Tíz emelet boldogság

Art Limes | 2015-04-30

A Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozóján (2014. október 15-19.) Hannus Zoltánt a Tíz emelet boldogság című előadásban nyújtott kimagasló színészi teljesítményéért elismerésben részesítették. Az előadás a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, és a Budapest Bábszínház közös produkciójaként került be

"Az óriásokról tudni kell, hogy réges-régen a hegyekben meg az erdőkben éltek, sziklából volt a válluk, mohából a szemöldökük, és szabadon jártak a világban. Fiatal volt még akkor az emberiség, és az óriások vigyázták az álmát. Nagy viharok idején például felálltak a hegytetőre és megfogták a villámot, nehogy a falvak házaiba csapjon. Máskor meg, amikor sokáig nem esett az eső, kicsavarták a felhőket, hogy az emberek szomjan ne haljanak. Amikor aztán az emberiség cseperedni kezdett, nem kellett már többé vigyázni rá. A világ egyre kisebb lett, az erdők megfogyatkoztak, az óriások pedig beköltöztek a városokba. Nem járhattak többé szabadon, lábuk belegyökerezett a földbe, gerincük lépcsőház lett, szemük ablak, mutatóujjuk villámhárító.”
Írja Gimesi Dóra varázslatos meséjében. És mi történt ezután? –kérdezzük kíváncsian - Még most is itt vannak köztünk? Mit csinálnak?
A mi óriás hőseink szerelmesek, ami rengeteg kalamajkához vezet. Óriási nevetések és óriási könnycseppek kísérik történetüket. Szerelmes házakban lakni nem mindig kényelmes dolog, hiszen rengeteg váratlan esemény történhet a lakókkal. Vajon egymásra talál – e Jankó, az óriásfiú, és Etelka az óráslány. Nem lesz könnyű, de hátha…
A Budapest Bábszínház és a Mesebolt Bábszínház közös előadása


Bábszínpadra írta: Veres András
Díszlettervező: Grosschmid Erik
Bábtervező: Bartal Kiss Rita
Zene: Teszárek Csaba
Rendező: Kovács Petra Eszter
Játssza: Hannus Zoltán