Aranykalitka – az elvtársak luxusa

Máig ellentmondásosan viszonyulunk hozzá, mégis izgalmas, s részben feltáratlan terület a „vörös csillagos” luxusipar. Adam Štěch designteoretikus 2022-es előadása kapcsán a vasfüggöny mögötti magyar és csehszlovák design párhuzamait keressük.

A „Gesamtkunstwerk” nem tűnt el, csak átalakult: a kommunista Csehszlovákiában a reprezentatív belső terek kialakítását ugyanúgy összművészeti alkotásként kezelték, mint a századelő szecessziós enteriőrjeit – derült ki Adam Štěch designteoretikus A kommunista reprezentáció luxusvilága című előadásából, amely a kortárs design osztályunk által szervezett Collec_Think Tank című konferenciasorozaton hangzott el 2022 őszén az A38 Hajón.
A brnói Hotel International, a prágai Café Alfa és Hotel Praha, a londoni csehszlovák nagykövetség vagy éppen a sezimovo ústí-i kormányzati villa mind olyan, mára javarészt megsemmisült modernista alkotásai voltak az 1950–80-as éveknek, amelyek a kommunista nemzeti reprezentáció jegyében jöttek létre, mégis a nemzetközi építészet és design kortárs irányzataival álltak összhangban. A vörös csillagos luxusipar ráadásul gyakran olyan alkotóknak kínált kibontakozási lehetőséget, akik autonóm művészetüket a hétköznapi termékdesignban egyáltalán nem kamatoztathatták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A közép-kelet-európai identitás nyomait kutatta az idézett konferenciasorozat a vasfüggöny mögötti kreatív iparban, hasonlóságokat és egyedi jegyeket kerestek az egykori „keleti blokk” országainak szakértői. Adam Štěch izgalmas példái nyomán mi is gondolkodóba estünk: milyen párhuzamokat kínált a csehszlovák és a magyar kommunista luxus? Melyek lehettek azok a hivalkodó, modern enteriőrök, hotelek, kávézók, pártépületek, ahol hasonlóan exkluzív környezettel kápráztathatták el a magyar elvtársakat? Szocreál épülettömbök, munkásmozgalmi szoborcsoportok, vörös lobogós tribünök helyett – cseh előadónkhoz hasonlóan – ezúttal az enyhülésről, a két világháború közti modernizmus hagyományainak folytatásáról szóló példákat kerestük. A magyarok aranykalitkáit, mint mondjuk a kókuszkocka, a Luxus áruház vagy a badacsonyi Tátika.

 

Divatos színfoltja lehetett például a Café Alfa a 60-as évekbeli csehszlovák társasági életnek. Prága szívében található, Vencel térre néző épülete a 20-as évek végének funkcionista darabja, s mindenekelőtt Ludvík Kysela építész munkáját dicséri. Valahogy úgy érdemes elképzelnünk, mintha az Átrium mozit kereszteznénk a Párisi udvarral, emeletén egy hatalmas Ibolya presszóval – egyik párhuzam sem véletlen. A műtermeket, üzleteket, lakásokat, még színházat is befogadó, csupa üveg épület földszintjén hatalmas, ovális üvegkupolával megvilágított passzázs vezet át, s különösen az itt működött Alfa moziról volt híres. De hogyan lehetett intim társasági hely a  közel ezerfős vendégseregre tervezett félemeleti kávézó? A Café Alfa az átjáróház ovális terét ölelte körbe, térelrendezése eredendően különleges volt, a 60-as években ráadásul a korábban légitársaságok, nagykövetségek belsőépítészeti munkáin dolgozó Zbyněk Hřivnáč és Jan Šrámek igencsak feldobták a terét. Két szintre tagolták a kávézót, s a térre néző üvegfal mentén hajlított furnérból gyártott, szoborszerű karosszékekkel szórták tele azegykori zenekari pódium helyét. Milan Míšek és Bohumil Míra designereket kérték fel op-art hatású, fából készült falidekorok készítésére, René Roubíček üvegművész alkotta meg a világítótesteket: fújt üvegballonok fényében úszott a bárpult, üvegszilánkra emlékeztető csillárok nőttek ki a lamellás mennyezetből.

Az Átrium mozi épületének és teljes belső terének tervezője, Kozma Lajos kortársa volt Ludvík Kysela – mindketten megjárták az I. világháborút. A funkcionalista építészet, melynek egyik fontos művelőjének számított Prágában, ugyanúgy a Bauhaushoz közel álló iskolát jelentett, mint Kozma 30-as évekbeli modernizmusa. Fontos párhuzam még, hogy mindkét épület fiatalok látogatta, művészek lakta, vegyes funkciójú modern bérpalotának számított. Ha a belsőépítészek magyar párját keressük már a 60-as évekből, a vendéglátóhelyek a szállodabelsők specialistája, a szintén izgalmas ülőbútorokat – például generációk közös élményét: a tanulószéket – tervező Mikó Sándor munkásságát érdemes kiemelnünk. Zbyněk Hřivnáčhoz hasonlóan szintén nagy állami vállalatok tervezőjeként volt kénytelen dolgozni, Mikó például évtizedekig a Középülettervező Vállalat, majd az ebből alakult Kereskedelmi Tervező Iroda munkatársa volt. Bár léptékük nagyon is különbözött, a Café Alfa szerepében és intimitásában a se nem étterem, se nem kocsma, se nem kávézó vendéglátóhelyek, a jellegzetes pesti presszók rokona lehetett, mint a Jégbüfé vagy a Mikó Sándor tervezte Ibolya például. Persze, ha az intim presszóhoz pazar látványt is keresünk, sokkal inkább Mikó Dunapark Kávéháza lehetne a megfelelő párhuzam!

 

 

 

 

 

 

 

A nagykövetségek belsőépítészeiről írtunk már fentebb. Érdekesség, hogy a nemzetközi modernizmus – sőt, gyakran kifejezetten kísérleti irányzatok – szellemében fogant, színvonalas művészi megfogalmazású, a szocialista propaganda vizuális megjelentetését mellőző külképviseletek építése északi szomszédaink specialitása volt. Akad köztük díjazott épület is, mint például a londoni csehszlovák nagykövetség kivételesen kidolgozott, brutalista darabja Jan Bočantól. Ami mellé nehéz volna magyar párhuzamot állítani, lévén az érdeklődésüknek sokkal több köze volt a nyugat-európai stílustendenciához, mint a politikai berendezkedéshez. Magát az agresszív, nyers szerkezetével semmihez sem idomuló, robosztus stílus elfogadottságát azonban máig ez utóbbi befolyásolja: a szocializmus. Budapesten a brutalizmusnak kevés nyoma van (szemben az említett Londonnal), a város első toronyháza, a Váci út 60. és a Bécsi út feletti domboldalt uraló Radelkis Ktsz. (legutóbb az Ericson Magyarország) telephelye szép példái annak, hogy építészeinket mégis „megcsapta a lehelete”. Ha hasonló egyedi jellegzetességet keresünk a legvidámabb barakkból, a Balaton modern, néha formalista korabeli építészetét emelhetnénk ki, gondoljunk csak az aligai pártüdülő vezetői villáira, a szántódi és a tihanyi rév várótermeire, a badacsonyi Szőlőskert vagy éppen az említett Tátika éttermekre. Általánosítani természetesen nem érdemes, annyi mindenesetre közös vonásuk, hogy a csehszlovák nagykövetségek és a balatoni turizmus épületei is mind valami olyasmit testesítettek meg a korban (modernitást és szabadságot leginkább), ami utópiának számított a vasfüggöny mögött, s egyúttal mindkét stílus gyökerei a két világháború közti modern építészethez vezethetők vissza.

Sokkal érdekesebbek a párhuzamok a szállodaépítészetben. A 2022-es konferencia előadója, Adam Štěch a Hotel Prahát emelte ki tanulmányában, azt a szállodaépületet, amely szinte korlátlan költségvetéssel, kizárólag a kommunista politikai elit megrendelésére, az ő luxusfogalmukat megtestesítendő épült a 70-es, 80-as évek fordulóján. Pazarul megálmodott párthotel volt, s egyben a világtól elzárt bizarr paradicsom – elhelyezkedését tekintve a Vass Antal tervezte, s a Rózsadomb látványát uraló egykori SZOT-üdülővel lehetett rokon, összművészeti alkotásként inkább a szintén egykorú Hilton Budapesthez hasonlítható (melynek belsőépítészeti munkáiban Lőrinczi Edit vezetésével mintegy 30 képző- és iparművész vett részt). Itt fogadták a nemzetközi vendégeket, a legfontosabb elvtársakat, ebben az értelemben pedig leginkább a Finta József tervezte Hotel Forum (később InterContinental, majd Marriott) lehetne a párja a maga szintén egy irányba néző, dunai panorámájú szobáival. Tudják, itt szállt meg anno Elizabeth Taylor és Woody Allen, s teraszán gyakorolta a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt Freddy Mercury is.

A Jaroslav Paroubek, Arnošt Navrátil, Radek Černý és Jan Sedláček építészcsapat által tervezett Hotel Praha a korszak egyik legkomplexebb építészeti megbízása volt Csehszlovákiában. Kanyargó vonalvezetése a prágai Dejvice városrész fölötti dombok kontúrjait követte. Déli fekvésű, a Hradzsinra – a Várnegyedre – néző hatalmas szobáin és belső terein (köztük a 400 négyzetméteres elnöki lakosztályon) a korszak legjelentősebb tervezői dolgoztak, mint a már említett Zbyněk Hřivnáč vagy éppen Zdeněk Wasserbauer. „Míg a tömegfogyasztásra szánt ipari termékeket igen alacsony színvonalon gyártották, addig a politikai elit céljainak megfelelően, a minőségre és a luxusra való kifogástalan odafigyeléssel készítették el a reprezentatív design darabjait” – magyarázta előadásában Adam Štěch. Hřivnáč és Wasserbauer a terek egész, átfogó koncepcióját tervezték meg az organikus épületben, látványos beton, fa, gipsz és kerámia burkolatokkal, hatalmas, részben Charles Rennie Mackintosh designja ihlette, sötét bőrrel kárpitozott ülőbútorokkal, sárgaréz és fúvott üveg kombinációjával készült, látványos állólámpákkal és futurisztikus csillárokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S ezzel el is érkeztünk a legfontosabb kérdéshez, az egykori csehszlovák és magyar vörös csillagos luxusipar hasonlóságaihoz – e téren még rövid felsorolásunk ellenére is a homályban tapogatózunk. Kortárs design osztályunk kezdeményezése hiánypótló vállalkozás: az elmúlt években az 50–80-as évek lengyel, román, cseh, szlovák és természetesen magyar designszcénáját állították párhuzamba a budapesti Collec_Think Tank konferenciasorozaton. Bár akadnak más izgalmas kezdeményezések is, mint a munkatársaink részvételével megvalósult tavalyi Retrotopia – Design for Socialist Spaces kiállítás Berlinben, a terület ezzel együtt is javarészt még feldolgozatlan, s a „keleti blokk” belsőépítészetének és formatervezési gyakorlatának összevetését számtalan akadály is nehezíti. Például, hogy az utókor a szocializmussal kapcsolatos ellenérzések miatt ambivalensen viszonyul e törekvésekhez, valahol a retro iránti rajongás, s a szocreálnak bélyegzett (valójában éppen azt meghaladó) stílusok utálata között helyezkedve el. A kor legeredményesebb designerei pedig jellemzően minden említett országban pártközpontból irányított állami tervezőirodákban, vagy éppen kisszériás gyártásra alkalmas magánműhelyekben dolgoztak, előbbi esetben gyakran névtelenül.

Meghatározó az is, hogyan bánunk ezekkel az épített emlékekkel. Bár a korszak designtárgyait ma már múzeumok, magángyűjtők, galériák őrzik, eredeti környezetük gyakran már csak fényképekről tanulmányozható – az említett Café Alfát vagy a Hotel Prahát például hibába is keresnénk, rég megsemmisültek. Az említett Adam Štěch designteoretikus és előadótársai tevékenysége arra kínálnak pozitív példákat, hogy egyes kiemelkedő alkotói életutak, mint például Zbyněk Hřivnáč munkásságának, művészi együttműködéseinek, inspirációforrásainak feltárásával hogyan ismerhetjük fel a közös jegyeket a korszak vasfüggöny mögötti iparművészetében. S persze fontos az is, hogyan állíthatjuk párhuzamba munkáikat a korabeli francia, olasz, dán designnal. A Hotel Prahán is dolgozó Karel Volf építész és Borz Kováts Sándor gombaforma lámpacsaládjai például máris kínálnak ilyen izgalmas párhuzamot – hiszen e formatípus, mint arra Mayer Kitti néhány éve rámutatott, a space age korában az olasz és a balkáni designban is felbukkant. Ugyanezért érdemes tanulmányozni a már említett Mikó Sándor mellett a nagy hotelek, pártüdülők, középületek reprezentatív enteriőrjeit megálmodó Bedécs Sándor, a belsőépítészet szinte minden ágában alkotó Fekete György, vagy éppen a retro ülőbútorok korszakos mestere, Király József munkásságát (a sor természetesen még hosszan folytatható). Vagy éppen azt, hogy jellemzően miért Kaesz Gyula tanítványai szerepelnek e felsorolásokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha átfogó összehasonlításra most nem is vállalkozhatunk, cseh és magyar alkotók munkáit egymás mellé válogatva mégis igyekszünk felvillantani e cikkben, mennyi izgalmas felfedezni valót kínál még a vasfüggöny mögötti design. Főként, ha tudomásul vesszük, hogy az említett alkotók munkái hiába szolgálták saját korukban a politikai reprezentációt, e lehetőségeken keresztül a kortárs nemzetközi design hatásait csempészhették be a szürke hétköznapokba. Szabad lelkek voltak, ha gyakran aranykalitkát is építettek.

Főkép:Tátika étterem, Badacsonytomaj, tervező: Callmeyer Ferenc

Szövegközi fotók:

A Hotel Praha designcsillárja - forrás: Collec_Think Tank konferenciakötet (fotó: Filip Šlapal), A Café Alfa belső tere - forrás: Zbyněk Hřivnáč archívum

Luxus áruház Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján 1911-ben épült üzlet- és lakóházként, Terv - Átrium filmszínház és bérház homlokzatváltozat, Alkotó: Kozma Lajos, 1940 körül, Budapest

Fotel - a Te+Én Eszpresszó (Bem rakpart 30.) berendezéséből, Mikó Sándor tervező, 1969, Magyarország, Jan Bočan a Stockholmi Nagykövetség számára tervezett széke - forrás: Archive of Bukowskis

Tátika étterem, Badacsonytomaj, tervező: Callmeyer Ferenc - forrás: Magyar Építészeti Múzeum

Karosszék- Bedécs Sándor tervező, 1975 körül, Állólámpa - Házi Tibor tervező és kivitelező, Iparművészeti Vállalat, 1973

Karosszék - DH 6/e típus, Király József tervező, Szék és Kárpitosipari Vállalat, 1972, Budapest, Fotel, Gaubek Júlia tervező, Iparművészeti Vállalat, 1969

Forrás: https://www.imm.hu/hu/index