A Mesebolt angyalai: jelölés, önkéntes munka és a kiszámíthatatlan számolása

Ölbei Lívia | 2020-03-28

Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója épp befejezte Zsiga fiával az online tanulást, amikor pénteken fölhívtuk. A társulatnak hiányzik a közönség zsongása, de pihenésről szó sincsen.

Az eredetileg március 22-ére időzített Tamkó Sirató Károly-bemutatót a járványhelyzetre való tekintettel el kellett halasztani, de a munka nem állt meg a Meseboltban. Hogy
mikor és miképpen pótolják az elmaradt és elmaradó (bérletes és más) előadásokat, még nem tudni, de remélik, hogy megtalálják a megnyugtató megoldást. Hogy a kieső bevételeket hogyan pótolják, egyelőre szintén nem világos. A Tamkó Sirató-versekre hangolt előadás – amelynek a díszlete már elkészült – rendezője Veres András. Ha a szintén általa színre vitt Nemes Nagy Ágnes-előadásra, a Lila fecskére gondolunk, csak még jobban várjuk a Tamkó Sirató-premiert. Kovács Géza igazgató azt mondja, a színészek most otthoni feladatokat kapnak, az alkotók között folyamatos a konzultáció. A Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban készülő meseboltos bemutató, a Lili és a bátorság is készülőben: a munka természetesen nem szakadt meg (Somogyi Tamás a rendező).

Az adminisztráció is mozgásban van: pályázatok születnek, állandó az információáramlás. A legfontosabb, hogy mielőbb kiderüljön az állami támogatás mértéke, az új törvényi rendelkezések szerint megköttessen a szerződés a város és a minisztérium között. Ennek részletei még nem ismertek. Az MMIK épületébe március 16-ától nem léphetnek be vendégek. De a meseboltos színészekkel az online térben gyakran találkozhatunk: mesét olvasnak, mindennap akár több mese közül választhatunk (választhatnak akár a pedagógusok, szülők is).

A bábszínház mindig nagy gondot fordított a társadalmi szerepvállalásra. Ezt erősíti meg Kovács Géza, amikor arról beszél: a Mesebolt fölajánlotta a városnak járműparkját a nehéz helyzetben, úgyhogy hetente négy alkalommal meseboltos buszon, két meseboltos munkatárs közreműködésével vesznek részt a piaci élelmiszer-rendelések teljesítésében („ne cipekedj, nagyi”). Kovács Bálint a Pálos
Károly szolgálat önkénteseihez csatlakozva segít az idősek ellátásában (íme egy másik meseboltos jármű is munkában). Kovács Géza közben online oktatásra is készül: marosvásárhelyi mesterképzős egyetemistáknak, egyetemistákkal. A nagy és szerteágazó munkában „csak” a közönség zsongása és a taps hiányzik a meseboltosoknak, de az nagyon. Miközben „számolják a kiszámíthatatlant”, bíznak benne, hogy mielőbb újra megtapasztalhatják ezt is. A színházi világnaphoz is kapcsolhatjuk a végére hagyott jó hírt: a Mesebolt Bábszínház előadása, A boldog herceg bekerült a Halász Péter-díj nomináltjai közé. Oscar Wilde meséjét Jeles András átiratában, rendezésében láthatta (és láthatja) a közönség. A Mesebolt Jeles Andrással közben már újabb bemutatóra készül. Várjuk!

Forrás: VAOL