Szárnyat igéz: Irijám és Jonibe, a várakozás mitológiája

Ölbei Lívia | 2020-03-22

Irijám Jonibét keresi, Jonibe indul Irijám után. A pécsi Bóbita Bábszínház és a Szabadkai Népszínház előadása Bartal Kiss Rita szárnyat igéző rendezésében végeérhetetlen, hullámzó, nyugvópontra jutó és föllángoló körtánc. Ennek a táncnak az a körülmény se vet véget, hogy már régen nincs műsoron az előadás, amely pedig szerelemből született. Hanem akkor hol van?

Még nyoma sem volt a karanténkorszaknak, amikor megszületett az ötlet: mi volna, ha bábszínházi felvételeket vennénk elő, hogy megnézzük, hogyan működik – működik-e – ebben a „másik dimenzióban” az előadás. Főleg, ha az első találkozást a laptop képernyője keretezi. Az alapvetés természetesen úgy szól: nagyon jó, hogy színházi felvétel van (hogy lehetséges), de eredendően fából vaskarika, hiszen éppen a színház lényegi, elengedhetetlen feltételét szünteti meg: a személyes jelenlétet – egy légtérben játékos és néző -, az itt és most pótolhatatlan elevenségét, az „összelélegzés” lehetőségét. De mert úgyis mindig a lehetetlen, a nincs és a hova tűnt után kapkodunk, gondoltuk, megpróbáljuk. Hátha történik valami.

Időközben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet, a kulturális intézmények bezárása egyfelől felülírta, másfelől megerősítette az alapötletet: ilyen a színház a koronavírus idején. Ez a létmódja: ez a paradoxon, ez a fából vaskarika.

A pécsi Bóbita Bábszínház és a Szabadkai Népszínház 2015-ös koprodukciós előadása, az Irijám és Jonibe pedig a lehető legalkalmasabb arra, hogy általa határhelyzetekkel szembesüljünk, végiggondoljuk – „végigérezzük”, kitapintsunk – az élet alapvető törvényeit. Például azt a heurékaélményt, hogy egymást kizáró minőségekből születik meg a teljesség.

Először volt a könyv: az Irijám és Jonibe (Csodaceruza Kiadó, 2009), benne a címszereplők története: verses mesébe szedve, gyerekeknek és felnőtteknek szóló ajánlással. Nem véletlen, hogy a – tárgynak is nagyon szép, keménytáblás – kötet borítóján két név szerepel egymás mellett, nem alá-fölérendelésben, hanem partneri viszonyban: a verses mesét szerzőként Schein Gábor, illusztrátorként Rofusz Kinga jegyzi. A mitológia nyelvén, képekben megszólaló, plasztikus, ízlelhető, forgatható, kántálható, dúdolható történethez Rofusz Kinga teremt a föld barnáit és a víz áttetszőségét piros útjelzőkkel kirakó, látható világot. Voltaképpen már ebben a párosban megfogalmazódik, vagy inkább megnyilvánul magának a történetnek az alapkonfliktusa: a kettészakadt teljesség egyik fele és másik fele űzi, keresi, öleli, elhagyja, újra keresi egymást. A nagy várakozások, szunnyadások, átalakulások (metamorfózisok) az alkotás, vagy inkább az érlelődés, a kihordás, a várakozás időtlen – hetesekkel meg hármasokkal tagolt - idejét jelölik. A szöveg és a kép űzi, keresi, öleli, kíséri, elhagyja egymást. De együtt adják ki az egészet. (Bár… a szöveg és a kép azért elképzelhető egymás nélkül is: akkor a Schein Gábor-szöveghez más képek társulnának – a képzeletünkben legalábbis -, a szöveg nélkül közreadott Rofusz Kinga-képekhez – minthogy vannak már csöndes könyvek is - más történet születne; de ez sem egészen biztos. Így vagy úgy: minden bizonnyal teremtéstörténet-változat lenne az is. Az Irijám és Jonibe-kötet most már örökre így egész.)

Amikor Bartal Kiss Rita előadást rendezett Irijám és Jonibe történetéből, az egészet, a teljességet: Schein Gábor és Rofusz Kinga közös könyvét vette alapul. Az előadás tervezője Rofusz Kinga. A kötetből ismerős figurák – Jonibe, a madárkirály és Irijám, a halak királynője – az előadás egy bizonyos síkján síkbábokként jelennek meg a játéktérben, ahol a központi látványelem, a központi motívum (a könyv négyszögletű kerekségében másképpen, a szöveg által megnyilvánulni képes) kör. A KÖR, amely az előadás, a nézőtér és színpad viszonyát követve frontális felvétel első pillanataiban fénykörnek látszik a padlón, a semmi teremtés előtti sötétjében. De nem az, nem csak fénykör. „Igazi”, megfogható tárgy. Óriási dob/hártya, a Vitruvius-tanulmány jele, de ami a legszebb: a lángoló, ragyogó Nap és a hullámzó tenger egyszerre. Illetve: mikor melyik. Íme: az egymást kizáró minőségek egymásra vonatkozásának egyszerű és gyönyörű képi megjelenítése. A színpad két oldalán foglalnak helyet a zenészek, az idők mélyén – egyúttal a színház forrásvidékén - újra meg újra lejátszódó misztériumjáték résztvevői. A figyelemmel teljes, kommentáló, érteni segítő, világok között kapcsolatot teremtő kórus. A hangszeres zene és az ének: világteremtő erő, a mese kottája nyomán. (A zenét Bogárdi Aliz, Bakos Árpád és Miroslav Jovancic jegyzi; az utóbbi kettő ott ül a zenészek között is.) A történet teljes egészében elhangzik: a hangsúlyok és útjelzők elhelyezése, a képi világ megteremtése az alapvető tét. A narrátornak csak a hangja hallatszik, eleve felvételről – mintha föntről, lentről, mindenhonnan, az időtlenségből vagy megint csak az idők mélyéről. Minden szava átélt és pontos, világos. Mesél. És tényleg onnan szól: az idők mélyéről. Isteni és emberi hang, bölcs és naiv, öreg és fiatal, férfihang és női hang egyszerre. A színlap szerint a narrátor Jekken Ferencné. Ilyennek képzeljük a szájról szájra, generációról generációra, tűz fényénél továbbadott történetek mesélőinek hangját. Ez a hang emlékeztet egy kicsit a mindenséggel társalkodó Weöres Sándor felvételeken megőrzött eleven hangjára. És nem csak a pécsi bábszínház neve hívja elő Bóbitát, a Weöres-alteregó versbeli tündért, aki szárnyat igéz a malacra: a halacskára szárnyat igéző Schein Gábor-mitológia így köti össze az eget és a földet, a napfényt és a vizeket, a halakat és a madarakat. (Weöres Bóbitája innen nézve mintha az Irijám és Jonibe „szatírjátéka” volna, az ókori szokás szerint.) Sőt: ezen a ponton fölsejlik egy pillanatra Bartal Kiss Rita új rendezése is, A kis hableány. Pontosabban az Andersen-mese, amelyben a sellőlányok nagyanyja szárnyas halaknak nevezi a másik világban: a levegőben röpködő madarakat, hogy megsegítse az unokái képzeletét. A fönn meg a lenn mindig összeér. (Az Andersen-mese – mintha eltávolodva a mitológiától – a két világ találkozásának lehetetlenségére apellál, az Irijám és Jonibe továbbmegy ennél: az átváltozások láncolatában, az elemek – Három-virág: víz, levegő, tűz - táncában megtalálja az összekapcsolódás lehetőségét. De azt Andersen is tudja – talán öntudatlanul -, hogy a víz: a női lényeg. Amikor a velencei dózse a rítus szerint a tengerbe dobta gyűrűjét, a mitologikus nászt ismételte meg.)

Az elemek körtáncát – és a többféle minőséget, a bábszínházi összművészet tekintetében is - Bartal Kiss Rita rendezésében árnyjáték fogja össze. Ilyenkor a mindenség vetítővásznává változik a nagy korong. Pámer Csilla (Irijám) és Matta Lóránt (Jonibe) pedig nem csak a síkbábokat mozgatják: hang, szem, kéz – minden porcikájuk részt vesz a történetben, szenvedély és fegyelem hintajátékában. Árnyjátékosként pedig képesek megvalósítani – a talán kizárólag a báb/színház által megvalósítható – tökéletes összeolvadást, a vágyott androgün-csodát. Három fejezetre bomlik a könyv. Irijám és Jonibe (1.), Jonibe és Irijám (2.), Irijám és Jonibe (3.) – így válik teljessé a kör. Az előadás a kötetből mintegy kiemelt víz, szél, Nap megnevezésével kezdődik: azt ígéri, hogy vizek nyelvén, szelek nyelvén, tüzek nyelvén beszél.

A hét nyelven beszélő láng ereje átsüt a felvételen is. Ráadásul újra meg újra: az Irijám és Jonibe-felvétel – azáltal, hogy újra meg újra lejátszható, visszanézhető – magát az Irijám és Jonibe-történetet valósítja meg.

A középső fejezetben elhangzó (távolról talán Vörösmartynak meg Csongornak és Tündének üzenő) dal pedig pótolja valamelyest a hiányt, amely abból adódik, hogy a képernyőn az óriási, folyton átváltozó, mégis-egy fénykörnek csak a kicsinyített mása látszik: „Álom-öbölben bárka lebeg, / szellő vagy, / tündérszoknyád lengeted. / Szerelem vizén bárka lebeg / míg itt vagy, nem süllyed soha el.” Ilyenkor a fénykör ringatózó álom-öböllé változik. Bölcsővé: egyik oldalán Irijám, a másik oldalán Jonibe. Ki emel, ki emel, ringat engemet?

(Irijám és Jonibe: a pécsi Bóbita Bábszínház és a Szabadkai Népszínház 2015-ös előadása felvételről)

További képek