A kőszegi gravitáció – Gergye Krisztián első önálló kiállítása

Gergye Krisztián – életében először – önálló kiállítással állt a közönség elé: a Levitációkkal nyílt meg a Kőszegi Várszínházban a 2020-as nyári szezon. A képek augusztus végéig ott lebegnek a lovagterem falain.

Egy éve Gergye Krisztián Levitáció című táncelőadását nem tudta elmosni az eső a Kőszegi Várszínház nagyszínpadán. Egy-egy pillanatra úgy tűnt: nemcsak a táncos-koreográfus-rendező, hanem a nyáresti esőfüggöny is ellenáll a gravitációnak. Nincs más, csak a súlyosan könnyed lebegés. Most Gergye Krisztián Levitációk című képzőművészeti kiállításával nyílt meg Kőszegen a nyári szezon. Úgy meglepő ez a tárlat, hogy minden ízében ismerős.

Emelkedett

A nyitány szokásos, bár többnyire rejtett „emelkedettségét” tovább emeli ezen a júniusi estén, hogy a koronavírus-járvány okán bevezetett veszélyhelyzet – a valóságos és metaforikus karantén - föloldása után újra kinyithattak a színházak is. Ezek az első – lebegő - lépések a Jurisics-vár lovagtermének valóságos terében, valóságos emberek között.

Mintha most vehetnénk szemügye először ezeket a fehér falakat, az elérhetetlennek tűnő mennyezetet. Mintha a Gergye Krisztián-képek (akvarellek) megváltoztatták volna az erőviszonyokat, átrendezték volna a teret, mintha a lovagterem most fedné föl előttünk titkos szerkezetét.

A tér fölismerése

A tágas termet kettéválasztó függöny mögül (mintha karanténból) Lőrinc Katalin táncol elő (reneszánsz látomás, de nem látomás jellegzetes szőke hajkoronájával, feketében és meggypirosban). Kettényílik előtte, utat enged neki a közönség. Mintha egész lényével felmérné, kitapogatná a teret, a dimenzióit, kiterjedését, határait. Mintha ismerkedne a lovagterem valóságával (mintha újraismerkedne a valósággal). Mintha szó szerint utakat nyitna a kiállításhoz. Ráadásul azzal az egyértelmű, határozott gesztussal, amelyre valahogy minden tárlatnyitón szükség volna (mert a tárlatnyitók alaptörvénye, hogy ilyenkor az látszik a legkevésbé, amiért jöttünk: maga a kiállítás): Lőrinc Katalin a látogatókat elmozdítja, eltereli a falak mellől, láthatóvá téve a képek ritmusos sorát. Amikor az ablak előtt föllebbenti a függönyt, és az ablakkeretben, a vaskos várfalon túl egy pillanatra feltűnik a kinti világ eleven zöldje, új kép, új műalkotás születik: volt és nincs, megmarad „örökre”. Mint a Gergye-passió képei – Lőrinc Katalin és Gergye Krisztián duettjével - a kőszegi zsinagógától a Kálváriáig 2011 nyarán. Azon a ragyogó júliusi délutánon, amikor az előadás fontos pontján a zsinagógával szomszédos evangélikus templom harangja is megszólalt, mintha „így lett volna megírva”. De talán így is volt. Azon a napon távozott a földi létből Agota Kristof/Kristóf Ágota Svájcban – azzal a végakarattal, hogy Kőszegen, gyerekkora városában helyezzék örök nyugalomra. Aztán az évfordulón a volt téglagyári barakkban láthattuk – Gergye-rendezésben – az Egy elsurranó patkány című Kristóf Ágota-darabból készült előadást: a magyarországi ősbemutatót. És így tovább: ezek a tágabb értelemben Gergye-passió állomásai: el Kőszegről, és mindig vissza Kőszegre (a gyerekkor városába).

Visszajár

Gergye Krisztián kiállítását Vojnich Erzsébet festőművész nyitja meg a lovagteremben. Három éve pont fordítva volt: akkor Gergye Krisztián ajánlotta a közönség figyelmébe ugyanitt a művészházaspár, Vojnich Erzsébet és Szüts Miklós kiállítását. „Felfogtam, hogy ha valahol mozdulni vagy mozdulatlanná dermedni érdemes lehet, azok Vojnich terei. (…) Szüts Miklós képei megrendítően szabad terek, tájak (…) A legszívesebben belerohannánk a feketeségbe, mezítláb a tengerig (…) és eltűnnénk ebben a nem ember teremtette, de mélyen emberi szemlélődésben” – mondta akkor Gergye Krisztián. „Kölcsön kenyér visszajár” – utal most a három évvel ezelőtti kőszegi alkalomra Vojnich Erzsébet, fölidézve a szakmai és személyes barátságot megalapozó saját Gergye-élményeit (…Kokoschka babája, Ha mi árnyak, Aukció, Nádas-trilógia…). A megnyitó vezérszava a lenyűgöző – és a monumentális (akkor is, ha a kép méretében kicsi). Hogy amit Gergye Krisztián előadásról előadásra – a képzőművészettől eleve megérintett kortárstáncosként, koreográfusként, tánc- vagy prózai előadások rendezőjeként, kőszínházban vagy a hagyományos színházi keretekből kilépő terekben; akár a Dunán – művel, „igazi Gesamtkunstwerk”: a látvány, a zene, az ének, a mozgás – a szöveg, a vers – szétszálazhatatlan, gazdag egymásra hatásában. És ha a karantén ilyen képeket hív életre, akkor… Ez a megnyitón a slusszpoén.

Tánc, textil, jelek

A kiállításon kifüggesztett, Kőszegről induló, oda vissza-visszatérő életrajz azt is közli, hogy Gergye Krisztián rajzkészségét Perenyei Edit tanárnő érzékeny figyelmének köszönhetően fedezi fel magában. Aztán mégsem a művészetek felé indul, bár az életrajzok teleológiája szerint nem nehéz jelentéses kitérőnek (vagy nem is kitérőnek) tartani a szombathelyi egészségügyi szakközépiskolát, a pszichológusi terveket, az ápolói munkát az Országos Pszichiátriai Intézetben, miközben folyamatosan táplálja a képzőművészet – a festészet – iránti érdeklődését is. A kortársopera-énekesnő Ágens mellett kezd el táncolni. Már foglalkozik a tradicionális jávai tánccal, amikor ösztöndíjjal Indonéziában tölt el egy évet. „Olyan, mint a batik” – mondja valaki a kőszegi kiállításon a kevés színes Gergye-kép előtt; a kiállított képek nagy része fekete-fehér. Ez se lehet véletlen: Indonéziában, miközben a tánctudását mélyítette el – a yogyakartai szultáni palota vasárnapi tánceseményein is fölléphetett -, elsajátította a helybeli textilfestés technikáját: akkori nagyméretű batikképein a jávai tánc mozdulatait alakította jelekké (mondja az életrajz). Lehet, hogy ez meg már az Aukció előképe volt? Szétszálazni nem lehet, de nem is kell: minden mindennel összefügg. Ahogy Gergye Krisztián pályáján a tánc mellett, a táncban mindig ott van a képzőművészet: a 2001-es Egon Schiele-hommage-tól – első önálló munkájától - a tavaly Kőszegen bemutatott Levitációig. (Mondjunk csak annyit: színház. 2006-tól alkalmazott koreográfusként, aztán rendezőként jelen van a kőszínházi – és a bábszínházi - világban is. A báb bizonyos tekintetben a Gergye-univerzium kulcsává, alfájává és ómegájává válik.)

Levitáció gyümölcsfánál

„Először 2007-ben hívja haza szülővárosába a Kőszegi Várszínház” – áll az életrajzban. Ez volt a „mindenhol jó, de legjobb a Paradicsomban” című táncrituálé – amely rögtön megteremtette Kőszegen Gergye Krisztián törzsközönségét is. Mindenhol jó, de a legjobb a Paradicsomban. Azóta Gergye Krisztián rendszeresen hazajár: Kőszeg, a szülőváros „kivételes alkotóműhellyé válik Gergye Krisztián életében; Gelencsér Ildikó, a várszínház művészeti vezetője érzékenységének köszönhetően minden egyes hazatérés különös jelentőséggel bír, miként ez az első önálló kiállítás is” - amelynek kurátora Trifusz Péter, aki alkalomadtán alkotótársként is jól, mondhatni belülről ismeri a Gergye Krisztián-gondolkodásmódot.

Levitációk – az utalás nyilvánvaló: a 2019-es Levitáció-bemutatón a várszínház nagyszínpadának hátterén hatalmas, vetített installációkként az előadás sűrű szövetében feltűnő képek egy része most új kontextusban, önmagáért és a többiekért helytállva a lovagterem falain látható. Gergye Krisztián képei ember teremtette – sokszor színházi - „tájakon” vezetnek: következetesen az ember/telenségben keresve az emberit, a sérülésben, a sebekben (megsebzettségnek látszik a minden illúziótól megfosztó színházi mennyezet is), a pusztulásban-pusztításban, a pőrén feltáruló szerkezetben, az esendőséget megtámasztó állványzatban, a lecsupaszítottságban, a végtelenben (talán, mégis) találkozó párhuzamosokban, a lámpafényben, a rácsok mintázatában, a tapintható hiányban felmutatva – talán a teljesség iránti vágyat. (Mindenhol jó, de.)

A legmegindítóbb mégis az áttetszőnek tűnő, annál sűrűbb szövésű Levitáció gyümölcsfánál (valami furcsa édenben), a kis kép, amely élet és halál – akár mint két, ellentétes irányú erő – fókuszában: lebeg. Csüggtem szótlanul, mint a gyümölcs a fán. Újabb fák a Gergye Krisztián-repertoárban, emlékeztetve a kőszegi passió záróképére, a gyökérzetével a levegőben kalimpáló (levitáló), „fordítva” elültetett karcsú, könnyed kis fára is. Az ismeretlen mélységbe vonzó Ahol a sötétség pedig talán előtanulmány: ezzel a címmel készül július végén bemutatóra Gergye Krisztián a Kőszegi Várszínházban.

Vonzások és választások, kő és szeg, oldás és kötés: Gergye Krisztián első önálló kiállítása végigkíséri a kőszegi nyári szezont.

Fotó: Ohr Tibor/ vaol.hu