EZ VAN

Szamódy Zsolt Olaf fotóművész EZ VAN című albuma 2022-ben jelent meg a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában. Ezúttal két szerző szövegét közöljük az alkotó munkásságáról, válogatva az album különböző fejezeteiben közölt fotográfiákból.

Uhl Gabriella - PhD művészettörténész, kritikus

Szamódy Zsolt fotográfusi tevékenysége igen szerteágazó, több témában, műfajban kipróbálta már a képességeit, amelyet egyéni és csoportos kiállításokon mutatott be. A magyar fotóművészet kiváló dokumentarista útján haladva dolgozik és szisztematikusan gyűjti, méri föl a társadalmon és természeten esett sebeket. Indoklásomban kiemelném az 1991-99 között a komáromi erődrendszerről készült sorozatot, amely komplexitásában a mai napig a legfontosabb darabja Szamódy munkásságának.

1991-ben kezdte, még magyar és szlovák kollégáit megelőzően bejárni és filmre venni a terepet, azt a magyar történelemben kiemelkedő erődítményrendszert, amelyből akkor éppen távoztak a szovjet csapatok. De nemcsak dokumentálta, hanem az atmoszféráját is megragadta képein a sokat használt épületnek. A sorozat fotóiból született album (Komárom, Erődváros) nagy sikernek örvendett és örvend a mai napig is, már háromszori kiadást ért meg. A siker adódik abból a finom megoldásból, amellyel Szamódy a képeket elemeli a valóságtól, és általános érvényű kijelentéseket tesz velük az emberi szabadságról. A Tatabányán lakó Szamódy Zsolt fontosnak tartotta közvetlen környezetének bemutatását, ezért a rendszerváltás utáni egykori iparváros változásait időről időre megörökítette: Cementgyár, Erőmű sorozat, amely nyomasztó és fullasztó légkörével az Erőd sorozat folytatása, s egyben kiváló darabjai az ipari épületek megörökítésének, pontos szociofotók az átalakulás nem várt következményeiről.

 

 

 

 

 

 

 

Kaposi Endre képzőművész (1937-1917)

Látszólag nincs ez másként a jelen kiállítás esetében sem, hiszen az apropó most is a két művész azonos életkorához, – mindketten 51 évesek, – valamint jó barátságához köthető. Látszólag, mondom, mert ha figyelmesen végignézzük a kiállított műveket, rövid úton rájöhetünk arra, hogy az említett formális indokokon túl, lényegi, a művészi munka „mélyrétegeit” érintő kapcsolat. – is fellelhető Szamódy Zsolt és Szunyogh László itt kiállított kollekciója között. Ahhoz azonban, hogy ezekre a mélyebb összefüggésekre ráleljünk, külön-külön is meg kell vizsgálnunk a két alkotó kiállítási anyagának karakterét. Szamódy Zsolt a kamera által foglyul ejtett háromdimenziós térstruktúrákat a sík kétdimenziós rabságában olyan metamorfózisra kényszeríti, melyben a látványból jórészt elvész a mélység, a távolság élménye, s

helyébe fények és árnyékok olykor misztikus játéka, a tükröződések vibrálása, a felületek nyugalmának és zaklatottságának egymást váltó izgalma, a szimmetria és aszimmetria versengése, a telítettség és üresség élményének hullámzása veszi át a fő szerepet. Embert alig látunk a képeken, inkább csak hátrahagyott eszközeit, vagy ténykedésének nyomait. Feltárulnak előttünk a természetbe történő agresszív emberi beavatkozás olykor brutális, de legalábbis mindig bántó nyomai. Ugyanakkor a fotókon nagy hangsúlyt kap az a tény is, hogy a természet mindig visszaköveteli azt, ami egyszer az övé volt, és birtokba veszi mindazt, amit az ember sorsára hagyott. A még érintetlen természet emelkedett harmóniája, és a pusztulásnak induló emberi produktumok képi agressziójának kontrasztja, sajátos esztétikai élmény forrásává avatja ezt a hagyományos technikával és hallatlan precizitással kivitelezett, koncepciójában igen egységes kollekciót. Szamódy fotóiról bízvást elmondhatjuk, hogy azok nem a megállított idő, hanem sokkal inkább a pusztulás dokumentumai…

Tatabánya, 2007. február 9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek