Megtalált paradicsom – Miú és Vau a meseboltos Lázár Ervin-teremben

Nincs is jobb egy esőfelhőkkel bélelt szeptemberi vasárnap délelőttön, mint bábszínházba menni Szombathelyen.

Úgyhogy máris érvényes Vau elementáris derűlátása, hogy “ma akkor is jó napom van”, semmi nem ronthatja el. Még egy szeretnivaló, szeleburdi, kreatív, érzékeny, veszíteni képtelen – mondjuk csak ki: sokszor végtelenül idegesítő - macska (Miú), esetleg egy már-már idegesítően nyugodt, megértő és türelmes kutya (Vau) sem. Tűz és víz. Ég és föld. Fehér és fekete. De az is lehet, hogy nem macska, nem kutya. Hanem egy lány meg egy fiú, egy nő meg egy férfi. Két színész.

Négyszögletű, kerek, erdő

A nyáron megvolt a bemutató, de a kőszínházi szezonban most először kerül színpadra a Miú és Vau a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban. A kortárs finn szerző, Timo Parvela Miú és Vau-meséiből Kolozsi Angéla és Lukács Gábor írt és rendezett előadást, a bőrüket is ők viszik a vásárra. A tervező Rumi Zsófi, aki körülbelül úgy találja ki egy-egy bemutató praktikus-geometrikus, jól működtethető terét-látványvilágát, mint ahogyan egy friss szemű, elmélyült gyerek építőkockával játszik. Csak itt az építőkockák megtervezése is Rumi Zsófi dolga. Mindig egyedi, mindig fölismerhető. A két báb pedig – Miú és Vau – úgy kézreálló és ölelnivaló, hogy mindkettőben van valami kócosan groteszk: négyszögletű és kerek. Elvégre a Mesebolt új (felújított) játszóhelyén vagyunk, a frissen átadott – körülbelül száz nézőt befogadó – Lázár Ervin-teremben. Onnan pedig már csak egy ugrás a négyszögletű kerek erdő, ahol a bánat egyszer örömmé változik. A bejárati ajtót szinte körbeöleli a falra festett “névtábla”,  Lázár Ervin nevének betűi úgy indáznak, mintha tényleg a négyszögletű kerek erdő bejáratánál várakoznánk. De hát ott is várakozunk.

Közben gondolhatunk arra, hogy 2020 februárjában mutatta be a Mesebolt a Gyere haza, Mikkamakka! című előadást (az MMIK nagytermének színpadán), Lukács Gáborral akkor találkozott először a szombathelyi közönség. Ő volt Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán. Azóta persze több előadásban láthattuk, az Üveghegy-díjas Szólít a szörny címszereplőjeként például megmutatja, micsoda okos, higgadt, beláthatalan mélységek megmutatására képes. Azóta köszönni kell az udvaron álló nagy tiszafának, amely mostanában piros bogyókkal köszön vissza. Vagy köszön először.

Izgalmas! Unalmas! Izgalmas!

A Szólít a szörny-előadásban Kolozsi Angéla a fegyelmezett nagymamát játssza – a nemrég felújított Jill Tomlinson-mesében (A földimalac, aki semmiben sem volt biztos) pedig ő garantálja – a lényével, a hangjával - a napsugaras, szeretetteljes szigort, az anyai biztonságot. Innen nézve különösen izgalmas, hogy most meg ő Miú, a kreatívan robbanékony, telhetetlen és öntörvényű (elvégre macska) energiabomba, aki egyszerre akarja megünnepelni az összes születésnapját, aki mindig maga hozza a szabályokat, aki az unalmas és fárasztó költözésből-pakolásból izgalmas kísértetsztorit csinál – amíg meg nem unja. Bár, hogy ami az egyiknek izgalmas, a másiknak unalmas – azt éppen a Miú és Vau-előadás mutatja meg: szépen, vidáman, türelmesen.

Dupla játék, sőt tripla

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a gyerekeknek szánt  jó bábelőadás a felnőtt közönségnek is igazi élmény (arról nem beszélve, hogy a klasszikus és kortárs mesékkel bánó bábszínházak – természetüknél fogva –  erkölcsi zsinórmértékként szolgálnak, ez fontos, és ma különösen érezhető). A felnőtt és a gyerek nézőpontját szépen váltogatja, hangolja össze az előadás, amelynek dramaturgiája az élő játék és a bábjáték különbözőségére és összejátszatására - és a pontosan működő lélektani törvényekre  alapozódik. A két – mondjuk közös életét tervező - felnőtt (a költözés, pakolás, szerelés zenés némajátéka burleszkes bemelegítés) egyszer csak játszani kezd: bábot vesz a kezébe. És ezen a ponton átsejlik a báb-színész kettősségen egy harmadik, titkos  “jelentésréteg” is: megjelenik a két bábszínész, maga Kolozsi Angéla és Lukács Gábor.

Piros horgolmány

A férfi az etűdszerűen építkező előadásban egyszer jön ki a sodrából, de akkor nagyon: amikor a nő leszakítja a kertészeti kiállításra nevelgetett-dédelgetett paradicsomát. Persze csupa jóindulatból: paradicsomos spagettivel szeretné megünnepelni, hogy elkészült a “horgolmánya” – amely különben pont olyan, mint egy csodálatos, piros napkorong, vagy virág – vagy eleve összelapított paradicsom. Amikor a férfi dühében elkezdi legombolyítani (megsemmisíteni) a horgolmányt (nem tekeri föl gömbölyű, barátságos gombolyagnak), a nő rátapos a leszakított paradicsomra. A jelenet stilizáltan szép – és húsbavágóan valóságos. És ebből a kifakadásból, rombolásból, kibeszélésből lehet elkezdeni építkezni. Horgolni. Paradicsomot nevelgetni. Tűzpiros fonalat gombolyítani.  Játszani. Visszatalálni. Bábszínházba menni.

 “Én csak attól kezdve vágytam a régi kesztyűmre, hogy elveszett – nem egész életemben!” – mondja a férfi a születésnapi ajándék körül forgó vitában (amit persze Miú gerjeszt, mert mindig mindent túlgondol). A kesztyű is akkor kesztyű, ha kettő van belőle. (Az se baj, ha az egyik nem egészen olyan, mint a másik. Különben meg: mindenki másképp egyforma. Fehér-fekete, fekete-fehér.)

(Miú és Vau a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban 2022. szeptember 25-én. Timo Parvela meséit színpadra írta, rendezte játssza Kolozsi Angéla és Lukács Gábor. Tervező: Rumi Zsófi. Bábkészítő: Sipos Katalin. Zeneszerző: Kiss Dávid. Az ESZME és a Mesebolt közös produkciója.)

Fotó: Trifusz Ádám/Mesebolt Bábszínház