Három lány kékben

Ölbei Lívia | 2020-02-12

A kis hableány-bemutató úgy ér véget, hogy nem ér véget: fülünkben marad a szárnyak végtelenített kattogása; szemünkben marad a kis dobozokba zárt látvány is.

Bartal Kiss Rita most (pályafutása során harmadszor, Szatmárnémeti és a budapesti Aranyszamár Bábszínház után) a zalaegerszegi Griff Bábszínházban vitte színre a kis hableány történetét: mintha nem hagyná nyugodni ez a talányos, közismert, vagy inkább „azt gondoljuk, hogy ismerjük, pedig dehogy” Andersen-mese. Gimesi Dóra szép és pontos – úgy lecsupaszított, hogy telített – színpadi átirattal alapozza meg az előadást, a látvány és a bábok tervezője az illusztrátorként és animációs filmesként is magasan jegyzett Rofusz Kinga. Itt rögtön érdemes kis kitérőt tenni. Rofusz Kinga 2010-ben Schein Gábor Irijám és Jonibe című kötetének illusztrálásáért nyerte el az év illusztrátora címet (ez volt az első könyvillusztrátori munkája), a kötet az év gyerekkönyve lett. Aztán maguk az alkotók kérték fel Bartal Kiss Ritát: rendezzen bábszínházi előadást Irijám és Jonibe történetéből. A Bóbita Bábszínházban, a Szabadkai Népszínházzal való együttműködésben született meg az Irijám és Jonibe-bemutató 2015-ben. Hogyan jön ez ide? Úgy, hogy a halkirálynő és a madárkirály különös, mély, tiszta és sokértelmű története – az elemek végzetes különbözőségéről és egymásra utaltságáról - voltaképpen mintha kishableány-variáció volna. A víz – a nő; a föld – a férfi. Mi szab gátat – gátat szabhat-e valami – a vágyakozásnak? Mi köze van a beteljesülésnek a szerelemhez? Mi a boldogság? Mi a szabadság? Mi a különbözőség? Mi a hasonlóság? Mire jó az egyik? Mire a másik? Mi a szép? (A láb vagy a sellőuszony?) Mi a veszélyes? Mi az idegen? Mi az ismerős? Mi a szerelem? Mi az áldozat? És a szeretet? A kis hableány alkalmas történet ezeknek a kérdéseknek a fölvetéséhez.

 

 

 

 

 

 

Nyilván nem véletlenül hangsúlyozta Bartal Kiss Rita még a premier előtt, hogy ezt a Griff-előadást nem a legkisebbeknek, hanem inkább általános iskolásoknak szánják (sőt: műsorra tűzik az Esti mese felnőtteknek sorozatban is). A zalaegerszegi premieren azonban a bábszínház megszokott, alapvetőnek (vagy akár kizárólagosnak) gondolt célközönségénél fiatalabb kisgyerekek is megjelentek: pöttömszínházba valók. De nem csak megjelentek (mert elhozták őket): a világ legtermészetesebb módján élték (megpróbálták élni) a maguk életét. Nyűgösek voltak, éhesek voltak, szomjasak voltak, kikérezkedtek, sivalkodtak. És anya-apa hosszan-hosszan hagyta, hadd tegyék – úgy tűnt, az árnyéka sem ötlik föl annak, hogy itt és most mindez tönkreteszi, de legalábbis megzavarja a játékot és a befogadást. Azért muszáj ennyi szót vesztegetni a jelenségre, mert – talán nem túlzás – jelzi: mit gondol vagy mit nem gondol úgy általában a felnőtt, a szülő a bábszínházról. (A zizgő zacskókat most felejtsük el.)

Különben a gyerekközönségnek – bárhol, bármikor – bámulatos képessége van arra, hogy együtt lélegezzen („összelélegezzen”) a báb/színházzal; és azonnal hangosan is megfogalmazza, amit lát, hall, tapasztal, gondol. (Jó ilyennek képzelni Shakespeare színházát, ráadásul abba még a magvak köpködése – zacskók zizgése - is belefér; de ez utóbbira semmi szükség.) A figyelemből adódó megjegyzések, közbeszólások soha nem zavarják az előadás menetét. Ellenkezőleg. A Griff-premieren is fölragyogott az a pillanat, amelyben a kis hableánynak ismeretlen megmentőjéről lamentáló királyfi megkapja a magáét: „De hát ott áll előtted!” A méltatlankodó megjegyzés egy kisfiútól érkezett, aki ezek szerint együtt rezdült a mesével, és már menet közben megtalálta a saját válaszát, talált egy lehetséges választ a megfejtésére. Mert micsoda dolog az, hogy a királyfi nem tudja, nem érzi – nem látja -, hogy megvan: ő az a lány. Van egy apró momentum, amely az átiratban megjelenik, az Andersen-meséből azonban (legyen bármilyen fordítás) hiányzik: a bábelőadásban az épp megmentett, ájulásba zuhant fiú a parton egy, csak egy pillanatra – de megpillantja a kis hableányt. Mindenesetre az az egyetlen – színpadi és drámai - pillantás indította méltatlankodásra a figyelmes kisfiút, miközben el is mozdította egy kicsit a történet gyémánttengelyét. (Andersen meséi annyira közkincsnek számítanak, hogy fordítóikat nem nagyon tartjuk számon, hacsak az első Szendrey Júliát nem. A 2006-os Kertész Judit-válogatás fülszövege szerint ez az első magyar Andersen-gyűjtemény, amely a dán eredetihez nyúlt vissza, nem iktatott be közvetítőnyelvet. Gimesi Dóra nem ebből dolgozott, bár a szöveg letisztultsága, hangvétele közelít ehhez a változathoz.) Az eredetiség kérdése bonyolódik, ha meggondoljuk, hogy ma már több generációnak a Disney-feldolgozás jelenti az első, vagyis „eredeti” kishableány-élményt. Ott pedig győz a happy end. A Griff-előadásban csak a kis hableány vörös (gesztenyeszín) haja emlékeztet halványan a Disney-rajzfilmre. Miközben persze az égvilágon semmi köze hozzá: annál több Rofusz Kinga álomvilágához, amelyben vöröshajú tündérlények röpködnek, úsznak, léteznek – közegük se nem víz, se nem levegő.

 

 

 

 

 

 

Gimesi Dóra színpadi szövege úgy világos, pontos és célratörő, hogy mellőzi a didaxisnak még az árnyékát is. Megkönnyebbülés, hogy teljes egészében kihagyja a fináléból a direkt jóság emlegetését (Andersennél a levegő leányainak jót – minél több jót - kell tenniük a lelkük halhatatlanságának elnyeréséért), hiszen a kis hableány története bizonyos szempontból a jóság története, fölösleges megmagyarázni; főleg bármilyen ideológiát fűzni hozzá. De nem csak a jóságé. Legalább annyira a kíváncsiságé, a tudásszomjé, a bátorságé (ez a kis hableány ilyen: kíváncsi és bátor); és mindenekelőtt a szabadságé. A szabadsághoz felelősségvállalás és döntésképesség szükséges. A kis hableány legfontosabb döntése pedig nem az, hogy emberlábat kér sellőuszony helyett, hanem az, hogy a döntő pillanatban nem veszi el a királyfi életét. A kis hableány – ha tetszik – női emancipációs történet. Itt hat hableányból három marad. Ezzel a döntéssel nemcsak a mesebeli hármashoz tér vissza a történet, hanem egy kicsit visszavesz a mese ráérősségéből, a nyelvben, a mesélésében, a képzelet csiklandozásában való tobzódásból is. Meglátjuk, mit ad cserébe. A három hableánytestvér: három mai kamaszlány, a felnőttkor küszöbén. Ebben az Andersen-átiratban megcsillan a játékos humor is; elsősorban éppen a három nővér – Duna Orsolya-Réka, Szolnok Ágnes, Csepregi Napsugár - eleven, virgonc, csipkelődő, évődő, a legkisebb testvér tűnődését-elvágyódását céltáblának használó, szeretetteli viszonyában. Rajtuk kívül nincs is szükség másra a bábszínpadon, mint a királyfira – Ricz Ármin -, a lányra (az emberlányra) – és a teret betöltő boszorkányra. (Egy egészen kicsit talán csak a hableányok nagyanyja hiányzik a bölcsességével és a történeteivel, amelyekben például az égi madarakat halaknak nevezi az egyszerűség és az érthetőség meg az elképzelhetőség kedvéért. A fönti világban a repdeső madarak ugyanazt jelentik, mint a lenti világban a fickándozó halak. Az égnek tükörképe a tenger. De ez másfelé is kanyaríthatná a történetet.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az üres színpadon egyetlen forgatható, mozgatható tárgy uralja a teret: a sokfunkciós lépcső. Egyrészt összeköti a fönn és a lenn világát, másrészt a járásra irányítja a figyelmet: a kis hableánynak minden lépés nagyon fáj. (A lábak – főszereplők.) A narrátor – Duna Orsolya-Réka – az elején pontosan és könnyedén kijelöli a tájékozódási irányokat, a fönn és a lenn viszonyát: lépcső tetején üldögélve belelóbálja lábát a vízbe. A tengermélyi világot a bábszínészek kezében hullámzó, táncot járó szalagokon túl kék fényben csillogó, fantasztikus tengeri lények hozzák létre. Akváriummá változik a tér. A legjobb a bálna – és ahogyan énekel. Koreográfia: Góbi Rita. Zene: Csernák Zoltán Samu. A tengeri lények újrahasznosított műanyagból keltek új életre. Ez a gesztus nemcsak környezettudatosságra vall, hanem Andersenre is. Ahogyan a kicsorbult teáskanna virágcserépként talál értelmet az életének. Ahogyan a kis hableány a levegő leányai között találja meg (nyeri el) a szabadságát. A pontosan végigvitt történetben a premieren mintha kicsit erőteljesebben látszottak volna a színészek (még akkor is, ha koromfeketében álltak színpadra), mint a kecses (bunraku)bábok, amelyek – egy-egy kivételes mozdulattól eltekintve - egyelőre nem nyíltak ki: megőrizték zárt titokzatosságukat.

A záróképben kis dobozokban végtelenítve pörgő-zörgő madaras papírlapok/rajzfilmkockák azonban váratlanul olyasmit közölnek szavak nélkül, a színház nyelvén, amiről a kis hableány néma áldozata beszél.

 

 

 

 

 


 

H.C. Andersen – Gimesi Dóra: A kis hableány – a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

Dramaturg: Gimesi Dóra

Látvány, báb: Rofusz Kinga

Koreográfia: Góbi Rita

Zene: Csernák Zoltán Samu

Rendező: Bartal Kiss Rita

Játsszák: Duna Orsolya-Réka, Szolnok Ágnes, Csepregi Napsugár, Ricz Ármin

Bemutató: 2020. február 8-án

Fotó: Griff Bábszínház
 

További képek