Infinita

Art Limes | 2016-08-19

A FAMILIE FLÖZ vendégjátéka a MÜPA-ban. Születés és halál. Erről szól a szenzációs német színházi társulat Infinita című előadása.

Időpont: 2016. október 11. 19 óra

Helyszín: MÜPA - Komor Marcell utca 1., Budapest, 1095

Az együttest egykor az esseni Folkwang-Hochschule frissen végzett hallgatói hozták létre, ma már a legkülönbözőbb országokból érkező alkotóművészek tartoznak a csapathoz – színészek, táncosok, pantomimesek, maszkkészítők, bábosok és zenészek. A FAMILIE FLÖZ hamar rátalált saját előadói stílusára, melyet az egyszerűség kedvéért gyakran neveznek néma színháznak.

Szöveg nélkül, de igen erős vizualitással, mozgással és zenével egészen komplex, filozófiai mélységekig merészkedő – humorral, költőiséggel, virtuozitással alaposan fűszerezett – produkciókat hoznak létre.

A színészek groteszk és karikatúraszerű, gyakran szürreális, bizarr, félelmetes hatást keltő maszkokat viselnek, hol csecsemőket, hol aggastyánokat jelenítenek meg. De az Infinita azért is megdöbbentően eredeti, mert a csecsemőkben éppúgy képes bemutatni az időseket, mint az időskori szomorúságban a gyermeki mesevilágot.