AGART- Csernik Attila alkotásaiból nyílt kiállítás Topolyán

Art Limes | 2022-09-16

Topolya község idei Pro Urbe Díjasa, Csernik Attila képzőművész, vizuális költő, illusztrátor, szerkesztő, retrospektív kiállítása nyílt meg csütörtökön este Agart címmel Topolya Község Múzeumában. Az intézmény emeleti kiállító termeiben nagy számú topolyai és más településről érkező érdeklődő volt kíváncsi a művész illusztrációkból, installációkból és sajtótermékekből álló tárlatára, a kortárs képzőművészet kiemelkedő alkotásaira.

Csernik Attila munkásságát elsőként Fenyvesi Ottó költő méltatta.

 

 

 

 

 

 

 

"Elsősorban az avangárd törekvések érdekelték és nem véletlenül lett tagja a Slavko Matković, Szalma László, és az akkor még csak gimnazista Szombathy Bálint alapította Bosh+Bosh Csoportnak. Művészete biztos pont volt számomra abban az időben is, amikor együtt látogattuk a művésztelepeket, képzőművészeti táborokat és kiállításokat. Csernik Attila munkásságát nemzetközi viszonylatban is értékelik, alkotásaival jelen van több rangos műgyűjteményben, így Pados Gábor világszínvonalú kortárs műgyűjteményében, a budapesti Király utcai acb Galériában, vagyis a legnagyobb magyarországi magán fundusban. Mint ahogy a zágrábi Marinko Sudac gyűjteményében is megtalálhatóak a művei, amelyben Jugoszlávia legkiválóbb avangárd művészei kaptak helyet - mondta egyebek mellett Fenyvesi Ottó, hozzátéve, Csernik Attila mellett Zsáki Istvánt és Ács Józsefet is mesterének tartja. "Csernik Attila fél évet volt rajztanárom mielőtt feleségével, Juhász Erzsébettel együtt Újvidékre költöztek volna. Ebben az időben olyan kiváló tanárok is tanították az osztályunkat, mint Tóth Ferenc, Tóth Klára, Lódi Gábor, Kószó János, Soós József, Rind István, vagy Majoros tanár úr, Ágoston és Sétáló tanárnő, akiktől nagyon sokat tanulhattunk. Csernik Attilától az ragadt meg bennem, hogy legyünk nyitottak a világ dolgaira, fogadjuk be az újat, illetve mi magunk is próbáljuk az új dolgokat felfedezni. Attila ars poeticája az volt tanárként, hogy minél egyszerűbben, de őszintén kell alkotni, az ösztönökre hallgatva. És hogy ügyeljünk arra, hogy a „kötelező tananyag” ne befolyásoljon bennünket. Illetve, hogy folyton legyünk kritikusak a nagyvilággal szemben", tette hozzá Fenyvesi, aki kitért arra az időszakra is, amikor a 80-as években együtt dolgozhatott Csernik Attilával a Képes Ifjúság szerkesztőségében. Fenyvesi Ottó mielőbb helyrehozandó mulasztásnak nevezte, hogy eddig nem nyílt olyan állandó tárlat, vagy képtár, ami az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb vajdasági képzőművészeinek a munkáit mutatná be, így egyebek mellett Nagyapáti Kukac Péter, B.Szabó György, Hangya András, Pechán Béla, Faragó Imre, Sáfrány Imre, Ács József, Benes József, Bada Dada és mások alkotásait kiállítva.

"A kurátoroknak: Árva Juditnak, Klájó Adriánnak és Vastag Gazsó Hargitának, illetve Móricz Ildikó arculattervezőnek csupán egy szeletét volt alkalmuk megragadni Csernik Attila szerteágazó művészi munkásságának, amihez elsősorban a szülővárosában, Topolyán fellelhető alkotásait használták fel. Ezzel egy igényes, rendszerezett, és átfogó képet sikerült összeállítaniuk az egyik legnevesebb kortárs alkotónkról, amihez gratulálok", kezdte a tárlat megnyitóját dr. Ninkov Kovačev Olga, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze.

"Festőként-tanárként indult a pályafutása miután befejezte a tanárképző főiskola rajz szakát, majd Montrealban is töltött néhány évet, ahol magába szívhatta a kortárs avangárd gondolatokat, amivel igazoltnak érezte mindazt, ahogyan a képzőművészetre tekint, ahogy gondolkodik róla. Ezt követően feleségével, Juhász Erzsébettel Újvidékre költöztek, ahol a „betűgyárban”, a Forum Könyvkiadóban dolgozott. Tördelőként, illusztrátorként, illetve az író felesége révén is folyamatosan szövegközeli állapotban élt. Ez az az úgynevezett neoavangárd időszak Vajdaságban, amikor újra felfedezik Kassákot, megszületnek Bori Imre könyvei a dadaizmusról, a szürrealizmusról. Később a 70-es években a Bosch+Bosch Csoport keretében megértő társakra talál, akikkel elég sok akcióban vett részt. Különböző megnyilvánulási formái voltak a konceptuális művészet keretében a mail arttól a test megjelölésein át a művészeti könyvekig, rövid filmek készítéséig. Mindeközben a Képes Ifjúság szerkesztőjeként tevékenykedett, és eközben tájékoztatta az olvasóit a kortárs képzőművészeti újdonságokról", mondta dr. Ninkov Kovačev Olga, Csernik Attila gazdag munkásságának egyik aspektusára utalva.

 

 

 

 

 

 

 

Klájó Adrián, a tárlat egyik kurátora elmondta, igyekeztek méltó módon bemutatni Topolya nemzetközi szinten is megbecsült alkotóját, így olyan munkáit is kiállítottak a múzeumban, amikkel korábban még nem találkozhatott a közönség.

"Elsősorban a Topolyán fellelhető munkáit sorakoztattuk fel, de igyekeztünk a nemzetközi megbecsülését is prezentálva külföldről is hazahozni munkáit. A műterméből, az úgynevezett ´régi házból´ is volt alkalmunk válogatni, ahol számtalan csodába botlottunk. Nem kronológiát követtünk, hanem fogalmak mentén mutattuk be a munkásságát, mindennek van történelmi háttere. Egyebek mellett a 90-es évek délszláv háborújával foglalkozó alkotásokat is bemutatunk, illetve az ő életéhez köthető videókat. A múzeumban bemutatott anyag minden gazdagsága mellett is talán 10-20%-át teszi ki az életművének", árulta el többek között Klájó Adrián.

A hangulatos topolyai közösségi eseményen Csernik Attila egészségügyi okokból nem vett részt, de videóüzenetben köszöntötte a kiállítás résztvevőit, illetve ugyanilyen formában kísérte is a rendezvényt.

A Topolyán február 8-áig látható tárlat ezután körútra indul Vajdaság városaiba, addig viszont több hozzá köthető tematikus esemény is lesz a múzeumban. Így a nyári vakáció után újra induló Ringató foglalkozásokat is Csernik Attila gyermekillusztrációit bemutató teremben szervezik meg 20-ától, keddenként 17 órai kezdettel, mint ahogy 22-én 17 órától Vadlazac2 – Érintés, mozgás, olvasóvá nevelés – Workshop Csernik Attila kiállításában címmel kezdődik műhelymunka múzeumpedagógusok, óvópedagógusok, tanítók, szülők, könyvtárosok részére Gróh Ilona, a Ringató-program kitalálója és Bereczkiné dr. Záluszky Anna közreműködésével. A belépő ingyenes, de regisztrációhoz között, bővebb információt a topmuz@gmail.com címen lehet kapni. A programban kisgyermekkel is részt lehet venni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VajMa

Fotó: Roncsák Alexander

További képek