A különc boszorka kalandjai

Art Limes | 2015-11-01

Lázár Ervin mesével indította az évadot a Griff Bábszínház. A legkisebb boszorkány című előadást szeptember 25-én láthatta először a közönség.

A legkisebb boszorkány eredetileg nem is Lázár Ervin, hanem egy Ámi Lajos mese. Lázár kiemelte a meséből az egyik mellékszereplőt – Amarillát, a legkisebb boszorkányt – és felruházta egy olyan dologgal, ami a klasszikus mesékben nem szokott előfordulni. A boszorkány szerelmes lesz, és segíteni kezdi azt, akit valójában akadályoznia kellene. A mese így a boszorkány különcsége miatt teljesen más erkölcsi alapra helyeződik. A fiatal rendezőt (aki maga is bábszínészként kezdte pályafutását), ennek a különcségnek a lélektana, illetve ennek színpadra alkalmazása érdekelte elsősorban. Somogyi Tamás szerint azonban mindemellett egy elképesztően kalandos történetet láthatnak a gyerekek.

Lázár Ervin meséjét Upor László dramaturg dolgozta át bábszínpadra. Mivel a történet sok helyszínen játszódik, eleinte gondot okozott az, hogy ezt hogyan jelenítsék meg a díszletek segítségével. Végül üres terek mellett döntöttek, és inkább a szavak erejével teremtik meg az egyes jelenetek hangulatát.

A legkisebb boszorkány szerepét alakító Lovászi Edina jelenleg szabadúszó bábszínész, ezért is fogadta el a Griff felkérést Amarilla szerepére. Az előadóművész Budapesten született, a Kolibri Színház stúdiójában végzett, Majd évekig a veszprémi Kabóca Bábszínháznál dolgozott. A Király Kis Mikós szerepét alakító Barna Zsombort eddig a Barátok közt szappanoperából ismerhette a közönség, néhány hete pedig a Ketten Párizs ellen című tévéfilmben is feltűnt a Duna TV-n. A jelenleg még egyetemi éveit töltő színésznek ez lesz az első komoly színházi szerepe – és mint mondja – nagyon jól érzi magát a zalaegerszegi társulatnál.

A legkisebb boszorkány premierjére szeptember 25-én 17 órakor került sor.

ZalaMedia

Pánczél Petra 2015.09.18.

 

További képek