Készülünk a II. Fux Fesztre - interjú Botházy-Daróczi Rékával
| 2015-09-23 1637
A közelgő fesztiválról Botházy-Daróczi Rékával, a Lilliput Társulat művészeti igazgatójával beszélgettünk. Helyszín: papírhegyek, félig berendezett iroda (folyamatban). Idő: épp csak egy csepp szusszanásnyi.
Hogyan mutatnád be a Fux Fesztet azoknak, akik még nem hallották hírét? Mit kell tudni róla?
Nagyváradon immár második alkalommal szervezzük meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak fesztiválját. Két évvel ezelőtt az első kiadás kezdeményezője Szőke Kavinszky András, volt művészeti igazgató és az ő ötletét támogató Czvikker Katalin főigazgató voltak.
A nagyváradi Állami Bábszínház valamikori díszlet- és bábtervezőjéről, Fux Pálról elnevezett fesztivál célja olyan fórumot létrehozni az erdélyi magyar bábszínházak számára, ahol lehetőség adódik egymás munkájának megismerésére, szakmai nézőpontok, vélemények megvitatására, valamint olyan referencia előadások megtekintésére, amelyek inspirálóan hatnak a társulatokra. A hat erdélyi hivatásos bábszínház (Brighella Bábtagozat – Szatmár, Puck Bábszínház – Kolozsvár, Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház - Marosvásárhely, Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy, Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár, Lilliput Társulat - Nagyvárad) mellett itt lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a kaposvári BábSzínTér, a kecskeméti Ciróka Bábszínház, valamint a Budapest Bábszínház. Október 5-én, délután 17 órától pedig a nyírbátori Szárnyas Sárkányok gólyalábas felvonulásának lehetnek részesei a Fő utcán sétálók.
Az előzőhöz hasonlóan a II. Fux Feszt is versenyfesztiválként jelöli magát, de az egyes bábszínházak, társulatok szabadon dönthetnek arról, hogy versenyben vagy versenyen kívül kívánnak megmutatkozni. A szakmai zsűri tagjai idén Kozsik Ildikó bábrendező, tanár, Horányi László szinész, Zsigmond Andrea kritikus és Sardar Tagirovsky rendező.
Milyen újdonságokat tartogat az idei rendezvény?
Az idei fesztivál egyik újdonsága, hogy a szakmai zsűri mellett egy gyerek és egy pedagógus zsűri is lesz, akik különdíjjal jutalmazzák a nekik legjobban tetsző előadást. A szakmai zsűri három díjat fog kiosztani: a fesztivál legjobb előadásáért járó nívódíjat, a legeredetibb, legszebb látványért, színpadképért járó Fux Pál díjat, valamint a legjobb alakítás díját nyújta majd át. A II. Fux Feszt versenyprogramjában az előzetes visszajelzések alapján mind a hat erdélyi magyar bábszínház részt vesz.
Friss művészeti igazgatóként mi a legnagyobb kihívás egy ekkora fesztivál megszervezésében?
A fesztivál megszervezése és lebonyolítása így a maga nemes egyszerűségével óriási kihívást jelent számomra. Rengeteg ötlet van a fejemben, és az egyik legnagyobb próbatétel eldönteni mi az, amit meg tudok valósítani és mi az, amit félre kell tennem. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy nem egyedül szervezem ezt a fesztivált. Természetesen a társulat irodalmi titkára, közönségszervezője, referense, ügyelője, műszaki vezetője és a sort még folytathatnám - mindenki egy csapatként dolgozik a rendezvényen. Hozzátenném, hogy a bábszinészek közben egy próbafolyamat kellős közepén vannak, mert október 5-én a Lilliput Társulat Vranyecz Artúr rendezésében a Két mese a hársfa alatt című előadás bemutatójával nyitják a fesztivál nulladik napját. Erre és a további 20 előadásra is szeretettel várunk minden érdeklődőt.
FUXFESZT program
Október 5-10 között a 20 bábszínházi előadást felvonultató Fux Feszt bizonyul Nagyvárad következő kultúr-mutatványának. A Bethlen Gábor Alap, a nagyváradi Polgármesteri Hivatal és a Bihar Megyei Tanács támogatásának köszönhetően 6 nap alatt 14 bábszínház produkciója lesz látható a Fekete Sas palotabeli Árkádia Bábszínházban, illetve a nemrég felavatott Szigligeti Stúdióban.
A hat erdélyi hivatásos bábszínház (Brighella Bábtagozat – Szatmár, Puck Bábszínház – Kolozsvár, Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház - Marosvásárhely, Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy, Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár, Lilliput Társulat - Nagyvárad) mellett itt lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a kaposvári BábSzínTér, a kecskeméti Ciróka Bábszínház, valamint a Budapest Bábszínház. Október 5-én, délután 17 órától pedig a nyírbátori Szárnyas Sárkányok gólyalábas felvonulásának lehetnek részesei a Fő utcán sétálók.
Fotók: fuxfeszt2.szigligeti.ro