ART transfer-díj

A Ludwig Múzeum új díjat alapított a kortárs művészet közvetítésének elismerésére.

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019”

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg.

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 6.

Augusztus 30-án már hatodik alkalommal rendezik meg az elmúlt években kiemelt figyelemre számot tartott Párbeszéd a magyar színház jövőjéről elnevezésű konferenciát, amely 2014-ben az MMA Színházművészeti Tagozat kezdeményezésére indult, és amelyen a színházi élet szereplői vitatják meg a színház aktuális kérdéseit. A konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Magyar Színházzal közösen szervezi, ezt követően tartják az Országos Színházi Évadnyitót, ahol átadják a Kaszás Attila-díjat.

A17. Velencei Építészeti Biennále pályázat eredménye

A 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2020. május 23 – november 29. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját.

Dunart.com9 - Levitáció

A DUNART. COM9 nemzetközi szimpózium kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Somorján. A művésztelep minden évben tematikus, a kilencedik találkozó címe és tematikája: „LEVITÁCIÓ”

DIZÁJN A TERASZON

PUKKAI Judit, a Pjbijou tervezője különleges akciót szervez 2019. augusztus 11-én Alsószeliben DIZÁJN A TERASZON címmel. Kétféle bemutatkozási forma egyesítésével - nyitott műhely és konceptuális pop-up store – új megnyilvánulását teremti meg a kiállításnak, a boltnak és a diskurzusnak, amely a slow fashion, dizájn és kortárs művészet kérdéseire helyezi a hangsúlyt. Az esemény célja, hogy közelebb hozza az aktuális történéseket a lokális alkotókat helyezve középpontba.

Meghívás kivégzésre – Gergye Krisztián bemutatója Kőszegen

A jó előadások pörögnek bennünk tovább, újabb és újabb jelentéseket generálva. Gergye Krisztián friss kőszegi bemutatója, a Levitáció ilyen előadás. A táncos-koreográfus-rendező az alakváltó Orlando módjára szabadon közlekedik a különböző tér-idő-koordináták között. Eloldja magát, eloldja a közönséget is.

Dialógusok – Polilógusok

Az ÚjMűhely Galéria csoportos kortársékszer-kiállítása a műfaj hazai képviselőiből válogatva ismerteti meg a közönséggel ezt az eltérő művészeti ágak határterületén elhelyezkedő különleges, kevésbé közismert műfajt.

Ször(p)fölés a kilencvenes években (és azon túl)

Nem vitás, hogy kisiskolásnak lenni látszólag jó dolog, de bizony annak az életkornak is megvannak a maga kihívásai, mondjuk kiwi vagy indiáncseresznye, s ha tudod a választ, akkor bizony az sem kérdés, hogy a kilencvenes években voltál-e gyerek, különösen akkor, ha azt is tudod, hogy ezeket a gyümölcsöket nem eszik, hanem szörpnek isszák. Vass Norbert Indiáncseresznye című első prózakötete érzékenyen megírt novellák füzére az újra megtalált gyermekkorról.

Művész a híd alatt

A zentai származású, jelenleg Angliában élő Mucsi Attila munkáival már többször is foglalkoztunk lapunk hasábjain, különös tekintettel a zentai Tisza-híd lábára felvitt izgalmas portréival, amiket immár hét éve rendszeresen készít.