SZÉLKÖTŐ KALAMONA

Art Limes | 2020-11-15

Bóbita Bábszínházban felújításra került a Szélkötő Kalamona című előadás, mely Markó Róbert első rendezése volt 2016-ban.

Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a szeleket megkötötte, a leányt meg elrabolta. Az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a szeleket megszabadítsa. Csak a szegényember meg a szegényasszony legkisebbik fia, a Rontó vállalkozott rá, hogy elmegy a hetedik világ végéig, hogy ott a Kalamona palotáját, s benne magát Kalamonát megtalálja, meg hogy a főkirály leányát kiszabadítsa.

Színházi forgatag bábbal, tánccal, fénnyel, népmesekincsünk talán legmozgalmasabb darabja nyomán.

 

Az azonos című magyar népmese alapján írta: Markó Róbert
Dramaturg: Nagy Orsolya
Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Boráros Szilárd
Zeneszerző: Bogárdi Aliz, Jankó Mátyás
Koreográfus: Fitos Dezső (Harangozó Gyula-díjas)
Rendező: Markó Róbert
Rendező asszisztens: Aranyosi Szilvia
A bábokat és a díszletelemeket készítették: Bódiné Kövecses Anna, Fekete Hajnalka, Szijártó Éva, Nagy-Kovács Géza
Fénytechnika: Hegedüs Róbert
Hangtechnika: Illés Zoltán
Ügyelő: Hir Bálint
Játsszák: Komlóczi Zoltán m.v., Czéh Dániel, Arató Máté, Matta Lóránt, Papp Melinda, Balog Zita Mária