyermekszínházzal? Mit jelent neked ez a világ?

– Alázat, munka, felelősség, titokzatosság, varázslat, rohanás, egyeztetés… ha asszociációs játékot játszunk.

– Lassan több mint öt éve vagy a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulat művészeti vezetője. Milyen művészi környezetbe kerültél akkor, és mi változott azóta a társulatban? Volt-e más, újszerű vezetői koncepciód az indulásnál az elődödhöz képest?

– Hiszem, hogy mindenki a legjobbat szeretné, amikor feladatot vállal, legfeljebb nem egyformák a módszereink. Újszerű vezetői koncepció? Olyan sokszor hallom, hogy amikor az emberek vezetői pozícióba kerülnek, akkor feltalálják a spanyolviaszt. Teljesen természetes a másság, már abból adódóan is, hogy különböző habitusú emberek, különbözői vezetői nézeteket valló egyének váltják egymást. Voltak/vannak bizonyos nézeteim, melyekben hiszek és tudatosan ragaszkodom hozzájuk. Fontosnak tartom – és ez egyik biztos pontja minden évadunknak –, hogy a fenntartó által előírt négy előadásból kettő mindenképpen hazai alkotóval készüljön. Nagyszerű magyarországi rendezők vannak, akik közül néhányan visszatérő alkotók nálunk, és kiváló előadások születnek általuk, amiért hálásak vagyunk. Folyamatosan keressük a lehetőséget arra is, hogy olyan alkotókkal vegyük fel a kapcsolatot, akik még nem jártak nálunk. Mindeközben lehetőséget kell kínálnunk a hazai alkotóknak is. Magyarországon a bábszínházat mint műfajt nagyon magas színvonalon művelik. Itt Romániában, Erdélyben egyelőre az útkeresés jellemző ránk. Ennek egyik oka éppen az, hogy a hazai alkotók nem igazán kapnak esélyt az alkotásra, s ezért szeretném, hogy társulatunk itteni művészekkel is dolgozhasson.

Hiszek abban, hogy Nagyváradon egy nagyon stabil, erős bábtársulatunk van. Fontosnak tartom, hogy olyan előadásokat hozzunk létre, amelyek feszegetik a bábszínészek határait; hogy legyenek kihívások, ne maradjunk mindig a komfortzónán belül. Hiszem, hogy ha minél több inger éri a művészt és tágulnak a korlátai, nézetei, annál nagyobbá lesz az éhség benne az újra, a minőségire, a pontosságra. Abban is hiszek, hogy társulaton belül senkinek nincs fontos és kevésbé fontos feladata. Mindenkinek a munkája ugyanolyan fontos, és ha bárhol gyengül a láncszem, azonnal érezhető. Nem hiszek az olyan színházban, melyben a színész a legfontosabb, és olyanban sem, amelyben az adminisztráció. Vezetőként azt gondolom, hogy mindig, minden körülmények között az ember a legfontosabb. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy vékony jég, s mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják azt meglékelni, visszaélni vele.

– Véleményed szerint mi lehet a 21. században a bábszínház küldetése – akár a helyi viszonyokat nézzük, akár átfogóbb perspektívában gondolkodva?

– Nem gondolom, hogy a küldetés gyökeresen változna. Inkább a forma, a képi megjelenítés, a témák azok, amelyekkel egy-egy bábelőadás foglalkozik, s ezek változhatnak. A művészi igényességre való nevelés, az első színházi élmény minősége, a gyerekek színházi ízlésvilágának kialakítása minden bábszínház küldetése. Egy kisebbségi létben ezek szinte kötelező módon kiegészülnek a nyelv és az irodalom tudatos életben tartásával, ápolásával.

– Milyen elvek alapján állítod össze az évadokat? Erről az idei évad kapcsán is érdemes. beszélnünk.

– Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, amikor évadot tervezünk. Egyrészről kihívás a célközönség teljes kiszolgálása, hiszen a csecsemőktől az iskolásokig nagyon széles az a korosztályréteg, amelyhez szólnunk kell. Másrészről a műfaj maga is annyira színes, hogy jó lenne minél több formáját megmutatni! További kihívást jelent, hogy évadonként négy új produkciót van lehetőségünk létrehozni, s ezzel élnünk kell. Az idei évad azért különlegesebb, mert ez a hetvenedik évada a nagyváradi bábszínháznak. Különösen figyeltünk arra, hogy az évad egyszerre legyen tisztelgés az elmúlt hetven év előtt, és ünneplése a jelennek, a megmaradásnak. A Szabó Attila által írt és rendezett A boldogság madara a jelent, az Urbán Gyula által rendezett János Vitéz a klasszikus bábjátékot, a Seres Lajos által rendezett Csodálatos kalucsni a nagyváradi bábjátszást, a Szabó Viktor által rendezett Csillagszív báb sci-fi pedig a jövőt, a következő generációt jelentené.

– Idén hetvenedik születésnapját ünnepli a nagyváradi bábjátszás. Mivel készültök az évfordulóra?

– Egy úgynevezett himnusz van készülőben. Himnusza még nem volt a bábszínházunknak. Szabó Attila rendező, író, dramaturg írja a dalszöveget, Bakk-Dávid László zeneszerző lesz segítségünkre a megzenésítésében. Ezt február 19-én, a születésnapon szeretnénk bemutatni a közönségnek, hiszen hetven évvel ezelőtt ezen a napon volt Nagyváradon az első bábszínházi előadás. Reméljük, a gyerekek sok-sok éven át fogják ezt a dalt énekelni. A születésnapra koncerttel is készülünk: van a Lilliput Társulatnak egy nagyszerű zenakara, a MeseBand, és Varga Imre korrepetitorunk állítja össze a koncertanyagot az eddig játszott előadások zenéiből. Ezen a koncerten debütál majd a himnusz is. Ám lesz egy másik vetülete is az ünnepnek. Az elmúlt hetven év váradi magyar bábjátszását feldolgozó tanulmányköteten dolgozik Biró Árpád Levente kollégánk, amelyet szeretnénk bemutatni a születésnapon, valamint ennek egy gyerekbarát verzióját, színes-képes foglalkoztatókönyvként, kifestőkkel, rövid történetekkel. Tehát lesz egy szakmai, felnőtteknek szóló, és egy gyerekeknek szóló kiadása. A másik terv a Lilliput Társulat és a nagyváradi román Trupa Arcadia közös előadása, amelyet egy workshop eredményeként mutatnánk be. Sok évig egybeolvadva dolgozott a két társulat egy bábszínház égisze alatt; most – bár ugyanazon az épületen belül, de – külön intézmények társulataiként működünk. Úgy gondolom, mindenképp fontos a közös ünneplés, megerősítve a békés együttélést. A tíznapos workshopot Szabó Attila fogja vezetni, ő rendezi az előadást, és egyetlen egyszer fogjuk bemutatni, a születésnapon. Ünnepi produkció lesz, mely bemutatja a múltat, foglalkozik a jelennel, és megsejteti a jövőt.

Mindemellett szintén februárban mutatjuk be Seres Lajos életműdíjas nagyváradi bábszínész rendezését, A csodálatos kalucsnit. Több tíz évvel ezelőtt Seres bácsi már megrendezte nálunk ezt az előadást, amelyet most tisztelgésként felújítunk. Nem lehet úgy ünnepelni, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt az alkotót, aki még közöttünk él, és szinte az első pillanattól kezdve a váradi bábszínház tagja volt.

– A hat erdélyi magyar hivatásos bábszínház között a nagyváradi társulat aktív és fontos szerepet tölt be az utóbbi évek során, gondolok itt a Fux Pálról elnevezett Fux Fesztiválra is, amelyet kétévente, 2019-ben negyedik alkalommal sikerült megszerveznetek. Mesélnél a fesztivál küldetéséről, közösségépítő szerepéről, színházak közti kommunikációjáról?

– A fesztivál elsődleges célja az erdélyi bábszínházak közötti kommunikáció felélénkítése volt. Azt tapasztalom, hogy ebben csak sok türelemmel lehet változást elérni. Bízzunk abban, hogy lassú víz partot mos, és idővel beérik a gyümölcse a próbálkozásnak. Látom, hogy van közösségépítő hatása a fesztiválnak, hiszen vannak olyan rendezők, alkotók, akik a Fux Feszt ideje alatt kerültek kapcsolatba az adott társulatokkal, majd az új ismeretség révén kezdtek el közösen dolgozni. Vagy: egyetemek hívnak meg olyan alkotókat workshopot tartani, akikkel a fesztiválon ismerkedtek meg.

Az erdélyi bábszínházak közti szorosabb együttműködést a földrajzi távolságok is hátráltathatják, akár anyagiakban. Nagyváradról eljutni például Sepsiszentgyörgyre nem kis kiadást jelent a színháznak. Szóval a Fux Feszt jótékony hatásai közé tartozik a könnyebb kapcsolatfelvétel, hiszen találkozunk, beszélgetünk. Talán ennek fényében kellene változnia a fesztiválnak: hogy még inkább egymás felé fordítsa az erdélyi magyar bábszínházakat. Ezen a stratégián még dolgozunk, gondolkodunk. Különben ilyen célt szolgál a fesztivál szakmai és gyerekzsűrije által odaítélt díj: a díjazott előadások meghívást kapnak nagyváradi vendég-szereplésre – hogy a fesztivál után is legyen élő kapcsolat a színházak között. Úgy gondolom, hogy hiányosságai ellenére hiánypótló fesztivál ez Erdélyben.

– Hogyan fejlődött, fejlődik a fesztivál? Miben volt más a 2019-es az előzőekhez képest?

– A sokszínűség érdekében fesztiválonként bővítjük az előadások számát. A csecsemőktől kezdve a felnőttekig minden korosztály igényét igyekeztünk lefedni minőségi produkciók bemutatásával. Fontosnak tartottuk bemutatni a nagyváradi közönségnek, milyen sokszínű, sokoldalú a bábműfaj. Sokan ugyanúgy meglepődnek, ha csecsemőelőadásról hallanak, mint ha felnőttelőadásról. A szakmának azt igyekeztünk közvetíteni, hogy milyen referenciális előadásaik vannak egy-egy társulatnak. Azt gondolom, hogy ez sikerült. Egy fesztiválhét pedig nem csak a szakmának, hanem a helyi közönségnek is ünnep.

– Milyen terveitek vannak a következő években?

– Kisebbségi létben, ahol folyamatosan fogy a gyerekek száma, a bábszínház legnagyobb kihívása az életben maradás, a magyar társulat életben tartása. Bármennyire is PR-szövegként hat, amit most mondok, de nekünk az nagyon nagy előny, hogy a nagyváradi Szigligeti Színházhoz tartozunk. A vezetőségtől minden támogatást megkapunk, amely biztosítja az optimális működési, alkotási körülményeket. Jó lenne, ha a társulat még inkább erősödne szakmailag, jó lenne workshopokat szervezni, fiatalítani a csapatot, kitermelni a saját alkotóinkat. Ezért is támogatom, hogy minden évadban legyen egy-egy saját bábszínészünk által létrehozott előadás.

Szeretném azt is, hogy a társulat megélhessen szakmai kihívásokat és sikereket; hogy beszéljenek rólunk, hogy legyen visszhangja munkánknak.

Fotó: Lilliput Társulat

További képek