SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 66.

Art Limes | 2018-10-30

A Komáromi Jókai Színház internetes műsora.

A Komáromi Jókai Színház és a pozsonyi Színművészeti Egyetem közös produkciójával, Leopold Lahola NAPFOLTOK című darabjával foglalkozik a hatvanhatodik Lábjegyzet. A szereplők, Hostomský Fanni, Melecsky Kristóf egyetemistaként, Béhr Márton már „fél lábbal” a Jókai Színház tagjaként nyilatkoznak a próbafolyamatról, a rendezőként frissen végzett Rédli Károllyal, aki színpadra állította a művet. Az egyetemisták remekül működtek együtt színházi kollégáikkal, köztük Skronka Tiborral is, aki a Rendőr szerepében tűnik fel a színdarabban, mely a Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában került bemutatásra 2018. októberében.

A műsort Majorfalvi Bálint készítette.