Dorothy Gale Szombathelyről

Ez is valóság, akár az álmod. Elsőre biztos elcsodálkozna a felnőtt közönség, ha azt hallaná, hogy Halasi Dániel szombathelyi Óz-rendezése ízig-vérig korszerű bábszínházi bemutató; és nem csak Marvel professzor miatt. Pedig voltaképpen az, bábelőadás: a tervező, Mátravölgyi Ákos csodát művelt, akár a romantikus értelemben is. Persze skatulyákra semmi szükség. Semmiféle skatulyába nem fér bele a megragadhatatlanul derűs színészi játék.

Nem szlogen: a Weöres Sándor Színház (felnőtt)bérletben meghirdetett Óz, a csodák csodája-előadása tényleg minden korosztálynak való. Ez is volt a szándék: egy jó kis “családi musical” úgy kell ma, mint egy falat kenyér. Az Óz-bemutató egyszersmind bizonyítja Halasi Dániel ars poeticának beillő állítását, miszerint a jó gyerekszínházi előadás egyetemes – egyszersmind megmutatja a világ játéktermészetét. Az első nyilvános estén a felnőttek vannak jóval többen: érdekes megtapasztalni, hogy rögtön megszületik az a bábszínházi előadásokat jellemző, eleven hangulat, amely aztán ki is tart a fináléig.

Az ismerősség vonzerő

Az Óz…-ról ráadásul mindenkinek van benyomása, vannak élményei – még azoknak is a fülében mocorog a szivárványdal, azok is képesek fölidézni a főszereplőket, emlegetni a sárga – sőt sárgatéglás – utat, akik egyvégtében talán semmilyen formában nem találkoztak a történettel. Vagyis csalinak is jó: az ismerősség nagy vonzerő.  Ráadásul – bár erre nézve pontos adatok nem állnak rendelkezésre – valószínűleg mégiscsak többen vannak, akik hallottak róla, őriznek kósza képeket, mint akik tényleg látták (színházban, filmen), netán olvasták a regényt, amelyből a zene meg a film révén az örökzöld Óz-kultusz kivirágzott. Így aztán ebből az előadásból könnyen lehet “az Óz”, minta van is, meg nincs is (ami van, nem biztos, hogy érvényes, hogy jól használható). Azért maga az alapsztori sem mellékes: L. Frank Baum több mint 120 éves regénye biztos kézzel bánik az ember életében nélkülözhetetlen toposzokkal, Dorothy és barátai vándorútja minden “nagy történettel” összevethető, de akár az utolérhetetlen Propp mesemorfológiai elemzésének próbáját is kiállná. A hősnek el kell indulnia – hogy hova, az más kérdés.

És még valami: jó, hogy Békés Pál fordításában halljuk a szöveget – valószínűleg abból is eredendően sugárzik valami belső derű. Ozirisz és Ízisz emlegetése derűs morajt vált ki a közönségből is: mintha személyes ajándék lenne, direkt a szombathelyieknek. És ha már itt tartunk: a sárga út – legalább metaforikusan – lehet akár Borostyánkőút is, nem? Bár sárga nem volt, borostyánt szállítottak rajta.

Világot teremt

Hát akkor indulás - most Szombathelyen itt a lehetőség.  Halasi Dániel rendezésének egyik nagy érdeme, hogy nem gondolja túl, nem terheli meg, “csak” elmeséli az úgyis sokféleképpen túlterhelt történetet.  A másik, hogy a csoda természetét is próbának alávető álomjátékban a lehető legnagyobb játékossággal – kis túlzással a “semmiből” – hozza létre a lenyűgöző, örömhozó csodát. Ehhez pedig a lehető legjobb partner a díszlet- és jelmeztervező Mátravölgyi Ákos, aki úgy tartja folyamatos mozgásban, hullámzásban, változásban a színpadot, hogy a látvány soha nem dísz, hanem a történet szerves része; nem köti meg, nem gátolja, hanem további játékra indítja a képzeletet, utat nyit az értésnek-értelmezésnek. Ez a tobzódás teszi igazán világossá, hogy mi is az a színházi teremtés: a színház nem utánoz, hanem saját világot hoz létre. Az Óz-történet persze speciálisan alkalmas erre – azzal a valódi veszéllyel, hogy a (színpad)technika boszorkánykonyhájában minden lehetségessé, egyúttal nyilvánvalóvá és üressé válik. A Weöres Sándor Színházban (ahol zsinórpadlás nincsen, bár greenbox viszont van) ez a veszély nem fenyeget, sőt: árnyak, fények, árnyjátékok és ötletparádés tárgyak-kellékek – meg a sokfunkciós, régről ismerős Babylon-építőjátékként működtetett forgószínpad - pontos mozgatása révén jön létre a (ki kell mondani akkor is) varázs. A sárgatéglás út – van is, meg nincs is. Fény, illúzió. De el lehet indulni rajta.

Varjak, pipacsok, hópihék

Pontosságra nagy szükség is van: a nevezetes dallamok, búvópatak-motívumok nem élő zenekari előadásban, hanem felvételről hangzanak el, megszabva az előadás menetét. Ez persze lehetne hátrány – de mondjuk azt, hogy filmes hatást kelt mindenekelőtt. Halasi Dániel és Mátravölgyi Ákos egyébként is finom filmes (1939-es)  “hommage”-zsal indít: a fekete-fehér farm Kansasben, a címfölirat a függöny-filmvásznon – és a vászon hullámzásából fölerősödő vihar valahogy eredendően nosztalgiát kelt, hogy aztán elszabadulhasson a játék. Játék pedig nem létezik szabályok nélkül.

Régi kérdés, hogy fekete-fehérben – vagy színesben álmodunk. Azt mondják, ma már inkább színesben. Dorothy álma szivárványosan színes – ahogyan Mátravölgyi Ákos képzelete is az. A kék plüss óriásgolyók és fánkok (még jó, hogy a mumpicok) a belül pipacs, kívül szállongó hópihe-esernyők, a kávéházi újságtartókból fölröppenő, plusz keménykalapos varjak (melyik a bábjátékos, melyik a báb?), a csíkos almafák, a tükrök, gömbök, szemek – mind-mind olyan, jelentés-sokszorozó csodák, hogy bugyborékol bennünk az öröm, ha látjuk. Mátravölgyi Ákos jelmezei nem mellesleg a mumpicok, nyugorok, szárnyas majmok csapatát is észrevétlenül segítenek egyben tartani. Hojsza Henrietta koreográfus pedig pont annyira, pont úgy terheli meg a WSSZ stúdiósait, hogy a koreográfia mindig bájos, játékos, élvezetes és összhangot sugárzó legyen.

Dorothy, Madárijesztő, Bádogember, Gyáva Oroszlán – ők azok!

Dorothy, Madárijesztő, Bádogember és a Gyáva Oroszlán olyan emblematikus figurák – hogy alapvetően tilos változtatni rajtuk. De a szombathelyi előadásban belülről is rájuk ismerünk. Mari Dorottya fényesen, tisztán, egyszerűen, határozottan és egyértelműen: Dorothy, a kiskamaszlány, akinek “a helyén van az esze meg a szíve”. Amikor énekel, a színpad is megemelkedik. Ilyen az, amikor a közhely fölfénylik, megtelik eredeti tartalmával. Domokos Zsolt a Madárijesztő szerepében mintha tényleg szalmával lenne kitömve;  és amilyen félszeg, úgy vág az esze – csak hát nem veszi észre (neki ez a természetes). Balogh János belülről bádog Bádogember, Antal D. Csaba (aki mindig meg tud lepni) kis-nagy plüssoroszlán, hazavinnénk kabalának. Gyulai-Zékány István fénylő gombszemű Totó – anélkül, hogy kutyát játszana. Nagy Cili Miss Gultsh és a Nyugati Boszorkány szerepében nagy elánnal vesz részt a játékban (ahogy szokta), boszorkánynak olyan, mint egy fortyogó-sípoló, guruló teáskanna – külön szép, ahogy a jelmeze az álomjátékban is megőriz valamit Miss Gultsh biciklijéből.  És bár verbálisan is jelzi, hogy a víztől fél, mint a tűztől – mintegy előkészítve a vesztét -, erre a megokolásra tulajdonképpen a mese menetében nincs szükség: ő a tűz, a víz megszünteti, ha itt az idő. Németh Judit és Szerémi Zoltán összeszokott párosként teszi hozzá az összképhez a magáét: Emmy néni/Glinda és Henry bácsi/Smaragdváros őre is az egészt előadást átjáró  a belső derűből táplálkozik. 

Cidripók

Orosz Róbert Marvel professzor szerepében saját miniatűr másával néz szembe, amikor kesztyűbábot vesz a kezére. Óz szerepében aztán az óriásira nőtt varázsgömb képében  ereszkedik le a magasból (valahogy így is, úgy is emberi) a vándorok elé: nem csalás, nem ámítás, magukat látják meg a varázsgömbben. Dorothy megkapta hát a távolságot – mint üveggolyót.

És mint amikor a Szentivánéji álom szereplőinek a furcsa éjszaka után még bevillan egy-egy kósza emlékkép: a mindenhol jó, de a legjobb otthon feketén-fehéren megnyugtató biztonságából a második, kirobbanó, fölszabadult fináléban azért még egyszer beköszön a borzongató, virgonc, nemlétezve létező Cidripók.

 

Óz, a csodák csodája – a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán, musical két részben - 135 perc, egy szünettel

Írta: L. Frank Baum—Harold Arlen—E. Y. Harburg

Zene és szöveg: Harold Arlen és E.Y. Harburg
Háttérzene: Herbert Stothart
Tánc- és énekfeldolgozás: Peter Howard
Hangszerelés: Larry Wilcox
A Royal Shakespeare Company részére átdolgozta: John Kane a Turner Entertainment Co. tulajdonában lévő és Warner Bros. által forgalmazott azonos című film alapján fordította: Békés Pál

Dalszövegeit fordította: Sztevanovity Dusán

SZEREPLŐK: DOROTHY Mari Dorottya, MADÁRIJESZTŐ/HUNK Domokos Zsolt, BÁDOGEMBER/ HICKORY Balogh János, GYÁVA OROSZLÁN/ZEKE Antal D. Csaba, MARVEL PROFESSZOR/ÓZ Orosz Róbert, HENRY BÁCSI/ŐR Szerémi Zoltán, EMMY NÉNI/GLINDA Németh Judit, MISS GULTCH/NYUGATI BOSZORKÁNY Nagy Cili, TOTÓ Gyulai-Zékány István, MUMPIC ÜGYVÉD ÉS NYUGOR PARANCSNOK Sipos László Márk, MUMPIC POLGÁRMESTER ÉS NIKKÓ, A SZÁRNYAS MAJMOK VEZÉRE Hajdu Péter István, MUMPICOK, NYUGOROK, SZÁRNYAS MAJMOK: Bedőcs Fruzsina, Bertalan Maja, Binó Luca, Csorba Bence, Garas Szimonetta, Petőházi Bálint, Simon Ábel, Szabó Blanka, Teket Dóra, Toldi Viktória, Varga Tamás, KÓRUS Bencsics Katalin, Biczó Karina, Bolbos Laura, Horváth Nóra, Katavics Enikő, Kiss Kíra, Kővári Dorottya, Nagy Laura, Szalai Kamilla (az ELTE SEK Zenepedagógiai Tanszék hallgatói), Balogh János, Antal D. Csaba, Domokos Zsolt, Hajdu Péter István, Sipos László Márk

ALKOTÓK: látványtervező Mátravölgyi Ákos, zenei vezető Falusi Anikó, koreográfus Hojsza Henrietta, dramaturg Tóth Réka Ágnes, hangosító Simon József Zoltán, világosító Kiss Zoltán, vetítés Joós Márton, kellékes Nagy Gergely, súgó Léránt Enikő, ügyelő Győrváry Eszter, a rendező munkatársa Ostyola Zsuzsanna

RENDEZŐ: Halasi Dániel

Bemutató: 2023. szeptember 29-én

 

Fotó: Mészáros Zsolt/ Weöres Sándor Színház